Az útikalauz beköszöntője

„Kataliszt, a Zenevándor”. Ha nem lenne túl hosszú, ezt szerettem volna blogom címének. Benne „Kataliszt” a blogger, „Zenevándor” pedig a blog tárgya. De hosszúnak találtatott, így marad egyszerűen „Kataliszt”.

Honnét ez a név? Unokahúgom találta ki számomra még a netezés hajnalán úgy, hogy (egyik) kedvenc zeneszerzőm, Liszt nevét és keresztnevemet összeolvasztotta. Ám van benne egy csavar is, amit leginkább a könyvtárosok értenek: így hívják ugyanis – s-sel írva – a könyvtáros szakma népszerű levelezőlistáját. Így ez a mára szinte védjegyemmé vált név – köszi, Eszter, remek ötlet volt! – összefoglal engem, legfőbb hobbimat, a klasszikus zenét, nevesíti egyik nagy kedvencemet, és egyúttal szimbolizálja választott hivatásomat.

Igen, könyvtáros, méghozzá zenei könyvtáros voltam teljes pályám során a nagykanizsai városi könyvtárban. Még aktív koromban, jó húsz éve kezdtem el zenei emlékhelyeket gyűjteni – így jön képbe a tervezett cím második szava, a „Zenevándor”. Az emlékhelyek gyűjtését is Lisztnek köszönhetem, egy régi, Czigány György által fémjelzett televíziós Liszt-vetélkedőnek, amelyen részt vettem. A felkészülés során kezdtek el foglalkoztatni azok a helyek, épületek, ahol Liszt járt. Érdeklődésem hamarosan kiterjedt mindenféle zenei emlékhelyre, művésztől, műfajtól függetlenül. Akkoriban úgy láttam, hogy a zenéhez kapcsolódó helyek sokkal mostohábban kezeltek az irodalmi emlékhelyeknél: kevésbé jelölték meg őket emléktáblával, illetve nem is tartották őket úgy számon, mint ahogyan az irodalmiakat például Erős Zoltán remek könyve, a Magyar irodalmi helynevek. Gondoltam egy merészet, hogy akkor majd én megpróbálom őket összegyűjteni. És elkezdődött a búvárkodásom könyvekben, folyóiratokban. Akkoriban még erősen a nyomtatott forrásokra kellett hagyatkozni, hiszen a neten nem sok tartalom volt, sőt, még nem is volt számítógépem, hanem céduláztam… Mostanra persze gyökeresen megváltozott a kutatás.

Íróasztalom mellett ülve gyakran elfogott a vágy, hogy de jó lenne most rögtön ott teremni, azon a helyen, amiről éppen érdekeseket olvasok, így szabadságaimat is elkezdtem a hobbim jegyében tölteni: pár napra, vagy akár egy-két hétre elutaztam az ország különböző pontjaira, hogy az élmény teljesebbé váljon, és egyúttal személyes tapasztalatokkal, ott szerzett információkkal is bővítsem az olvasottakat. Legelső ilyen utam az 1990-es évek vége felé Szekszárdra vezetett Liszt, a következő Gyulára Erkel jegyében. Gyűjtésemet hamarosan kiterjesztettem külföldi zenei emlékhelyekre is. Szerencsére virtuális utazásokra a szakirodalmi források kiegészítéseként egyre jobban lehetőséget ad az internet, információk terén is, a streetview-vel pedig a világ sok helyén még sétálgatni is lehet; azért személyesen is jártam fontos emlékhelyeken: nemrég Salzburgban, tavaly pedig Verdi földjén, Bussetóban és környékén.

Nyugdíjassá válva indítottam el legelső blogomat. Ez lett a KATALISZT BLOGJA, kicsit csapongó tartalommal. Benne sokat foglalkoztam és foglalkozom továbbra is városom, Nagykanizsa zenei életének történetével, ez is fő kutatási témám. Néhány hónap múlva követte GÁBOR MIKLÓS – kislánykorom óta kedvenc színészem – emlékének ápolására indított blogom. Végül belekezdtem két szívemcsücske blogomba a magyar és a külföldi zenei emlékhelyekről gyűjtött anyagaimból. Most pedig egy számomra rendkívül jelentős állomáshoz értem: két utolsó, emlékhelyes blogom a Papageno oldalán „kataliszt” néven egyesül.

Keljünk hát együtt virtuálisan útra, kövessük muzsikusok lábnyomát!

A blog ellátogat szülőházaikba, lakóházaikba, barátaikhoz, ismerőseikhez, ahol ők is megfordultak, de templomokba, szállodákba, kávéházakba, és még sok másfajta, életükhöz, pályájukhoz kapcsolódó helyszínre, egészen a temetőkig – Magyarországon és külföldön. Mivel magam nem vagyok zenész, bár könyvtárosként valamennyire zeneközelben éltem, a témát művelődéstörténeti nézőpontból közelítem meg. Igyekszem az egyes emlékhelyek történelmi, helyismereti, művészettörténeti és más felmerülő vonatkozásait is megmutatni.

Később, ahogyan az anyag mennyisége és kínálata növekszik, akár célt is lehet innét választani valódi utazáshoz és egy-egy posztot útikalauzként használni.

Talán más téren sem lesz haszontalan az emlékhelyes blog. Vannak például hibás szövegű, vagy rossz helyen lévő emléktáblák – még Salzburgban is előfordul ilyen! Ezeket legalább itt a blogban helyre lehet tenni. Plusz van a tarsolyomban sok olyan magyarországi épület, amelyek nincsenek táblával megjelölve, pedig megérdemelnék. A nyilvánosság segíthet abban, hogy figyelem terelődjön rájuk és akár az is előfordulhat, hogy egyikük-másikuk emléktáblát kap. Egy nagy eredménnyel már büszkélkedhetek ezen a téren:

van olyan emléktábla, amely a közelmúltban az én kezdeményezésem alapján született.

Nem is akárhol található, hanem a Budavári Palota épületén, ahol Haydn 1800. március 8-án maga vezényelte József nádor tiszteletére, budai előadók élén Teremtés című, akkor még nagyon új oratóriumát. Amikor a Magyar Haydn Társaság városomban, Nagykanizsán emléktáblát állított Strém Kálmán hangversenyrendező szülőházán, vetettem fel előttük az ötletet, hogy, ha Beethovennek ugyancsak 1800-ban a Várszínházban tartott koncertjét emléktábla örökíti meg, akkor Haydn is igazán megérdemelne egyet! Átadtam a már régebben kigyűjtött információimat – és elkészült az emléktábla, Gerő Katalin csodálatos Haydn-domborművével. Kocsis Zoltán avatta fel 2010. március 8-án a hangverseny helyszíne, az egykori díszterem külső homlokzatán, az esemény 210. évfordulóján. Ha arra járok, például felutazom kutatni a Széchényi Könyvtárba, mindig meglátogatom 🙂

Végül egy szolgálati közlemény: két régi emlékhelyes blogomat lezártam, de az eddig feltett tartalmak továbbra is elérhetők maradnak: itt a MAGYAR, itt pedig a KÜLFÖLDI emlékhelyek. A Papagenón pedig egy hét múlva indulunk az első igazi poszttal!