Sólyom-Nagy Máté Erfurtban kamaraénekes lett

Szerző:
- 2017. augusztus 4.
Sólyom-Nagy Máté - fotó: Theater Erfurt

A magyar bariton a zenés színpadon nyújtott teljesítményéért megkapta az Erfurti Színház (Theater Erfurt) kamaraénekesi címét. A díjátadásra augusztus 9-én kerül sor. 

- hirdetés -

A zenész családból származó Sólyom-Nagy Máté 2002-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének, opera szakán, a 2002/2003-as évad óta az erfurti társulat szólistája. Azóta mintegy száz szerepben, széles repertoárban láthatta őt a német város közönsége, többek között énekelte Don Giovannit, Anyegint, Wozzecket, illetve a címszerepet Detlef Ganert Joseph Süß című darabjában, de színre lépett operettekben és musicalekben is. Jelenleg A dzsungel könyve Balujaként lép fel Erfurt fesztiválján, amelynek helyszíne a dóm előtti tér. A következő évadban Párist (Rómeó és Júlia) Papagenót és a Párizsi élet báróját fogja játszani.

Erfurtban 2014-ben alapították a kamaraénekesi kitüntetést. A színház intendánsa úgy fogalmazott, hogy „Sólyom-Nagy Máté fiatal énekesként került a színházhoz, ahol nagy művésszé vált. Ezzel a címmel egy kicsit visszaadunk neki abból, amit ő művészként a színházunkért tett.”

(Via Musik Heute)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo