Tőlük kaptuk a flamencót, Pedro Almodóvar filmjeit, de még Bánk bán Melindáját is: az Európai Hidak fesztiválja idén Spanyolországot állítja a középpontba. Felfedezések – messze túl a spanyolviaszon.
„Bús donna barna balkonon / mereng a bíbor alkonyon” – Babits Mihály jóvoltából ez a költői kép élhet bennünk a spanyol világról, amely a földrajzi távolság ellenére valahogy mégis oly közel áll hozzánk, magyarokhoz. Babits villanásnyi zsánerképe mellett persze ezernyi más személyes és olvasmányélményből, hangulatból és hangzásból állhat
össze a magunk spanyol mozaikja.
Don Quijote és Gaudí, García Lorca és Dalí, Goya és Picasso, a bikaviadal és az Alhambra, de Falla és a két Iglesias: mind-mind részei a spanyol kultúráról és Spanyolországról meglévő képzeteinknek.
Ezeket a képzeteket persze át- meg átszínezi az a köztudott tény, hogy ami számunkra egységesen spanyolnak tetszik, azt helyben hol andalúznak, hol katalánnak, hol baszknak, hol meg kasztíliainak ítélik. Ezt, úgy lehet, a legkönnyebben a profi futball terén észleli a külső szemlélő, ám közelebb lépve ez a sajátosság éppúgy e világ kiismerhetetlen, de megismerésre csábító gazdagságáról tanúskodhat számunkra, akárcsak az egyetemes kultúrába beépült spanyol motívumok, nevek és alkotások hosszú sora.
Az Európai Hidak fesztiválja idén a Kolumbuszt felfedezőútjára indító Spanyolországot fogja felfedeztetni velünk. A híd ezúttal egy olyan kultúra felé vezet majd minket, amelynek tán legfőbb történelmi jellegzetessége éppen az, hogy képes volt meghódítani, spanyol nyelvűvé tenni és utóbb maga mellé emelni egy egész új világot. A birodalomalkotó Spanyolország II. Fülöp-i és cervantesi „aranyszázadát” politikailag hanyatlóbb, ám kulturálisan kitartóan termékeny korok követték. Például akkor, amikor a helybéli és a Pireneusi-félszigetre csábított olasz komponisták (mint például Domenico Scarlatti) megteremtették a barokk zene ibériai virágkorát, melyről a nagyszerű Magdalena Kožená
koncertje (szeptember 17.) éppúgy mintát ad majd, akárcsak a Budapesti Fesztiválzenekar Régizenei Együttesének tematikus programja (szeptember 28.).
De ugyanígy, izgalmas változatosságát érzékeltetve jut majd elénk a fesztivál napjaiban a spanyol kultúra 20. századi és jelenkori bősége is. Így fedezhetjük fel önmagunk számára a többarcú flamenco sokadvirágzását, vagy éppenséggel a Ttukunak, vagyis Sara és Maika Gómez koncertjén (szeptember 23.) megszólaló baszkföldi népi ütőhangszeres muzsikát, a txalapartát. Valamint megismerhetjük a spanyol kortárs zeneszerzők középgenerációjának
három reprezentatív szerzőjét: a BFZ Kortárs Zenei Együttesének hangversenyén
(szeptember 29.) egy-egy műve által képviselt baszk Ramon Lazkanót, a valladolidi Alberto
Posadast és a katalán Hèctor Parrát. No és lepereghet majd szemünk előtt sokunk kedvenc kortárs spanyol művésze, Pedro Almodóvar tavalyi filmje, a Julieta is, a rendező markánsan személyes jegyű és egyúttal oly szenvedélyes univerzumának legfrissebb darabjaként.
A flamenco, amely eleinte talán turistacsalogató egzotikumnak tűnhet, valójában változatos etnikai hátterű hagyományok valóságos olvasztótégelye, tánc, ének és zene együttesének komplex és szinte kiismerhetetlenül gazdag rendszere. Ezt a komplexitást fogja körvonalazni számunkra a fesztivál több eseménye is, ahol a flamencónak főszerep jut majd. Így lesz ez Magdalena Kožená koncertjén éppúgy, mint a Cordança Flamenco Táncegyüttes fellépésén (szeptember 30.), vagy a gitáros Eduardo Trassierra triójának programján (szeptember 23.). S hogy a flamenco mindmáig termékeny kapcsolatra képes lépni az újabb és újabb külső hatásokkal, arról az „új flamenco” mozgalmának egyik zászlóvivője, a fuvolán és szaxofonon egyaránt bámulatosan játszó Jorge Pardo Djinn című koncertje (szeptember 18.) győzhet majd meg mindnyájunkat.
És megjelenik majd a fesztivál programján a 20. századi spanyol történelem tragikuma,
a régi világ díszletei közepette véresen vajúdó modernitás is, méghozzá e korszak világirodalmi óriása, Federico García Lorca révén. „Mert szeretett Hispánia / s versed mondták a szeretők – / mikor jöttek, mást mit is tehettek, / költő voltál, – megöltek ők.” – írta róla helytállóan és egyszersmind keserű iróniával Radnóti Miklós, miután a spanyol irodalmárt (s nem mellesleg festőt és zeneszerzőt!) saját polgárháborúzó honfitársai kivégzőosztag elé állították. Életművét most a Literárium sorozat különkiadása
(szeptember 25.) idézi majd, zeneszó, képek és filmrészletek kíséretében, szerephez juttatva többek közt Debussyt, Dalít és Buñuelt is. Valamint 2011 után újra előadásra kerül majd García Lorca drámája, a Bernarda Alba háza is – Michael John LaChiusa izgalmas zenés színházi változatában, Böhm György rendezésében (szeptember 22.).
Egy nagy kultúra remekművei, reprezentatív vagy éppenséggel atipikus alkotásai várnak
tehát majd ránk szeptember második felében, a Müpában. Igazán nem kell hozzá a spanyol
etikett feszes udvariassága, hogy kötelezőnek érezzük a megjelenést a fesztivál eseményein.
