Nyáry Krisztián: „Engemet szeressél” – Talált levél

Asztalomon kétsoros levél 1800-­ból. Valójában nem szól semmi lényegesről. A benne felsorolt személyek egy részét már nem is lehet azonosítani. Ki lehetett Tibolth úr? Honnan jött Belloni kisasszony? A levél írója ráadásul nem akar elmesélni semmilyen történetet. De a levél maga mégis mesél.

Egy gyerek küzdelméről a saját korlátaival s a magyar kultúra meghatározó korszakának születéséről. A kilencéves kisfiú, aki írta, képtelen volt a kortársaival egyszerre megtanulni írni­-olvasni, nehezen számolt, és általában az élet semmilyen területén nem volt gyors gondolkodásúnak mondható. Ma úgy mondanánk: diszlexiával, diszkalkuliával és tanulási nehézségekkel küzdött.

Nekem pl. végtelenül nehéz felfogásom volt; gyermekkoromban szinte semmilyen — írta élete végén a fiának. — 6—7 esztendős koromban a legnagyobb fáradsággal sem tudtak megtanítani még olvasni sem, úgyhogy akkor közel voltam ahhoz, hogy »grófi trotli«-nak tartsanak. Nagyon nehezen tanultam, nem értettem meg semmit; tulajdonképpen igen rossz diák voltam; főképpen ezért adtak már 16 éves koromban katonának, mert akkoriban — legalábbis Magyarországon — úgy gondolták: egy tökfilkóból, ha csak egy kevés testi ereje van, könnyen lesz Achilles No2.

Ez az első fennmaradt levele, a bátyjának írta — minden bizonnyal házitanítója unszolására. A kézíráson látszik, hogy a kisfiú sokat szenvedett a betűk kanyarításával, egy pedagógus többfajta lemaradást is azonosíthatna a levélíró kortársaihoz képest.

Kedves Lajcsim!

Kívánom, hogy sok esztendőket szerencséssen élly, és engemet szeressél. Csokollyad helyettem Édes Papám és Mamám kezeit, jó Fánnit és Zsófit is. Belloni kisasszont, Tibolth Úrat  köszöntsed és szeressed Pistádat.

Cenken 22-ik Aug 1800.

A 18. század utolsó évében a kisfiúnak is éppúgy másfajta jövőt jósoltak volna, mint hazájának. A legnagyobb esélye annak volt, hogy a fiatal arisztokrata egy német nyelvű birodalom német nyelvű polgára lesz, aki nem csak beszélni, hanem gondolkodni is német módra fog. A magyar népnyelv még a magyar korona alá tartozó országrészekben is kisebbségben volt, a polgárság és az arisztokrácia köreiben pedig egyenesen visszaszorulóban.

A tudományos és az irodalmi nyelvet éppen csak elkezdték kidolgozni a felvilágosodás korának testőrírói és paptanárai, ám a Martinovics-­felkelés bukása után sokan közülük börtönben vagy önkéntes némaságban várták a jobb időket. Nekibuzdulásuk nem is annyira forradalmi, mint inkább értelmetlen ötletnek tűnt. Korának legnagyobb magyar matematikusa, Bolyai Farkas még élete alkonyán is elítélte a tudományos nyelv magyarítását, hiszen úgy vélte, „a tudományok templomának kulcsává” csakis egy közös nyelv válhat. „Ha II. József még húsz évet él, a német nyelv Hamburgig mindent egyazon színnel vont volna be” — írta fájdalmasan a kihagyott lehetőségről.

Így szeretik őt

Az állam hivatalos nyelve — a Vatikán mellett a világon egyedüliként — a latin volt, művelt körökben alig szólt valaki magyarul, hiszen magyar társalgási köznyelv sem igen létezett. „A magyar kisasszonyok angolul öltözködnek, franciául esznek, németül beszélnek és táncolnak, magyar levegőt szívnak, értenek is magyarul, de csak a cseléd végett” — kesergett Fáy András.

Széchenyi István évtizedekkel később, egy önvádló pillanatában saját ifjúkoráról írta: „24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul”. Mindez reálisnak tűnhetett a korabeli olvasó számára, de éppen Széchenyi esetében nem volt igaz. A nehézkes betűkkel megírt levél legfontosabb tulajdonsága, hogy magyarul van. Az is kiderül belőle, hogy a nagycenki kastélyban — a magyar arisztokrata házakban ritka kivételként — magyarul beszéltek egymással a gyerekek.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A családfő, Széchényi Ferenc ugyanebben az évben döntötte el, hogy ötezer könyvből, több ezer kéziratból, kódexből és metszetből álló könyvtárát ajándékul adja az „édes hazának”.  (terveinek engedélyezését természetesen latin nyelvű levélben kérvényezte az uralkodótól.) számára harmadlagos szempont volt a felvásárolt könyvek nyelve, ő a kiadványok témájában kereste a magyar ügyet. Az utolsó generációhoz tartozott, amely nem nyelvi vagy etnikai kategóriákban gondolkodott a magyarságról.

Számára a hungarus tudatú, azaz a Magyar Királyság területén élő, az országgal közösséget érző, bármilyen nyelvű polgárok összessége jelentette a magyart,

soknyelvű gyűjteménye is ezt a szemléletet tükrözte. A gyermeknevelésben azonban két dologra is különös gondot fordított. Fiainak —  akik természetesen folyékonyan beszéltek németül, franciául és latinul — otthon magya­rul kellett beszélniük. Kazinczy Ferencet, aki bécsi otthonukban tiszteletét tette náluk, a gróf arra kérte, hogy gyerekeivel csak magyarul szóljon. Emellett pedig elég időt adott nehézfejűnek tartott István fiának, hogy a maga tempójában tanuljon és ismerje meg a világot, hogy ne „gyorsan”, hanem „mélyen” gondolkodjon. Így aztán mégsem „grófi trotli” lett a nehezen író kisfiúból. Hanem a legnagyobb magyar.