Amíg nem tértek nyugovóra a helyi rigók, konkurenciát jelentettek az I musici di Roma együttesének ( kiejtése „i muzicsi di Róma” és nem „áj muzikáj dö Róma”, amint Bősze Ádám konferálásában kitért eme dilemmára). Közel két órás hangversenyük alatt viszont még a legyek is visszafogták magukat a zsúfolásig megtelt Nyári Színházban. Antonio Anselmivel , a „római zenészek” koncertmesterével beszélgettem.

- hirdetés -

– Mindenekelőtt gratulálok a hatalmas sikerű koncertjükhöz. Az öt ráadás, melyet a miskolci fesztiválközönség kikövetelt, magáért beszél. Köszönöm, hogy fáradtan – így lassan éjfél felé – interjút ad a Zenekar újság olvasói számára. Éppen most pakolta el a hegedűjét. Milyen hangszeren játszik?

– 1676-os Nicola Amati hegedűn.

– A nemes, homogén, ámbár nem nagy hangzásuk alapján feltételezem a zenekar többi instrumentuma is az Önéhez hasonlóan kiváló régi olasz mesterhangszer.

– Nagyon értékes hangszereink vannak. Nem nézzük a gazdasági értéküket, hanem egyedülálló művészeti eszközöknek, tárgyaknak gondoljuk őket, melyek az emberiség örökségéhez tartoznak. Sokkal tovább fognak élni, mint mi. A történelmünknek, kultúránknak részei.

Il Musici di Roma forrás: Bartók Plusz

– A kamaraegyüttes tagjai mindannyian olasz iskolát képviselnek?

– Én személy szerint mindig orosz művész tanároktól tanultam. Az első tanárom olasz volt, de sajnos negyvenhárom évesen meghalt. A többiek Olaszországban vagy külföldön tanultak.

– Mióta koncertmestere az együttesnek?

– Tíz éve.

– Nagyon színes programmal érkeztek a Bartók Plusz Operafesztiválra. A hangverseny első felében olasz zeneszerzőktől hallhattunk általunk kevésbé ismert műveket, majd a táncé lett a főszerep: Brahms, Piazzolla , Takemitsu, Hacsaturjan, Bartók eredeti vagy (zongorával kibővített) átirata csendült fel.

– Nino Rota, Astor Piazzolla írt kisebb kamarazenekarnak. Ezek eredetik. Guido Ruggeri Aquilában lakott, ahol én is nagyon sokáig éltem, bár nem ismerem őt személyesen. Mindkét gyermekem ott született. Ők most húsz és tizennyolc évesek.

Il Musici di Roma forrás: Bartók Plusz

– Fiatalos lendülettel, energiával vezeti a csapatot. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy gyerekei vannak. Szintén hegedűsök?

– Nem. A fiam nagyon jól klarinétozik, a lányom zongorázik, de nem profik.

– Mennyit próválnak általában a kamarazenekarral?

– Megpróbálunk a lehető legtöbbet együtt gyakorolni. Sokat, minél többet. Nincs beosztva, hogy mely napokon próbálunk a héten. Természetesen mindenkinek megvan a saját maga élete, családja.

– Ez a főállása a tagoknak?

– Igen. A kamarazenekar a legfontosabb része a munkánknak, de tanítunk mellette olasz konzervatóriumokban. Én Salernoban.

– Milyen gyakran játszanak külföldön?

– Nagyon gyakran turnézunk. Most Japánba megyünk két hétre, aztán Németországba, Kínába, Koreába…

– Játszanak-e még alapító tagok az együttesben?

– Már nincsenek köztünk a színpadon alapító tagok, mert hatvanöt éves a zenekar, de tartjuk velük a kapcsolatot. A zongoristánk, Francesco anyukája rögtön az alapítás után lépett be. Mindig nagyon fontos a múlthoz való kötődés, a régi dolgokra való hivatkozás. Vannak, akik sajnos már nem élnek.

Il Musici di Roma forrás: Bartók Plusz

– Mekkora a fluktuáció? Hogy lehet bekerülni a csapatba?

– Ha felszabadul egy hely és valaki jól játszik.

– Van próbajáték?

– Van amikor tartunk meghallgatást, de általában ismerjük hírből azt, aki jön.

– Gondolom az új tag személyisége is fontos, nem csak a hangszeres tudása.

– Persze, de a legfontosabb a művészi oldala.

– Önökkel egyetlen hölgy zenész sem jött Miskolcra.

– Van egy hölgy tagunk, aki most nem volt jól. Helyette eljött az a hegedűs, aki gyakran működik együtt velünk. Aztán a fent említett anyukán kívül, Mariana Sirbu nagyon híres művésznő is oszlopos tagunk volt tizenkét évig koncertmesterként.

– Ön szerint van-e jelentősége a hangzásban a nemeknek?

– Ez már egy túlhaladott dolog. Fantasztikus női művészek vannak, némelyikük sokkal jobban játszik, mint a férfiak.

– Érdekes az I musici di Roma formációja: 3 első hegedű, 3 második hegedű, 2 brácsa,2 cselló. Ráadásul egyetlen félkörben helyezkednek el a pultok, nem egymás mögött. A klasszikus felállás mifelénk: 6-4-3-2-1 a szimfonikus zenekar vonósainak elrendezésében ülve a színpadon.

– Igen, ez így olyan, mint egy nagy vonósnégyes nagybőgővel és zongorával kiegészítve.

– Vivaldi neve a világon mindenhol összeforrt az Önök együttesével. Mit gondol, van-e valami speciális a Vivaldi játékmódban? Minden olasz zenész érzi, tudja ezt pusztán azért mert olasz?

Antonio Anselmi és Kesselyák Gergely forrás: Bartók Plusz

– Remélem igen! Ha Vivaldiról, mint emberről beszélünk nagyon különleges tehetség volt a legösszetettebb szempontból nézve. Tele van fantáziával, színnel, zenei bélyegekkel. Ő volt a legnagyobb melódia író. Minden attól függ, hogyan közelítünk hozzá, hogy meg tudjuk –e fogni a zsenialitásának a lényegét a zenéjén keresztül. Minden alkalommal az életének egy kis részét éljük át ezzel. Egy olyan géniusz életének részleteit játsszuk újra, aki már nem él. Ez egy egyedülálló lehetőség, amely csak nekünk zenészeknek adatik meg. Ezt feléleszteni egy csoda. Ez a zene alkotópillanata.

– Érdekes volt számomra megtapasztalni különösen Önnél a Vivaldi ráadások alkalmával, hogy barokkos hangképzéssel, vonókezeléssel játszik nagyon romantikus felfogásban, zenei formálással. Ez koncepció?

– Szerintem semelyik zenére nincs egyfajta játszási mód. A zene egy nyelv és a nyelv mögött nyelvtani szerkezetek vannak. Az 1700-as évek természetesen barokk. Sok tanulmányt folytattak arról, hogy megértsük a barokk zenei nyelvtanát. Egy nyelvnél sokféleképpen lehet beszélni, akár nyelvtani hibákkal is. A lényeg az, hogy hogyan érkezik meg a hallgatóhoz. Tehát ha te azon a nyelven valami szépet fejezel ki annak, aki téged hallgat, azt nem lehet egyféleképpen. Értem a kérdést. Nekem nagyon fontos, hogy a barokk nyelvtant figyelembe vegyem, de ennél is fontosabb a kommunikáció. Az 1700-as évek zenéje nagyon kifejező. Ezen érzelmek kifejezése a legfontosabb dolog számomra.

– Utolsó kérdésem, mit gondol, mi a kamarazenélés, az együttjáték lényege?

-A lényege az együttjátszásnak, hogy megosszuk egymással a zenét. Magával ragadja a zene mindannyiunkat, erre feltesszük az egész életünket és az a lehetőség, hogy ezt megosszuk másokkal, az, ami nagy dolog és az a lényeg szerintem.