A kortársat érdemes tágan értelmezni

Selmeczi György - fotó: Csibi Szilvia, Müpa

„Sokan azt hiszik, aki nem az újdonság keresésével foglalkozik, nem a társadalomkritika végleteit feszegeti, az nem lehet kortárs” – vélekedik Selmeczi György Boldogasszony lovagja című operája kapcsán, amelynek a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz a bemutatója. A darab hátteréről, a kortárs fogalmáról és a hagyományhoz való viszonyáról a szerző mesélt.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg

– Miért Szent Lászlót választotta az opera témájául?

– Minden egyes operám új műfaj felé terelt: a Szirén egy furcsa fantasy volt, aztán jött a nagyon mélyen pszichologizáló Spiritiszták, majd történelmi operát gondoltam írni, így keletkezett a Bizánc. Most meg a vígopera műfaja kezdett el izgatni, így ehhez illő szüzsét kerestem. Nagy meghökkenésemre elém került Béres Attila Szent Lászlóról szóló, néhány
éve bemutatott, ragyogó rádiójátéka. Rendkívüli módon érdekelt a történelmi és vallási figurának az egész magyar ethoszt átfogó jellege, ahogyan már-már Mátyás királlyal
egyenértékű népmesei hőssé tudott válni. Nagyon szellemesnek találtam Béres darabjában, hogy maga Szent László nem is jelenik meg, hanem a történet szerint egy nagyon bátor kis falu – amelyet egyébként is Bátorfának hívnak – felépíti a templomát, Szent Lászlónak kívánja szentelni, de ő még nem szent ebben az időszakban, ezért a falusiak elhatározzák,
hogy küldöttséget menesztenek a váradi püspökségre, hogy elintézzék a szentté avatást. A nagy kihívás az volt, hogy tudtam:

miközben valóban mulatságos és élvezetes a történet, soha nem lehet sem blaszfém, sem karikatúraszerű.

– Miért vonzotta a vígopera műfaja?

– Az érdekelt, hogy egy szerző hogyan ír vígoperát, milyen kompozíciós eszközöket használ, hogyan mesél el egy történetet. A történetmesélés zenei eszközrendszere minden
munkámban foglalkoztatott. Karmesteri praxisom során is elmélyülhettem a vígoperai hatásmechanizmusokban, amelyeket Mozart, Rossini, Verdi hihetetlen mértékben ismert.
Szerettem volna kipróbálni, hogyan tud ebből egy olyan családi opera születni, amely gyerekek számára is érvényes, a felnőtteknek pedig a filozófiai, illetve a mélyebb érzelmi
dimenziók kínálta többletet nyújtja. Sok egyházi zenét írok, ugyanakkor nagyon sok színházi és filmzenét is, most pedig közös nevezőre hozhattam az egyházi karaktereket
a nagyon világi, szinte buffo jellegű, játékos figurákkal.

Selmeczi György forrás: CAFe Budapest

– Ön előszeretettel idéz más szerzőket. Ebben a darabban is lesznek felismerhető stíluselemek vagy motívumok?

– Feltétlenül. A magyar alaprétegen túl ebben a darabban is lesznek olaszos részek, amelyek az operai tradícióból származnak, és lesznek a nagy franciákat és oroszokat, így Sosztakovicsot megidéző pillanatok, de Kodály is eszébe juthat a közönségnek. Konkrét utalás beillesztése nem állt szándékomban, de ha az ember beleszületik egy zenetörténeti
folyamatba, akkor élni kell a rendelkezésre álló univerzummal. Sosem foglalkoztatott az epigonizmus kérdése, inkább örültem, ha valaki rámutatott azokra a rokonságokra, amelyek tagadhatatlanul jelen vannak a zenémben.

– Említette karmesteri munkásságát, ám emellett librettót is írt már, és rendezni is szokott. Mennyire kíván zeneszerzőként beleszólni műve zenén kívüli rétegeibe, a szövegkönyvbe és az előadásba?

– Van egy alapvetés, amelyet a mestereimtől tanultam: saját művet ne! Ha nincs kényszer, saját művemet nem vezénylem, nem rendezem, a librettóba csak annyiban szólok bele,
hogy adekvát legyen a megzenésítés számára.

Vajda Gergely: „A rendszer működését az jelzi, hogy folyamatosan hibái vannak”

Ennek az az oka, hogy ha a szerző csinálja, nem derül ki a darabról, milyen, mert ő menthetetlenül korrigál, érvényesíti a saját elgondolását, akkor is, ha az nem is szerepel a kottában. Az a dolgunk, hogy olyan kottát hagyjunk magunk után, amely képviseli a szándékainkat, és ha egy nap elgázol
a villamos, akkor is játszani lehessen a művet.

– A művet a Kolozsvári Magyar Opera társulata mutatja be, és az énekesek nagy részével is dolgozott már együtt. Mennyiben hatottak ezek az adottságok a készülő darabra?

– Későbbi döntés, hogy a kolozsváriak fogják megszólaltatni, ami a mű utóélete szempontjából fontos, mivel a müpabeli bemutató után terveink szerint az előadás Kolozsváron repertoáron marad, és az emlékévre való tekintettel a Szent László-városokban – Nagyváradon, Győrben – is szeretnénk majd játszani. A szereplők közül volt olyan, akire gondoltam komponálás közben, például Kovács István, aki több jelentékeny
szerepemet énekelte.

Selmeczi György forrás: CAFe Budapest

– Operájában jazzes elemek is felbukkannak. Miért fordult ehhez a stílushoz, és milyen szerepet szán művében ennek a megszólalásmódnak?

– Áttételesnek, távoli asszociációnak szánom a jazzes hangvételt. A jazz világa mára beépült mindennapi életünk akusztikai terébe, ezért aztán hajlamosak vagyunk minden szinkópás ritmusszerkezetet jazzesnek hallani. Van persze több szerepköre is a jazzes áthallásoknak: képviselhetik a szerző és a közönség jelenvalóságát, de idézőjelként, netán bohóctréfaként is értelmezhetők. Műveimben nincs kitüntetett szerepe a jazznek: egyszerűen azért, mert nem vagyok elég jó benne… Színházi munkáimban, vagy Szakcsi Lakatos Bélával, Márta Istvánnal, Dés Lászlóval való közös zenéléseinkben olykor létrejött már néhány nívósabb pillanat, de szerzőként inkább csak a fentiek szellemében élek a jazz kínálta lehetőségekkel. Talán csak a Kodály Zoltán kalandjai című zenekari művemben sikerült igazán magas szinten egységet teremtenem saját zenei örökségem és a jazz között.

Selmeczi György: Boldogasszony lovagja – bemutató

2017. október 17., 18. 19.00 – Müpa

További információ és jegyvásárlás itt