Papageno Radio
- hirdetés -
Inaktív BJC 10 Bóna László: "Közölték, hogy ők akkor ezt mégsem vállalnák"

Bóna László: “Közölték, hogy ők akkor ezt mégsem vállalnák”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Bóna László a BJC igazgatója és programszervezője, egyben az egyik tulajdonos is. Az első koncert óta ő hívja meg a zenekarokat, és szervezi a jam sessionöket. Az egyik tulajdonostársával, Sár Csabával régen együtt is zenéltek, Laci dobolt – így azután zenészként is szerzett tapasztalatot. Mint annyi mindenkinél, a döntő lökést nála is az adta, hogy otthon már gyerekkorában is szólt a jazz.

– Mi az első meghatározó BJC-s emléked?

– A BJC-születésnapot január legelején szoktuk megünnepelni, de ez annak idején nem volt könnyű. A klub első koncertjére a Jazz Steps zenekart hívtuk meg. Amikor Finok Zoli, a formáció vezetője feljött az emeletre a Múzeum utcai épületben, a színpadon még cementes zsákok álltak. Körülnézett, és nagyon hamar közölte, hogy bocs, de ők ezt most akkor mégsem vállalnák. Susszer Zoli tulajdonostársam kedvesen próbálta őket győzködni: ,,igyatok egy kávét és gyertek vissza másfél óra múlva! Higgyétek el, rendben lesz!” A koncert előtt nem sokkal még Zolival pakoltuk le az építési törmelékeket, vödröket. Mire a Jazz Steps tagok visszaértek, pont elkészültünk.

Bóna László forrás: BJC

– Ha jól tudom, a megnyitó sem volt zökkenőmentes.

– Susszer Zoli megírt egy szöveget, de amikor el kellett volna mondanom, alig láttam, hogy mi van a papíron. Mit mondjak, nem volt túlságosan hatásos megnyitóbeszéd. A vendéglátás viszont még az én beszédemnél is jobban döcögött, visszagondolva, egészen kaotikus volt. A felszolgálóknak nem volt  gyakorlatuk, némelyiknek még képesítése sem, így aztán az indulás mostani szemmel amatőrre sikerült, viszont  mindenkiben nagy volt a lelkesedés. Mindez 2006. november vége felé volt, a hivatalos megnyitót viszont csak 2007 januárjában tartottuk meg, amikor konszolidálni tudtuk a viszonyokat. Ezért is tartjuk január elején a születésnapunkat.

– A szilvesztert a kezdetek óta ünneplitek. Milyen emlékeid vannak az első szilveszterekről?

– Az első szilvesztert már a klubban tartottuk, a ház belső udvarán magunk főztük a virslit a vendégeknek, ami ahhoz képest mindenképpen megmosolyogtató, hogy néhány évvel később már fine dining szintű ételekkel vártuk a közönséget. Ma már könnyen meg lehet feledkezni róla, hogy a világ előkelő, vacsorát is felszolgáló jazzklubjainak is a speakeasyk voltak az elődei, az amerikai illegális kocsmák az alkoholtilalom évtizedeiből. Generációk látogatták úgy a jazzklubokat, hogy két dologra biztosan lehetett számítani: a cigifüstre és a késői kezdésre.

10 éves a BJC! – különszám

A jam sessionök a Múzeum utcában is még sokáig füstösek voltak. Sőt, kezdetben még fent is dohányoztak, ami akkoriban még megszokott volt, de sajnos sok csikk került az intarziás padlóra. Így aztán hamar betiltottuk a dohányzást. Persze ez már akkor sem volt mindenki ínyére, Szőke Niki például csak egyszer vállalt jam session szereplést ott, éppen a füst miatt.

– Szakmai szempontból mit érzel fontos eredménynek?

– Az, hogy a legfontosabb szakmai szervezettel, a Magyar Jazz Szövetséggel ilyen szorosra fűztük a kapcsolatot, tudatos volt részünkről attól kezdve, hogy a Szövetség égisze alatt indítottuk el a Mester és Tanítvány sorozatot. A klub nagykorúvá válásának legbiztosabb jele volt, amikor már külföldi zenészeket, együtteseket is meg tudtunk hívni, aminek a beindításában Maloschik Róbert sokat segített. Persze ez sem ment magától. Az első külföldi sztárért meg kellett fizetnünk a tanulópénzt. Amikor Dave Douglas koncertjének mérlegét megvontuk, nem volt nehéz kiszámolni: mi hárman, tulajdonosok fejenként ezer eurót fizettünk, hogy meghallgathassuk.

Bóna László forrás: BJC

A külföldiek közül a gitáros félistenért, Kurt Rosenwinkelért például el kellett menni Bécsbe, nekünk kellett elhozni őt. A nála valamivel idősebb, szintén gitáros, és hihetelenül népszerű Mike Stern viszont akkora busszal jött, hogy nem tudott bekanyarodni a Múzeum utcába. Persze az is felejthetetlen volt, amikor a zsúfolásig telt, tomboló sikerű előadása után Kurt Ellinggel az öltözőben hajnalig beszélgettünk.

– Milyennek látod a BJC jövőjét? Mit kívánsz magatoknak a következő tíz évre

– Nagyon örülnék neki, ha az egyre növekvő vendégszám olyan zenekarok esetében is tetten érhető lenne, amelyek a műfaj kevésbé könnyen befogadható stílusirányzatait képviselik. A sok magas színvonalú hazai produkció mellett célunk, hogy évről-évre gyarapítsuk a külföldi, jellemzően amerikai művészeket bemutató, világsztár sorozatunk fellépőinek névsorát. Ezek között személyes kedvencem John Scofield, így ha magamnak is kívánhatok valamit, akkor azt kívánom, hogy mihamarabb a saját színpadunkon is láthassam őt valamelyik formációjával.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X