Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok CAFe Budapest Ők lehetnek a jövő legnagyobb jazz-zenészei

Ők lehetnek a jövő legnagyobb jazz-zenészei

Fiatal muzsikusok pályakezdését segíti a magyar jazztörténet kiemelkedő személyiségéről elnevezett Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj. Ugyanazon a napon és helyszínen, október 9-én a Budapest Jazz Clubban három egymást követő koncerten lép pódiumra három remek formáció.

- hirdetés -

Elsőként – 19 órakor – Karosi Júlia és kvartettje játszik.

Hosszú utat tettem meg az énekesi pályáig, viszonylag későn talált rám a jazz műfaja

– idézi fel Karosi Júlia énekművész, aki esztétika-filozófia diplomával a zsebében végezte el a jazz-ének szakot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Karosi Júlia: „Először éneklek Bartókot”

Első lemeze, az angol nyelvű, saját szerzeményeket tartalmazó Stroller of the Streets 2012-ben jelent meg, és még abban az évben napvilágot látott Japánban is. A második, a magyar népdalfeldolgozásokat tartalmazó Hidden Roots két évvel később a New York-i Dot Time Records gondozásában látott került a közönséghez. Az énekesnő, aki 12 évig zongorázni, 5 évig hegedülni is tanult, 2016-ban egész estés Gershwin koncertet adott a Zeneakadémián.

Az egész művészi pálya arról szól, hogy folyamatosan újra definiáljuk magunkat

– vallja, és a váltások sorát gazdagítja októberi koncertje is. Ezen az ősbemutatón a 2009-ben alapított Karosi Júlia Quartet előadásában Bartók feldolgozások mellett az énekesnő új, több tételes saját szerzeménye hangzik el Words and Beyond címmel. Az utóbbi szavak nélkül mesél arról a folyamatról, ahogy a zene elhagyja és talán túl is haladja a szavak világát.

Egy művész, aki bachosította a jazzt

Karosi Júlia együttesét Serei Dániel kvintettje követi. Az ütőhangszeres jazz tanulmányait klasszikus zenei alapokon kezdte. Muzsikus szülők gyermekeként hegedű és klasszikus ütőhangszer órákra járt mielőtt a konzervatórium, illetve a Zeneakadémia jazzára beiratkozott volna, ahol tavaly végzett. Miközben sikeres előadó, saját számokat is ír.

Az Avishai Cohen jazzbőgős tiszteletére írt Mr.AC című darabja első lett az A38 tehetségkutató versenyén.

Ezt a számot különböző zenekarokkal rendszeresen előadja és szerepel majd az októberi koncert műsorán is. Serei Dániel több együttesben játszik folyamatosan. Ezek egyike, az Oláh Krisztián Trió az EBU (European Broadcasting Union) Hollandiában rendezett jazz versenyén tavaly bejutott az első öt közé, a rotterdami gálán való közreműködés Dani első külföldi fellépése volt. Ugyancsak az Oláh Krisztián Trióval játszhatott tavaly a Müpa Jazz showcase gálakoncertjén. Legnagyobb egyéni sikere a legjobb szólista díja a Magyar Jazz Szövetség jazz combo versenyén. Ezzel a elismeréssel dobosokat ritkán jutalmaznak.

A Közel-Kelet üzenete

2014 óta a Budapest Jazz Orchestra állandó tagja, közben megalakította saját együttesét, amely éppen most, a CAFe koncertjén

lép először közönség elé.

A zenekar repertoárjának nagy részét Serei Dániel kompozíciói alkotják.

Ludányi Tamás kvartettje zárja az estet. A szaxofonművész is a szülői házból hozta a zene és a jazz szeretetét. Párhuzamosan végzett Budapesten és Nürnbergben; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán tanári-, a Nürnbergi Zeneakadémián művészdiplomáját szerezte meg 2015-ben. Növekvő népszerűségének köszönhetően az elmúlt két évben sok meghívásnak tett eleget itthon és külföldön egyaránt. Produkcióit kirobbanó energia, kreativitás és izgalmas rögtönzés jellemzi. Az általa alapított kvartett mainstream jazzt játszik, John Coltrane zenei világa áll hozzájuk a legközelebb. Vitathatatlan teljesítménnyel nyerték a neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri fődíját a Müpa idei tehetségkutató versenyén, a Jazz showcase-en.

A cikk eredetileg nyomtatott formában, a Budapest’s Finestben jelent meg.

Tamás ugyancsak komoly elismerést aratott a létrehozó Syrius Legacy projecttel, amelyben alt- és szoprán szaxofonon játszik. A Syrius Legacy a 60-as, 70-es évek legendás magyar jazz-rock zenekara, a Syrius számait dolgozza át. Az októberi koncertre a Ludányi Quartet új műsorral készül, amit szeretnének lemezre is venni.

Promóció

A csodálatos, reményt adó zene

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X