Ki ne vágyna egy nyugodt hétvégét eltölteni egy hamisítatlan családi panzióban, valahol a magas hegyek között? A szállásfoglalásnál ügyeljünk, nehogy a Hotel Paradisóban kössünk ki!
Másfél éve, amikor először volt a Müpa vendége a berlini Familie Flöz, egy lelkes kritikus így írt Infinita című, az emberi élet elejét és végét tematizáló előadásukról:
Virtuózak, de nem hatódnak meg saját technikai tudásuktól, ennél sokkal többet akarnak, szavak nélkül […] megmutatva esendőségünket, de a bennünk lévő agressziót is, és azt, hogyan próbálunk a létezésünkhöz magunknak kiküzdeni egy kis teret.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Az április elején két estén át a Fesztivál színházban vendégeskedő Hotel Paradiso főszereplői szintén térfoglalósat játszanak, még ha az néha emberéletekbe kerül is. Nem kell azért nagyon megijedni, a csapat elsősorban nevettetésben utazik, és csak ritkán fagyasztják a torkunkra a szívből jövő kacagást. Színházukban ezúttal egy alpesi szállodának a felszínen nyugodt és unalmas, valójában titkoktól terhes hétköznapjai elevenednek meg.
A Familie Flöz védjegyévé vált, hol félelmetes, hol mulatságos, de mindig nagyon kifejező, teljes arcot eltakaró maszkok ebben az előadásban is főszerepet játszanak. A kleptomániás szobalány, a rigorózus, kemény botját nem csak sétapálcaként hasznosító öregasszony vagy a véres kötényben flangáló szakács az egyedi álarcok miatt is lesz megjegyezhető alak. Az epizodikus szerkesztésű történetet ezúttal is szavak nélkül mesélik el a színészek, ám ahogy a Süddeutsche Zeitung újságírója megjegyezte:
Az előadás végén esküdni mernék, hogy a színészek beszéltek, nevettek, sírtak. Kivételes színházi élmény, amit a játszók lenyűgöző testtudatossággal hoznak létre.
A karakterek nem részletekbe menően kidolgozottak, mégis markánsan különböznek, sőt mindegyiknek önálló története lesz. Kicsit olyan ez az egész, mintha a Waczak szállót és a Bates motelt az Alpokban építette volna újjá valaki. Ahogy a négycsillagosnak mondott, ám szebb napjain már rég túl lévő panzió unott személyzete, úgy a szállóvendégek is egytől egyig klinikai kezelésre szoruló eseteknek tűnnek.
A játékstílus rengeteget köszönhet a slapstick világának: egymás elgáncsolása, a hasra esések, a „véletlen” balesetek kifogyhatatlan és garantált humorforrást jelentenek. Méghozzá világszerte: a 2006-ban bemutatott előadás töretlen sikernek örvend, amerre csak megfordul. Avignon és Edinburgh fesztiválnézői mellett a közelmúltban India, Kína és Vietnám is tapsolt a show-nak— most rajtunk a sor.