Egy titkos nyelv

Tan Dun fotó: tandun.com

Kína az utóbbi évtizedekben sok figyelemreméltó teljesítménnyel lepte meg a komolyzene nyugati közönségét: a hatalmas ország nagyvárosaiból érkező hegedűsök és csellisták, zongoraművészek és vonósnégyesek, énekesek és karmesterek időről időre felbukkannak a nemzetközi versenyek döntőiben, Európa és Amerika koncertpódiumain.

A CAFe Budapest nyitóestjének közönsége világhírű kínai zeneszerzőt és karmestert ismerhet meg Tan Dun személyében, aki 2001-ben a Tigris és sárkány című film zenéjéért Oscar-díjat kapott.

A globalizáció évtizedei Ázsia zeneszerzői előtt három lehetséges utat nyitottak meg: folytathatják a modern műzene keretei között saját országuk nemzeti tradícióját, de hátat is fordíthatnak ennek, teljes mértékben azonosulva a számukra új nyugati hatásokkal – és persze harmadik útként ott a szintézis:

a Nyugat számára még mindig izgalmasan egzotikus ősi nemzeti hagyomány és az európai gyökerű stílusok, műfajok, formák ötvözése.

Sokan választják ezt az érdekes és talán minden másnál több újdonsággal, felfedezéssel kecsegtető harmadik utat, köztük korunk legsikeresebb kínai zeneszerzője, az ország délkeleti részén fekvő Hunan tartományban született Tan Dun, aki idén töltötte be hatvanadik életévét.

Tan Dun fotó: tandun.com

Különös sors az övé – egy alázattal teli, kíváncsi és átszellemült, a rosszat is jóra fordító, konstruktív személyiség sorsa. A milliókat megnyomorító „kulturális forradalom” idején rizsföldeken kellett robotolnia, a kényszermunka azonban nem tette tönkre, ebben a helyzetben is hű maradt a zenéhez, megtalálva azokat, akikkel együtt muzsikálhatott:

parasztokból alakított együttest, amelyben olykor csak lábasokon és fazekakon játszottak.

Később egy operatársulathoz került, innen a Pekingi Konzervatóriumba, ahol sokféle hatás érte: megismerkedett Toru Takemitsu, George Crumb, Hans Werner Henze, Isang Yun és mások műveivel.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Az 1980-as években már New Yorkban, a Columbia egyetemen találjuk: az itt folytatott posztgraduális stúdiumok ideje alatt olyan további élményeket fogad be, mint John Cage, Philip Glass vagy Steve Reich zenéje. Tan Dun ma világsikereket arató operaszerző: e műfajban az első lépéseket már a Columbia egyetemen végzett tanulmányai során megtette. Legtöbb műve különlegesség, mind a témaválasztás, mind a műfajok, mind pedig a sajátos keverékstílus és a sok ritka effektust alkalmazó hangszerelés tekintetében.

Tan Dun ma, bár továbbra is kínai állampolgár, egyben igazi világpolgár is, akinek az Amszterdami Concertgebouwtól a Philadelphia Orchestráig a világ leghíresebb zenekarai rendelik meg műveit, zenés színpadi opusait pedig olyan operaházak mutatják be, mint a New York-i Metropolitan.

A CAFe Budapest nyitókoncertjén a Concerto Budapest élén egyszerre mutatkozik be zeneszerzőként és karmesterként. A műsor egyik részében a magyar zenekultúra előtt tiszteleg Bartók-művet vezényelve, az est másik felében azonban saját darabja szólal meg. A Nu shu (2013) egy kulturális antropológiai szenzáció ihletése nyomán keletkezett.

Az 1980-as években fedezték fel a tudósok, hogy Kína Hunan tartományában – vagyis éppen a zeneszerző szülőhelyén – a nők sok évszázada használnak egy titkos írásjelrendszert és egy ehhez tartozó, hasonlóan titkos, énekelt nyelvet, amelynek keletkezését a kutatók egészen a feudális korig vezetik vissza, s amelyet generációról generációra féltve őriztek és adtak tovább, csakis nők: anya a lányának, nővér a húgnak, barátnő a barátnőnek.

Hogy megértsük e nyelv keletkezésének hátterét, tisztán kell látnunk, hogy Kínában a nők a múlt évszázadaiban még európai sorstársaikénál is alárendeltebb helyzetben éltek: nem lehetett tulajdonuk, nem volt joguk örökölni, tanulni (így a hivatalos nyelven írni-olvasni sem tanulhattak meg), végletesen kiszolgáltatott helyzetben, szinte tárgyként tengették életüket. Az európai a nu suról hallva úgy képzeli, hogy ez a nyelv, ez a jelrendszer a kiszolgáltatott és elnyomott nőtársadalom tagjainak egymás iránti szolidaritását szolgálta, egyfajta titkos véd- és dacszövetséget abban a sanyarú sorsban, amelyben még a brutális megnyomorítással felérő lábelkötés „divatja” is magától értődően tette tönkre „esztétikai okokból” nők millióinak testi épségét.

Tan Dun fotó: tandun.com

Tan Dun, ahogy darabja címében a művet meghatározza, a „tizenhárom mikrofilmre, hárfára és zenekarra” komponált Nu shu hangjaiban ennek a mára kihalófélben lévő (már csak alig néhány asszony által ismert és használt), titkos nyelvnek, s ezáltal persze a nők nemességének, tisztaságának, emberségének kívánt emléket állítani, hangsúlyozva, hogy a műben kulcsszerepet játszó hárfa

a feminin lágyság, gyengédség, a női lélek költőiségének kifejezője.

A mű stílusa érzékletesen példázza egyrészt Tan Dun közérthetőségre törekvő komponálásmódját, másrészt azt a felfogást, amely erőteljesen épít a kínai kultúrától örökölt tradícióra, ugyanakkor azonban a nyugati hagyomány értékei iránt is nyitott, s e kettő izgalmas keverékét hozza létre.