2011 januárjában mutatták be a Bernarda Alba című musicalt a Müpa Fesztivál Színházában, majd újra műsorra kellett tűzni, ezért ugyanaz év decemberében ismét láthatták a nézők Michael John LaChiusa zenés darabját. Akik hat évvel ezelőtt lemaradtak az előadásról, vagy épp ellenkezőleg: látták, és olyan hatással volt rájuk, a Európai Hidak rendezvénysorozat keretében két alkalommal (ismét) megnézhetik Federico García Lorca drámájának különleges feldolgozását.
Antonio Maria Benavides, Bernarda Alba férje, meghal, és a szokások szerint nyolc év világtól elzárkózó gyász következik. A kemény asszony ellentmondást nem tűrően zárja magára, lányaira és háza minden népére az ajtókat és ablakokat. Csak nőket látunk, de láthatatlanul mindig ott kísért egy férfi, „a” férfi, a tragédia pedig elkerülhetetlen. Lorca 1936-ban írta meg utolsó drámáját, amely Andalúziában játszódik, egy kis faluban. A kevés, de annál líraibb szóval, a balladák tömörségével és sejtelmességével elmondott történet elfojtott szenvedélyekről és szabadságvágyról szól, amit LaChiusa nem szokványosan, de nagyon pontosan fordított le a zene nyelvére. Darabját 2006-ban mutatták be New Yorkban, 2010-ben Londonban.
Böhm György LaChiusa avatott ismerője. A Schnitzler Körtáncából készült Helló! Igen?!-t 2004-ben a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában rendezte meg. Ezt követte a Bernarda Alba. „Azt hiszem, Peller Károly hívta fel a figyelmemet erre a műre, „meggugliztam”, és a zenét meghallgatva, azonnal beleszerettem” – emlékszik vissza a rendező, akinek a Müpában sem volt nehéz dolga, hogy meggyőzze a döntéshozókat arról, ezt a – Böhm szavaival élve – remekművet be kell mutatni. Aminek a műfaját nem is annyira könnyű meghatározni, hiszen nem szokványos musical.
„Az izgalmas hangszerelésű zene valójában a kortárs operához áll közelebb, de inkább azt mondanám, a műfajok határán van.”
A rendező nem akart sem a realizmus, sem az eltúlzott színpadi stilizáció felé menni. „ A bezártság fogalma bennem a kaszárnya képét idézte fel, ezért lett ez a tér – magyarázza Böhm György –, amibe ha akarjuk, akár a megírás korának diktatúrája is belevetíthető, de nem ez az elsődleges magyarázat rá. A kék ágyakat egyébként az ENSZ békefenntartói használták – teszi hozzá nevetve, aztán komolyra fordítja a szót. – Hallgattam a zenét, és azt láttam, ahogy Adela holttestét húzza Csákányi Eszter (Bernarda) a Hámori Ildikó (Maria Josefa) rejtegette hosszú menyasszonyi fátyolban. Az előadás végét előbb találtam meg, mint a kezdést, a hirtelen felgyulladó fények, ahogyan megvilágítják a hatalmas színpadot, és rádöbbenünk, hiába a hatalmas tér, a bezártság, az önmagunkba zártság érzete itt is tökéletesen átélhető. A következő fragmentum az volt, hogy Uhrik Dóra (Prudencia) egy esernyővel a kezében elindul a színpad mélyéből, és csak jön. Azt is tudtam, hogy ezeknek a nőknek valamivel el kell foglalni magukat, valami szinte véget nem érő tevékenységgel kell őket lekötni. A „kelengyével törődés” alakult át csipkeveréssé. Egy csipkeverő hölgy megtanította az alapokat a színészeknek, utána már, mint apró ütős hangszereket kezdtük használni a pálcikákat.” Ezekből a mozaikokból építette fel Bernarda Alba házát Böhm, aki rendezőként egészen végletes produkciókat jegyez. Egyrészt ilyen és még kisebb terekben játszott intim előadásokat, másrészt több tízezres nézőszámot magáénak tudható, arénákat, sportcsarnokokat, stadionokat megtöltő nagy népünnepélyeket, de ő vitte színre az Operettszínház német nyelvterületen is nagy sikert aratott A Szépség és a Szörnyeteg című musicaljét, amelyet határokon innen és túl több mint egymillióan láttak.
Ám hiába ismeri valaki a különböző méretek működési mechanizmusát, LaChiusa nem könnyíti meg sem a rendező, sem az előadók dolgát. Amellett, hogy a szólamok sem egyszerűek, ott a darabot zeneileg is meghatározó flamenco. Egy élet tanulása és gyakorlása kell ahhoz, hogy valakiről azt állíthassuk, tud flamencót táncolni. „Lehetetlen dolognak pedig nem szerettem volna kitenni a színésznőket. Nem akartuk, hogy a színpadon »toporgás« legyen, akkor, amikor a lábak ritmusa zeneként jelenik meg, ezért a kiváló flamencotáncossal, Vámos Verossal úgy döntöttünk, hogy ő is, mint egy hangszer, beül a zenekarba, és ezekben az esetekben segíti a hitelességet, azaz az ő lábát halljuk az árokbeli bemikrofonozott dobogóról.”
Hat év eltelt a legutóbbi előadás óta, ami azt jelenti, hogy felújítópróbákat kell tartani. A színházban kevésbé járatosak kedvéért ez azt jelenti, hogy a közreműködők megkapják az előadás felvételét, hogy azt megnézve felidézzék magukban a teret, a koreográfiát, azt, hogy az egyes jelenetekben mit és hogyan kellett játszaniuk, és mivel zenés darabról van szó, korrepetitorral idézik fel a dalokat, és koreográfus is segíti a munkájukat. Ez a próbaidőszak természetesen jóval rövidebb, mint a premiert megelőző, mert a karakterek és a helyzetek elemzésével már lehet spórolni. Az eredeti szereposztáshoz képest két esetben van eltérés. A nézők ismét láthatják Csákányi Esztert, Hámori Ildikót, Náray Erikát, Auksz Évát, Takács Nóra Diánát, Radnay Csillát, Lukács Anitát és Uhrik Dórát, míg Egri Márta helyett Malek Andrea, Ruttkay Laura helyett pedig Szendy Szilvi lép színpadra.
„Fantasztikus a zene és a darab tíz nagyszerű szerepet kínál, amelyekre tíz kiváló színésznőt sikerült megnyerni. Elképesztően tehetségesek, hihetetlenül szorgalmasak, és annyi szeretet van bennük, hogy óriási boldogság volt számomra a hat évvel ezelőtti próbafolyamat, igazi mámorító időszak volt. Nagy ajándékként éltem meg, hogy a következő évadban felújíthattuk, ez a mostani, az Európai Hidak keretében történő előadás pedig egyszerűen maga a csoda”
– fogalmaz a rendező. A színésznők tehetsége, eltérő művészi alkata, múltja izgalmas kémiájú előadást eredményezett akkor, és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a szeptember 22-i és 24-i előadás közönsége is emlékezetes élménnyel fog távozni.