A Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítása miatti ideiglenes helyhiány kreatív megoldásokra késztette az idei műsorterv összeállítóit – így kerül sor a társulat január végi vendégjátékára a Müpában, melynek során három, nagy apparátust igénylő romantikus operát adnak elő koncertszerűen.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Verdi, Puccini és Richard Strauss egyaránt gyakori és szívesen látott vendége a budapesti operaszínpadnak — hogy aztán a most felhangzó három műből melyiket mennyire zárta, zárhatta szívébe a publikum, az már más kérdés. Puccini Turandotjáról aligha kockázatos kijelenteni, hogy huzamosabb ideig nem hiányozhat a repertoárról — a társulat Kovalik Balázs 1997-es rendezésének bemutatója óta folyamatosan műsorán tartja a darabot, mely a korábbi évtizedekben is csak rövid időkre pihenhetett.
Visszatérő vendégek
Noha az Operaház teljes társulata komplett saját produkciókkal még sosem vendégszerepelt a Müpában, az együttesek – a zenekar, az énekkar és a gyermekkar – alkalmi közreműködőként számos alkalommal léptek már fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben különböző hangversenyek, operagálák közreműködőiként – számos világnagyság partnereként. Reprezentatív operasorozatok – például Verdi és Puccini műveinek félig szcenírozott előadásai – is alkalmat szolgáltathattak az operaházi hangásztestületek Komor Marcell utcai kirándulására. Mi több, egy időben a Budapesti Wagner Napok előadásaihoz is hozzájárultak: a 2010-es Trisztán és Izolda, majd az egy évvel későbbi Lohengrin egyaránt az Operaház zenekarának közreműködésével került színre.
Verdi Otellója megkérdőjelezhetetlen remekmű — esztéták, zenetörténészek sora esküszik, hogy nem az egyik, hanem a legtökéletesebb opera —, népszerűsége azonban sosem érte el az olasz mester életművének néhány korábbi darabjáét, jelesül a Rigoletto–Trubadúr–Traviata hármasét, vagy a kései műveket megelőző nagy, összefoglaló alkotásét, az Aidáét.
Ennek oka talán abban rejlik, hogy Verdi minden külsőséget kerülve, kizárólag a lelki folyamatokra koncentrál az Otellóban — s ezekkel bizony kellemetlen (ám ugyanakkor felemelő) lehet ilyen nyíltsággal szembesülni.
Az árnyék nélküli asszony, Richard Strauss opus magnumnak szánt alkotása viszont újdonság Budapesten: alig négy esztendeje, hogy a szerző születésének másfél százados jubileumán először megszólalt az Operaházban — azóta viszont stabil része a repertoárnak, elkötelezett törzsközönséggel.
A három opera egyaránt nagy előadógárdát mozgat, és speciális színpadi megoldásokat követel — nem csoda, hogy a társulat jelenlegi produkciói közül kettő, az Otello és Az árnyék nélküli asszony csak az operaház technikai adottságai közepette valósítható meg, így az Erkel Színházban jelenleg nem szerepel műsoron. Ezért is örömteli, hogy a közönségnek idén sem kell nélkülöznie őket: koncertszerű formában hallhatóak lesznek a Müpában — kiegészülve a Turandottal, így sajátos keresztmetszetet nyújtva a századfordulót megelőző és az azt követő évtizedek operai útjairól.
A koncertszerű előadások mindegyike az operaház társulatának jelenlegi betanulásain alapul — mindegyik estén egy-egy nemzetközi elismerésnek örvendő vendégművész felléptével. A Turandotot 1997, Az árnyék nélküli asszonyt 2014, az Otellót 2015 óta játssza jelenlegi formájában az intézmény. Természetes, hogy a Turandotba két évtized alatt rengeteg új közreműködő állt be; köztük szinte „veteránnak” számít a karmester, Héja Domonkos, aki már 2001 óta vezényli többkevesebb rendszerességgel az előadást. A hazai törzsgárda krémjét képviselő Rálik Szilvia (Turandot) és Sümegi Eszter (Liu) mellé Stuart Neill érkezik Kalafnak, akinek vokális adottságait nemcsak külföldi közvetítések révén, de a hazai színpadokon és koncertpódiumokon is megcsodálhattuk már.
Az árnyék nélküli asszony 2014-es magyarországi bemutatójával az akkori fő-zeneigazgató, Halász Péter visszavonhatatlanul letette karmesteri névjegyét — csak természetes, hogy ismét ő dirigálja a darabot, javarészt azzal a csapattal, amellyel a zenetörténeti jelentőségű bemutató annak idején megvalósult. A Strauss-operában ismét együtt szerepel Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, ezúttal azonban „szerepet cserélnek”: míg a Turandotban Rálik a császár leánya, addig Az árnyék nélküli asszonyban Sümegi a rangban felül álló — Rálik Szilvia pedig a Kelmefestőnét személyesíti meg. Kovácsházi István Császára és Komlósi Ildikó Metropolitant is megjárt Dajkája mellett ezúttal Johan Reuter énekli Barakot, aki rendszeres közreműködője a Budapesti Wagner Napoknak is, többek között a Müpa Walkür-DVD-jén is látható és hallható.
Az Otello három főszereplője közül Rost Andrea és Kálmándy Mihály rendszeresen alakítják itthon Desdemona és Jago szerepét, Aleksandrs Antonenko pedig immár egy évtizede az egyik legkeresettebb Otello a világszínpadokon — egyebek között a Metropolitan-vetítések sorozatában is láthattuk már e parádés szerepében. Verdi operájának karmestere az operaház jelenlegi fő-zeneigazgatója, Kocsár Balázs lesz.