A barokk stílusú épületegyüttesben a rend hagyománya szerint az egykori iskola és a zárda mint két magas homlokzatú szárny veszik közre a torony nélküli templomot.

- hirdetés -

A kolostort a bécsi Nepauer Ignácné és Goez Jozefin alapították. 1725-ben a jezsuiták segítségével ők telepítették Győrbe a szerzetet. Iskolájuk már a következő évben megnyílt. Az internátusban kezdettől tanítottak zenét, volt énekkaruk, s gyakran tartottak hangszerkíséretes miséket. Alkalmanként felhangzott világi zene is: tánc, színdarab, farsangi előadás.

A győri orsolyita kolostor épülete

1780 körül egy híres hangszer került a zárdába: az a csembaló, amelyen II. József gyermekkorában tanult játszani. A hangszer nemcsak zenei és történelmi, hanem iparművészeti szempontból is rendkívül értékes: homlokzatát elefántcsontra festett zenélő jelenetek díszítik, húrozata alatt festett virágdíszek láthatók. Billentyűzete gyöngyház, teknőc és ében borítású. Valószínűleg olasz mester készítette a 17. század végén.

A híres csembaló – Forrás: Gábry György: Régi hangszerek. Bp. Corvina, 1969

A kutatások felderítették, hogy II. József még ifjú főherceg korában zenemesterének ajándékozta – lehet, hogy megunta a gyakorlást :), vagy talán csak a teendői sokasodtak meg és nem maradt rá ideje.

Megnézheti, hogy készül a Steinway zongora

Zenemestere később továbbadta egy kedves rokonának, Pichner Stanislaa győri orsolyita apácának, így került a zárdába. További sorsába is belejátszott a győri kapcsolat: 1875-ben az akkori győri kanonok, Ebenhöch Ferenc saját pénzéből megvásárolta az orsolyitáktól és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, ahol akkor személyes jó barátja, a korábbi győri bencés tanár, Rómer Flóris volt a Régiségtár őre. Ma is ott látható…

Blaha Lujza (valószínűleg) legkorábbi fényképe, itt 18 éves – Forrás: Nagymihály Sándor: A Nemzet Csalogánya. Blaha Lujza életregénye. Bp. Helikon, 1926

1858-ban, amikor édesanyja és nevelőapja a Győrben játszó színtársulathoz szerződött, itt, az orsolyitáknál tanult egy ideig a nyolc éves Blaha Lujza. Nevelőapja után akkor még Kölesi Lujzának hívták és bizony esténként neki is játszania kellett kisebb szerepeket vagy  csak statisztálni, némi kis pénzt keresni, hogy meg tudjon élni a család. Nevelőapja nagyon szigorú volt vele: nem kapott vacsorát, ha belesült a szövegbe…

Mint naplójában felidézte, osztálytársnőivel az iskolában maguk között is játszottak színházat. Ehhez a padlásra mentek fel és ő tragikus jelenetekkel szórakoztatta barátnőit. Akkoriban még drámai színésznő szeretett volna lenni…

Itt jártam a zárdába és a lánypajtásaimmal itt játszadoztunk annyi sokszor színházasdit. Ők kisasszonykák most mindannyian, belőlem valóban diátristáné [színésznő] lett. Akkoriban a drámát szerettem nagyon. Most is nagyon szeretem […], de magam ne játsszam benne, énekelni, nevetgélni sokkal jobb. […] A zárdában mindig a padlásra mentünk, leányok, és ott drámáztunk. Akkor is sírtak–ríttak mindnyájan, amint én a földhöz vágtam magamat, jajgattam, szavaltam és kiabáltam. De jó volna most is a zárdába járni…

Források:

Jenei Ferenc–Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964

Bárdos Kornél: Győr zenéje a 17–18. században. Bp. Akadémiai Kiadó, 1980

Gábry György: Régi hangszerek. Bp. Corvina, 1969

Gábry György: II. József gyermekkori csembalója. = Arrabona. Múzeumi közlemények 6. Győr, 1964

Blaha Lujza naplója. Bp. Gondolat, 1987