Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész és zeneszerző az, aki – elsőként a jazz területéről – a Kossuth-díj után a Nemzet Művésze címet is megkapta. Improvizációban és komponálásban egyaránt kiapadhatatlan invencióját egy ország szereti. A pop, a klasszikus zene és a jazz legkiválóbbjai keresik társaságát. Amerikai és brit sztárok mellé a Müpában, 2017-ben adott emlékezetes koncertjére két, ugyancsak fantasztikus jazz-zongorista fiát: Bélát (Szakcsi Jr.) és Robit (Lakatos Róbert) is meghívta. Visszatekintésül álljon itt egy, a két évvel ezelőtti fellépést megelőzően készült interjú.

- hirdetés -

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg

– A zene világnapjára, október elsejére esik az első koncert, amelyet az évad művészeként ad, ez az esemény tehát két szempontból is ünnepi alkalom lesz.

– Véletlenül úgy alakult, hogy a hatvanötödik születésnapom alkalmából is ezen a napon tartottuk itt a koncertet – és akkor is Chris Potterrel. Örülök neki, hogy ez a megtiszteltetés ért a Müpa részéről.

– A Müpa ötödik születésnapján elmondta, mekkora a jelentősége annak, hogy ez az intézmény felépült, és így viszonyul a zenéhez és a zenészekhez. Milyen érzésekkel lép be most ide, amikor Ön az évad művésze?

– Ugyanolyan felemelő érzés ez, mint amikor először játszottam a házban. Igazolódott, amit akkor mondtam, mert a Müpa erőteljesen hozzájárul a magyar művészet, a magyar kulturális élet gazdagításához, és ezáltal a külföld is jobban megismeri Budapestet, a város zenei életét különösen. Nagyon nagy sztárok lépnek fel itt, a magyar és a külföldi zenei élet kiválóságai. Ez egy fantasztikus intézmény.

– Jazz-zongoristaként hogyan tekint a Müpára?

– Amit mondtam, az a jazzre is igaz. Sok jazzkoncert van itt, sokszor felléptetnek fiatalokat a Fesztivál Színházban és a kisebb termekben. A fiatalok számára rendezett Jazz Showcase is régóta működik már, és a kisebb fesztiválokra is mindig meghívnak fiatalokat. Általában igaz, hogy a jazz-zenészek szeretik a Müpát. A hangosítás is nagyon jól kialakult, jól szólnak a koncertek. A klasszikus zenének nincs szüksége hangosításra, a jazznek
azonban igen, különösen a dobok miatt.

– Nyilván mindenben rögtönözni szokott, akár jazzt játszik, akár mást. Hogyan készül erre a koncertre?

– Számokat írok erre az alkalomra, már van néhány új darab, és lesznek még újabbak. Meghívtam egy angol trombitást is, Gerard Presencernek hívják, fantasztikus muzsikus. Ő is többször fellépett már a Müpában, nemegyszer játszott magyarokkal is. Én is sokat dolgoztam vele régen. Rajta kívül a fiaimat is meghívom. Sohasem istápoltam őket, mert az az elvem, hogy istápolják csak ők magukat. Ne nekem kelljen őket segítenem, pusztán azért, mert én ismertebb vagyok. Játsszanak úgy, hogy saját magukért hívják meg őket. De most meghívtam mindkettejüket.

– Felvettek egy híressé vált lemezt a fiaival és Oláh Kálmánnal, a Szakcsi Generation Banddel, és ha ritkán is, de többször szerepeltek együtt azóta. Hogyan tartja velük a kapcsolatot zenei téren?

– Zenéről sokat beszélgetünk, Robi épp tegnap jött el, hogy az én itthoni zongorámon gyakoroljon. Néha vitatkozunk arról, hogy mi a jobb zene, mit kell játszani, de én sohasem szólok bele abba, hogy ők mit csinálnak.

Szakcsi Lakatos Béla – forrás: facebook.com/szakcsi

– Előfordul, hogy amikor otthon zenéről esik szó, leülnek négykezesezni, csak úgy, a maguk örömére?

– Nem, azt nem szoktunk. Robival inkább klasszikus zenéről beszélgetünk, mert ő játszik klasszikusokat. Bélával néha vitatkozunk, ő ugyanis nagyon a hagyományos jazz mellett teszi le a voksát.

– Mármint a bebop mellett…

– Igen – én viszont azt szoktam mondogatni, hogy más is van a világon. Robi is hasonlóan gondolja, de abban persze mindenképpen igazat adok nekik, hogy aki nem tudja a hagyományos jazzt, hiába csinál bármi egyebet, az nem lesz olyan jó.

Chris Potter Szakcsi Lakatos Béláról: 

„Szakcsival legalább tíz évvel ezelőtt találkoztam először. Olyan muzsikus, akivel az első közös zenélés is rögtön otthonos érzést adott, mert ő ilyen személyiség. Behív a saját világába, ahol érezteti velem, hogy azt csinálok, amit akarok, pedig nem is ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az általa fémjelzett roma jazzben van valami erősen valóságos, valami földszagú. Szerintem ha ez – a zenélés szívből jövő része – nincs meg a jazzben, akkor az egész nem ér semmit. Nála ez mindig megvan, márpedig ezt nem lehet színlelni. Neki ilyen a létezésmódja.”

– Chris Potterről mi a véleménye?

– Rendkívül jó szaxofonos – nem is mondhatok mást. Emberként is fantasztikus – nálam
az emberi tulajdonságok is nagyon számítanak. Nagyon aranyos ember, és káprázatosan
tud szaxofonozni. Először Lakatos Tonytól hallottam róla. Nagyon tetszik a játéka, mert benne van a régi jazz, a bebop, de emellett van érzéke a modern stílusokhoz is, ezt meg is mondtam neki. Jelenleg három nagyszerű szaxofonos van a nagyvilágban: ő, Branford Marsalis és Joe Lovano. Eredetileg azt a gondolatot is felvetettem, hogy együtt hívjuk meg Branfordot és Chris Pottert. De sajnos Branford nem ért rá. Presencernek óriási a híre, a vele való közös játék is csúcstalálkozó lesz. Nem beszélve arról, hogy a ritmusszekcióban
Robert Hurst bőgős és Marcus Gilmore dobos szerepel majd…

– Milyen lehetőségeket tartogat még az évad művésze cím?

– Lesz egy másik koncertem is december 10-én, akkor azonban nemcsak jazzt játszunk. Káel Csaba javasolta, hogy használjam ki a sokoldalúságomat – erre azt ajánlottam, hogy eljátszom Robi fiammal Bach c-moll kétcsembalós versenyét. Egyszer játszottam a Kelemen Kvartettel Bartók 2. vonósnégyesét a Kaposfesten, ahogy ők kitalálták, vagyis úgy, hogy ők megszólaltatták a tételeket, én meg improvizáltam rájuk.

– Én is hallottam: óriási siker volt.

– Azt most eljátsszuk majd a Müpában is. A második részbe meghívtam Presser Gábort, hogy játsszunk két zongorán. Falusi Mariann pedig énekelni fog. Ezzel ki is merítem a sokoldalúságomat…