Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A dital lanthárfa

A dital lanthárfa

A nagyméretű koncerthárfák és a hordozható, de még mindig a földre támasztott kisebb instrumentumok mellett különösen az elegáns társaságok tehetősebb hölgytagjai részéről merült fel az igény olyan ölben tartható vagy asztalkára helyezhető kishárfákra is, amelyek a klasszicista stílustörténeti korszakban oly divatos ókori lírák és lantok formáját idézték – Mandel Róbert Hangszercsódái következnek.

Dital lanthárfa – Edward Light, 1810 körül – Museum of Fine Arts, Boston

A middlesexi gitáros, orgonista és komponista, Edward Light az 1800-as évek legelején kísérletezte ki, majd 1816-ban Angliában szabadalmaztatta British harp-lute-ját (angol lanthárfáját). A régi lantok és mandorák korpuszára hasonlító, hét szeletből épített domború zengőtest bal oldalára faragott fejű, aranyozott tartóoszlopot illesztett, míg jobbra a húrtartó ívet erősítette.

A divatos zeneszerszám külön érdekessége volt, hogy nemcsak a rezonánsra, hanem a hangszertest hátuljára is több hangnyílást vágott. A lanthárfára 19 húrt feszített, míg egy húzógombokkal működő húrlefogó szerkezet segítségével minden húr hangját fél hanggal megemelhette. A hangolószögek közelében sorakozó ditálok (húrleszorító gyűrűk) nyílásain átfutó húrok szabadon rezeghettek, de ha a rézgombok bármelyikét hátulról kihúzta, a megfelelő húrt a félhangnyira elhelyezett elefántcsontból készített érintőkre szoríthatta.

A glassichord, a bell piano és a cseleszta

Light a ditálokat játék közben bal kezével kezelhette, így a húrozatot hangnemváltáskor viszonylag gyorsan áthangolhatta. A talpazattal épített hangszereket asztalra állítva, dísztárgyként kínálhatta, míg a lanthárfák a tehetősebb angol úrhölgyeket ábrázoló portrék elengedhetetlen kellékei is voltak. A hangszeren az egyszerűbb dalocskák kíséretét vagy akár könnyű darabokat néhány hónapos gyakorlás után meg lehetett tanulni, sőt maga Light is írt néhány lanthárfaművet.

Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.

A jellegzetesen angol zeneeszközt meglehetősen nagy példányszámban gyártották, de az inkább divatcikként népszerűvé vált dital lanthárfák a szigetország zenei életében komolyabb szerepet nem játszottak.

Londonban 1825-ben a francia Mordaunt Levien, majd 1828-ban az itáliai származású Angelo Ventura is szabadalmaztatott hasonló lanthárfákat, de az ő hangszereik se bizonyultak hosszú életűnek. Edward Light harp-lute guitar, vagy ritkábban harp-theorbo néven olyan példányokat is épített, melyekre a hárfagitárok családjába tartozó hangszerekhez hasonlóan a szabadon zengő húrok mellett a felső hét dallamhúr alá bundozott fogólapot is elhelyezett.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X