Papageno Radio
Blogok CAFe Budapest Balogh Máté és Tornyai Péter nyerte az UMZF Zeneszerzőverseny első díját

Balogh Máté és Tornyai Péter nyerte az UMZF Zeneszerzőverseny első díját

Ötödik alkalommal rendezte meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának támogatásával a BMC és a Müpa az UMZF Zeneszerzőversenyt, amelynek október 9-10-i döntőit a közönség is követhette a CAFe Budapest keretében.

A 29 beérkezett pályamű közül 4 kamarazenekari és 4 nagyzenekari mű jutott a döntőbe, amelyek közül a zsűri (Jeney Zoltán, Gémesi Géza, Serei Zsolt, Tihanyi László, Vidovszky László zeneszerzők, Pilz János hegedűművész, Kovács László és Hámori Máté karmesterek) a nagyzenekari kategóriában Tornyai Péter Chorus Sturnorum című darabját, kamara kategóriában pedig Balogh Máté Pseudomarsch című alkotását találta a legjobbnak.

Balogh Máté

A nagyzenekari kategória második helyét Horváth Balázs érdemelte ki Plunderphonic intermezzi című alkotásával, míg a kamara kategória dobogójának második fokára Zámbó Jonatán állhatott Méditation című kompozíciójával.

A harmadik díjat Brandenburg Ádám Prières nocturnes nagyzenekari darabja, valamint Sándor László Kristály-madár énekel a gyöngyöző cseresznyék között című alkotása érdemelte ki.

Sándor László

A győztes kamaradarab díja 500 ezer forint, a második helyezetté 375 ezer forint, míg a harmadik díj értéke 250 ezer forint. A nagyzenekari kategória nyertesének jutalma 1 millió forint, a második helyezetté 750 ezer forint, a harmadiké 500 ezer forint.

Horváth Balázs

A különdíjak sorában az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány elismerését Magda Dávid kapta Egy leukémiás lány emlékére című darabjáért, a Universal Music Publishing Editio Musica Budapest díját Balogh Máté és Brandenburg Ádám vihette haza, míg a Papageno által felajánlott különdíjat Horváth Bálint érdemelte ki Exit [Körtéfa] című alkotásával. Az Óbudai Danubia Zenekar díját Magda Dávid, a Bartók Rádió felajánlását pedig Balogh Máté és Brandenburg Ádám kapta. Az Átlátszó Hang Fesztivál elismerését Horváth Bálint érdemelte ki, a Klassz a pArton Fesztivál felkérésében pedig Balogh Máté részesült. A Müpa Brandenburg Ádám egy művét fogja műsorra tűzni a következő évadban.

A kétévente megrendezésre kerülő megmérettetésen a zeneszerzők legifjabb generációja is bemutatkozott, hiszen a legfiatalabb pályázó csupán 20 éves, az átlagéletkor pedig nem érte el a 33 évet.

Az UMZF Zeneszerzőverseny nem csupán új magyar zeneművek létrejöttét támogatja és díjazza, de azt is elősegíti, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új zene népszerűsítése érdekében.

Zámbó Jonatán

CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként a kamaraművek október 9-én 19:30-kor a BMC-ben, a nagyzenekari darabok pedig másnap, október 10-én 19:30-kor a Müpában csendültek fel az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Hámori Máté vezényletével. A kamaradarabok döntőjét a Bartók Rádió rögzítette, a nagyzenekari darabok döntőjét és a díjkiosztót pedig élőben közvetítette.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X