Fiatal, lendületes olasz szakember Leonardo Sini. A pici szardíniai faluból származó karmestert egészen a világhírű londoni Royal Academy of Music trombita tanszakére repítette tehetsége, majd mesterdiplomáját karmesterként Amsterdamban védte meg. Vezénylése szünetében, még a verseny izgalmában ültünk le beszélgetni.
Leonardo Sini részt vett Gianluigi Gelmetti karmester mesterkurzusán a sienai Accademia Musicale Chigiana szervezésében, a Riccardo Muti Olasz Opera Akadémián pedig magától Mutitól tanult vezénylést. 2017 júniusában Daniele Gatti mesterkurzusán a Conservatorium van Amsterdam szimfonikus zenekarával dolgozott. 2015 óta másodkarmesterként számos holland, brit, osztrák és német professzionális zenekart dirigált.
– Az Armonia Kamarazenekar alapító tagja és vezető karmestere; az együttessel számos koncertet adtak Londonban és Olaszország több városában. Londonban a Southbank Sinfonia együttesével is fellépett a Festival Hallban. Milyen tanáregyéniségek határozták meg ezeket az éveket?
– Fiatal muzsikusként óriási inspirációt jelentett számomra London, ahol egyik este a Covent Gardenben, másnap pedig akár a Royal Albert Hallban hallgathattam zeneóriásokat. Christian Thielemann tett rám nagyon nagy hatást. Nagyon sokat köszönhetek ennek az időszaknak abból a szempontból is, hogy a Royal Academy of Music vagy akár a Guildhal fiatal zenészeiből verbuválódott saját zenekarommal gyakorolhattam a vezénylést, tehát tulajdonképpen már a kezdetektől remek munkatársakkal, magasan képzett muzsikusokkal dolgozhattam. Egész egyszerűen magával ragadt a zene.
– A kívülálló számára oly egyszerűnek tűnik a vezénylés, pedig a pulpituson állva olykor másfélszáz művészt kell inspirálni, irányítani, lelkesíteni. Hogyan lehet ellesni titkokat, fortélyokat?
– Csak figyelni kell. Látni, hallani, érezni, hogyan próbálnak a nagyok. Számomra mindennél többet jelent jelen lenni, lesni minden mozdulatot, instrukciót.
– Mi a különbség egy jó karmester és egy zseniális karmester között?
– Egy jó karmester számomra elsősorban üzenet közvetítő a zenekar, a zeneszerző és a közönség között. De egy zseniális dirigensnek nagyon tiszta elképzelése van az adott darabról, ezt a zenei gondolatot adja át a zenekarnak, együtt formálják, görgetik, és adják végül át a hangversenyen. Igazi csapatjáték ez, és egy zseniális karmesternek nagyon érzékenynek kell lennie a hangulatokra, különböző kultúrákra, egy kicsit pszichológusnak is kell lennie.
– Érdeklődésének középpontjában az opera áll; nemrégiben debütált operakarmesterként az amszterdami Bredeweg Fesztiválon, ahol a Holland Nemzeti Filharmonikusokkal és a Holland Nemzeti Opera kórusával Puccini Bohémélet című operáját adták elő. Mennyire számít Olaszországban, hogy az opera nemzeti műfaj?
– Valóban, talán egy kicsit sztereotípia is, hogy minden olasz Nápoly, Róma vagy Bergamo utcáin Verdi dallamokat fütyül, de mint minden sztereotípia, ez is igaz valamennyire. Egy kis faluból származom, és engem in nagyon korán megérintett az opera. Emlékszem, kissrác voltam, akkor láttam először operát, ma is emlékszem a hangulatra, az illatokra, a fényekre, egyszóval a varázslatra. Hozzánk, olaszokhoz nagyon közel állnak hozzánk a romantikus opera dallamai, hiszen az életről szólnak: szerelemről, vágyakról, és persze cselszövésről. Óriási élmény az anyanyelvünkön hallgatni a hozzánk oly közel álló dallamokat, valahogy a zsigereinkben érezzük, a vérünkben dübörög.
