Húsvét hétvégéjén hallhatja először élőben a közönség Szalóki Ági legújabb, Fújnak a fellegek című lemezének egyes dalait. Magyarország egyik legeredetibb énekesnőjével beszélgettünk a családról, a múltról, gyerekekről és hagyományról.
– A PONT fesztiválon, húsvét hétvégéjén mutatod be először élőben az új lemez anyagának válogatását. Ezzel te képviseled a magyar népzenét az UNESCO kulturális szellemi örökségeit felvonultató fesztiválon.
– A felkérés kapcsán elgondolkodtam, hogy mit is jelent nekem az örökség: valami, amit kaptam, felfedeztem, szeretek, újra és újra előveszem és büszke vagyok rá. Gyerekkoromban velünk lakott a dédnagymamám, aki alföldi parasztasszony volt. Rajta keresztül élő kapcsolatom volt a múlttal, bár a zenéhez Édesapám vezetett el – mutatott népdalokat, rengeteget mesélt.
3-4 éves koromban elkezdett bennem felépülni egy világkép, az alapjai annak, aki vagyok és ahová tartozom.
Ő hozott haza olyan lemezeket mint például a Kallós Zoltán ‘Kedves Dalai’ lemezét, a Muzsikás, a Téka, az Ökrös albumait, így olyan mestereket hallgattam, akikkel aztán dolgozhattam is együtt.
– Az album dalaihoz is személyes viszony fűz. Hogyan találtál rájuk?
– Az első olyan dal, amire emlékszem, hogy hogyan tanultam, az a „Fehér Galamb szállt a Házra” kezdetű halottkísérő, amit fiatal lány temetésén énekeltek. Ezt Sebestyén Mártától hallottam először (az albumon a nyolcadik, buzai dal). 11 évesen otthon voltam betegen, és nagyon élveztem a plusz időt, amiben a dallal foglalkozhatok. Újra és újra visszatekertem a magnót, hangonként, aztán szótagonként tanultam. Apró részecskékre szerettem volna szedni, hogy egészen pontosan érthessem. Így játszik egy gyerek, és így tanul mindenki, hacsak nem zseni. Nekem kell az elemzés, a rengeteg gyakorlás. Ezzel a dallal 5-6 órát tölthettem, de nem éreztem tehernek, játék volt. Tulajdonképpen ugyanez maradt a módszerem, akár egy bolgár dalt tanulok, akár Joni Mitchellt. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a módszert, és hogy szeretek tanulni.
– A saját gyűjtésedből is szerepelnek dalok, ezeket hogy sajátítottad el?
– A „Tiltnak babám, tiltnak tőled” kezdetű négyest például Maneszes Marci bácsi tanította nekem. Mivel 11 éves korom óta fejlődött a tanulási készségem, hamarabb átlátom a dallamot, a díszítéseket, hiszen annyiszor elemeztem már dalokat, így Marci bácsit már nem kellett annyiszor megkérdeznem, ahányszor a magnószalagot visszatekertem. Volt szerencsém élete utolsó pár évében találkozni vele, nagyon nagy tudású zenész volt és elképesztően szenvedélyes ember. Úgy tanulta ezeket az énekeket Édesanyjától, hogy a takaró alá bújva, alvást színlelt, miközben anyukája éjjel végezte a házimunkát és énekelt.
Ha megtanulom a dalokat, ezek az emberek is élnek bennem tovább, nem csak a dallam. Benne vagyok én is, benne mindazok akiktől tanultam őket, és alig várom, hogy én is tovább adhassam. A zenére nagyon rányomja a bélyegét a zenész lelke.
– Mi a helyzet a felvételről tanult dalokkal?
– A hang nagyon erősen hordozza a megszólaltató egyéniségét, a testi és lelki adottságait. Amikor felvételről tanulok, akkor is kirajzolódik a lelki szemeim előtt egy ember. A somogyi dalnál például Csirke István bácsi, aki fantasztikusan élénk, jó humorú emberként jelenik meg.
Ugyanígy Marci bácsi énekéből is érződik a személyisége: nagyon szenvedélyes és igényes, kissé izgága ember volt. Átlagon felül díszítettek az énekek, és kicsit szögletesek, van bennük egy vibrálás.
– Miért pont most készítettél egy ilyen autentikus anyagot?
– Talán azért halogattam ennyi ideig, mert olyan sok mestermű létezik már ebben a műfajban, amiknek nehéz lehet a nyomába lépni. A komolyzenénél is felmerül ez a dilemma: van-e létjogosultsága egy mű sokadik eljátszásának? Azt hiszem, erre megtaláltam a választ:
aki kellően ismeri és tiszteli a tradíciót, az át tudja engedni magát, és ha érett és nem a másolásra törekszik, a saját egyénisége is megmutatkozik.
Számomra is furcsa, de már 23 éve éneklek, tehát van egy múltam, és most jött el az ideje, hogy egy ilyen lemezt készítsek. Ez nem azt jelenti, hogy másnak nem érdemes húsz évesen belefogni egy ilyen tradicionális anyagba, ez inkább a saját utamról szól. Eddig nehezen hittem el, hogy a hagyomány és a kötöttségek között is van lehetőségem szabadnak lenni, és egyszerűen értékelni és élvezni, ami megadatott. Végső soron a lényege mégis az ennek a lemeznek, hogy szeretem ezeket a dalokat énekelni. Az is fontos persze, hogy erős bíztatást kaptam a kiadómtól.
Nagy híre nem volt még a lemeznek, de úgy érzem, van helye a lemeznek azoknál az embereknél, családoknál, gyerekek könyvespolcain, akik a gyereklemezeimet, a Karády-dalokat hallgatják, vagy a Besh o Dromból ismernek.
Visszanyúlok azokhoz a gyökerekhez, ahonnan én is elindultam, és elkezdtem kinyílni mindenfelé.
A PONT Fesztivál olyan magyar és nemzetközi kulturális kincseket mutat be, amelyek szerepelnek az UNESCO szellemi örökség listáján.
A PONT Fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja, tudjon meg többet tematikus blogunkban!