Figyelem: nem csak Száraz novemberezőknek! ♫ ♩
- hirdetés -

Biztosan mindenki hallott a száraz novemberről, a Kék Pont Alapítvány kezdeményezéséről, melynek lényege, hogy a résztvevők egy hónapnyi absztinenciát tartva lehetőség szerint megváltoztassák alkoholfogyasztási szokásaikat, illetve a hónap letelte után tudatosabban fogyasszanak szeszes italt.
Aktív résztvevőként, vidáman nézegetve két társam napi művészettörténeti bejegyzéseit a száraz november kapcsán, és egy másik társam által a projekt csoportjában (félig-meddig jogosan) lesznobozva úgy döntöttem, hogy zenetudományi és írói hátteremet, valamint operai elméleti-gyakorlati praxisomat kamatoztatva a száraz november alatt minden este egy-egy rövid (!) operatörténeti alkoholos csemegével kedveskedek azoknak, akik szeretnének a novemberi szárazság alatt – vagy csak úgy – egy abszolút szubjektív zenei utazáson részt venni, és megnézni, hogy milyen elsöprő (és legtöbbször halállal végződő) drámák, vagy legalábbis kellemetlen helyzetek gerjesztője az alkohol a (színpadi) zene világában (is). A leghíresebb magyar zenés színházi borisszával, Háry Jánossal indult a sorozat, mely minden este 8 és 9 óra között új epizóddal bővül.
Jó szórakozást kíván a blog szerzője: Novotny Anna