A Berlinben dolgozó Johannes Waldnak első alkalommal nyílt egyéni kiállítása Olaszországban. A tárlat középpontjában egy bronzból készült bizarr alkar található, amelynek felülete a szénné égett és szétroncsolódott húséhoz hasonlít (Grace is a volatile matter).
A kiállítás kurátora, Giulia Bortoluzzi szerint a mű utalhat az 1506-ban megtalált Laokoón hiányzó jobb karjára. A hiányzó kart Giovanni Angelo Montorsoli 1532-ben egy kinyújtott változattal pótolta. Azonban 1905-ben Ludwig Pollak Rómában felfedezte és közzétette a Laokoón eredetinek vélt behajlított jobb karját, ami egyezett Michelangelo elképzelésével is, így azt évtizedekkel később, 1957-ben a Vatikán Múzeum elfogadta a műkereskedő javaslatát, és a vállcsonkhoz illesztették.[i]
A bemutatott művek nagy része carrarai márványból, Michelangelo kedvelt anyagából készült. A művész komolyan vette az itáliai mesternek tulajdonított mondást, miszerint
a nyers márványtömbben már benne van a kész szobor,
ezért projektorral meztelen felsőtestet vetített a lapos márványlapra (Cold veins/warm light). A mellkas fel-le mozog a légzés ütemére, meghazudtolva a falnak támasztott kő mozdulatlanságát. A Giving body to the stone (I sognatori) esetében is élőkre jellemző tulajdonságokat kapcsol élettelenhez. A kábelekkel átfont, 36,7 fokra felmelegített márványtömbök úgy hevernek egymás mellett, mint az infúzióra kötött betegek a kórteremben.
A többi munkához hasonlóan ezek is töredékek, amelyek felidézhetik a romantika romkultuszát. Rainer Maria Rilke Archaikus Apolló-torzójához hasonlóan csonkaságukban is egészek, azonban Johannes Wald szobrait nem az idő vasfoga rágta meg, hanem szánt szándékkal befejezetlenek. A német művész számot vet a winckelmanni neoklasszicizmus hagyományával is. Ez egyfelől az antik világ monumentális szobrászatára jellemző bronz és márvány használatában, másfelől a művek egyszerű, de mégis patetikus voltában nyilvánul meg. A Stone with no form (La nebbia malinconica di Carrara) című munka egy marék carrarai márványpor.
Annyira egyszerű, hogy néhány látogató majdnem belesétált a megnyitón.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az alkotó nem csak kisajátítja, hanem meg is mosolyogja ezt a művészettörténeti hagyományt. Az ironikus címeket nem lehet teljesen komolyan venni: Carrara melankolikus köde egy halom márványpor, az Ábrándozók pedig két bumfordi kődarab. A szobrok csak majdnem szobrok, ürügyek konceptuális kísérletekre.
* A kiállítás 2018. január 26-ig tekinthető meg a milánói RITA URSO Artopia Galleryben.
* A fotókat a kiállítóhely bocsátotta a rendelkezésünkre az első kivételével.
[i] Nagy Árpád Miklós: A Laokoón-szobor posztantik története, 2011 URL: http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?id=731 [utolsó megtekintés: 2018. január 22.]