Elkezdődött a visszaszámlálás a Solti Nemzetközi Karmesterversenyre

Lady Valerie Solti védnökségével október 3-tól erős nemzetközi mezőny mérkőzik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen a Filharmónia Magyarország szervezésében. A televíziós közvetítés kísérte verseny tétje nagy, a 35.000 euró összértékű díjakat rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobbaknak.

„Ha jobban olvasol az emberek szívében, mint a kottában, akkor már közelebb jutottál ahhoz, hogy jó karmester légy!”

– nyilatkozott Kobayashi Ken-Ichiro a 2017-ben megújult Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyről. Arra intett, hogy a karmester legyen láthatatlan, hiszen

a zenekar az, aminek tündökölnie kell.

A mezőny igen erős: 186 karmestertehetség nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából, Kínától Oroszországon át Amerikáig. Az alapos előválogató után negyvenen jutottak az elődöntőbe. A vezénylendő művek között nyitányok, szimfóniatételek, operarészletek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A versenyzőknek mind a három forduló teljes repertoárját meg kell tanulniuk, de a kottahasználat  engedélyezett.

Újra lesz Magyarországon nemzetközi karmesterverseny

A Solti György Nemzetközi Karmesterverseny menetéről, résztvevőiről és kulisszáiról tematikus blogunkban olvashat részletesen.

A nemzetközi zsűri tagjai: Eötvös Péter zeneszerző, Alpaslan Ertüngealp, az Association des Artistes pour la Paix vezetője, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, valamint Berkes Kálmán, karmester, a tokiói Musashino Zeneakadémia volt tanára, Antonio Moral, a Centro Nacional De Difusión Musical vezetője, Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója.

A rangos eseménynek a budapesti Magyar Állami Operaház Erkel Színháza, valamint Európa egyik legjobb akusztikájú koncertterme, a pécsi Kodály Központ ad otthont.

Az első és második forduló október 3-10. között a Magyar Operaház Zenekara és a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével szerez majd izgalmas pillanatokat a versenyzőknek és az érdeklődő közönségnek.

A döntő december 13-15. között zajlik, ahol a beválogatott versenyzők a Pannon Filharmonikusokat vezényelve mérhetik össze tehetségüket a pécsi Kodály Központban. A pécsi gálakoncert december 16-án ünnepi műsorral tiszteleg Solti György és szellemi örökösei előtt.