Lassan itt a hideg december, ezért a zene szárnyán ma egy másik kontinensre repülünk el, egyenesen a forró Dél-Amerikába, azon belül is Argentínába, a tangó hazájába. A hónap végére tartogatott különlegesség az argentin zeneszerző, Ástor Piazzola tangóoperettje, vagy más néven operitája, az 1968-as María de Buenos Aires.
- hirdetés -
A különös hangulatú mű felütése übereli az összes eddigi alkoholos művet, mert itt maga a jóisten ittas: a monda szerint „amikor María született, isten be volt rúgva”. A történet európai (vagy pontosabban nem-argentin) szemmel igen furcsa, tele szimbolikus elemekkel, és egy egészen különleges, tangó-nyelvezettel, melyet szinte csak azok értenek meg maradéktalanul, akik ebben a kultúrában nőttek fel. A zene viszont hamisítatlan Piazzola, csodálatos tangószámok sorozata. A történet is meglehetősen elvont és roppant sötét, értelmet ne nagyon keressen benne senki: María, akinek, mint láttuk, már születését is komor babonák övezték, a tangó szerelmese. Érzékiségét a tánc és az erotika köti le, prostituáltként dolgozik. Egy nap a bordély tulajdonosai és az alvilág különböző figurái sátánista szeánsz keretében feláldozzák a lányt, akinek bűnös szelleme a pokolba kerül: a pokol viszont maga Buenos Aires. Innentől még szövevényesebbé válik a sztori, az árnyként visszatérő lány szűzi életet fogad, majd különböző szimbolikus alakokkal találkozva, végül egy gyermeket szül, aki tulajdonképpen ő maga. (Itt el kell mondanom, hogy mikor annak idején jómagam láttam a művet, én és a társaság többi tagja nagyjából akkora szemeket mereszthetett, mint most minden valószínűség szerint a kedves olvasó.) Logikát tehát ne keressünk, hallgassuk inkább a darab leghíresebb számát, a Yo soy Maríát, az Én vagyok María című dalt!
