Kurt Blaukopf és Mahler

Szerző:
- 2017. szeptember 30.
Gustav Mahler

Zárul a Gramofon-blog ötvenes-hatvanas évek hangfelvétel-esztétikájával, annak kiemelkedő alakjaivalfoglalkozó háromrészes sorozata. Az előző hónapokban Solti György és Herbert von Karajan felvételei álltak a középpontban, a befejező rész főszereplője pedig Kurt Blaukopf, Mahler-kutató és hanglemeztörténész.

- hirdetés -

Kurt Blaukopf

1969-ben jelent meg a neves muzikológus Kurt Blaukopf  tollából az a Mahlerről szóló összefoglaló mű, amely külön fejezetet szentel Mahler és a hangfelvétel, illetve az akusztika kapcsolatának. Első hallásra különösnek tűnhet, hogy az 1911-ben elhunyt szerzőnek egyáltalán milyen kapcsolata lehetett az akkori tölcséres felvételekkel. Blaukopf azonban nem erről szól könyvében, hanem – tegyük hozzá, teljes joggal – úgy véli, hogy a Mahler által megálmodott hangzásvilág a hangfelvételeken valósítható megmaradéktalanul.

Az akusztikus művészetek mostohagyermeke – a Gramofon blog hangfelvétel-esztétikai sorozata.

A korabeli írásos dokumentumok is bizonyítják, hogy Mahler mennyire érzékeny volt az előadások akusztikai környezetével és az eredeti hangzásarányokkal kapcsolatban. Blaukopf véleménye szerint a túlságosan zengő helyszíneken a basszusok aránytalan erősödése teszi tönkre az előadást, míg a túl analitikus termekben művei „túlhangszereltnek” tűnnek. Ezzel szemben

„a stúdiófelvétel szinte teljesen megszabadítja Mahler zenéjét a hangversenytermek egyedi akusztikájának kockázatától. A hanglemez céljára bármikor kiválasztható az éppen legalkalmasabb tér…” Majd később így folytatja: „Ha úgy látszik, hogy az elmerülőfélben levő vonósok s az uralmat magukhoz ragadni készülő fúvósok között veszélyben forog az egyensúly, könnyen helyrebillenthető, elég, ha gondosan megtervezik a mikrofonok felállítását, s érzékeny rendezői munkát végeznek a keverőpult mellett.”

 

Blaukopf a Mahler-partitúrákban előírt misztikus távolságokra is utal: „Megszűnt az akadálya annak, hogy a visszhangos távoli hangok elkülönüljenek a világosabb közeliektől.” Majd e gondolatsort így zárja: „Mahler zenéjének a sztereó hanglemezek hozták a megváltást”. Amit Stokowski még a mono-korszakban mondott ki, azt 1969-ben Blaukopf a sztereó korszakban tovább erősítette, s hogy mindehhez még mit tehet hozzá a surround korszak, annak bizonyítására elegendő, ha meghallgatjuk a Fesztiválzenekar Hybrid SACD-n megjelent SACD Mahler-felvételeit.

Mert bár az egyes hangforrások közeli vagy éppen távoli hangsíkjai a sztereó felvételeken is esztétikusan megjelennek, ám ezek a hangsíkok egészen más értelmezést nyernek akkor, ha a teljes hangtér ott vibrál a hallgató körül. Különösen is hatásos, amikor például a rézfúvók mintegy „átfújják” a felvételi helyszínt, s hangjuk a hátsó hangszórókból olyan határozottan jelenik meg, mintha valójában jelen lennének. Ilyenkor már nem csupán egy akusztikai tér, hanem maga a zene veszi körül a hallgatót.

Mahler tehát zenéjének olykor titokzatos misztikumával alaposan feladta a leckét korunk hangmérnökeinek, akik általában élnek is a felkínált lehetőségekkel.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo