Tálas Áron a Gramofon toplistájának legjobbja

Tálas Áron Trió forrás: youtube

A Gramofon kritikusai ebben a hónapban Montverdi örökérvényű operájának egy kivételes interpretációját és fiatal magyar jazzgeneráció egy legkiemelkedőbb alkotójaként és előadójaként számon tartott Tálas Áron új lemezét gondolták a legjobbnak.

A lírai és drámai színeket egyaránt felvonultató, úgynevezett lirico spinto-szerepkörben sztárrá lett, mexikói-francia Rolando Villazón jócskán meglepte a világot, amikor – több mint tíz éve – kilépve hagyományos operai repertoárjából, Monteverdi műve, a Combattimento di Tancredi e Clorinda (1624) „narrátoraként” azaz Testo-jaként tűnt föl az Emanuelle Haïm vezette Le Concertd’ Astrée Monteverdi-lemezén. Az operaközönség csodálatát Villazón ezek után már csak azzal tudta fokozni, hogy 2016 őszén magát Orfeót (1607) szólaltatta meg a Brémai Zenei Ünnepen (a Christina Pluhar vezényelte EnsembleL’ Arpeggiata kíséretével).

A Messagiera azaz a hírnöknő szólamát itt az a Magdalena Kožená énekelte, aki utóbb – 2017 márciusában, a párizsi Théâtre des Champs-Élysées-ben – kongeniális Pénelopéként lett partnere a címszereplő Villazónnak az Il ritornod’Ulissein patria (1640) ezúttal megint csak Haïm vezényelte, színpadi produkciójában.

Rolando olyan művész, akit hagyni kell fejlődni a szerepében anélkül, hogy folyton irányítanánk, mert rendkívüli ösztönnel rendelkezik

– mondja az előadásról megjelent dupla-DVD kísérőfüzetében a művet szenzációs színgazdagsággal megszólaltató csembalista-karmesternő. Amit más szavakkal olyképpen fogalmazhatunk: Villazón úgy tud összetéveszthetetlenül lenyűgözőt alakítani, hogy itt valójában mindenki tökéletesebben énekel nála… Legelsősorban is Kožená, akinek

finomsága, az érzelmek szavak általi megjelenítésére való képessége, valamint mélységes szeretete e zene iránt egyszerre felelnek meg Pénelopé külső jegyeinek és enigmatikus alkatának” (Haïm).

Nem tudok előadásról, amely kétséget kizáróbban cáfolná, hogy az Il ritorno… szépsége és drámai igazsága bármiben is elmarad a másik két fennmaradt Monteverdi-operáé mögött. Különösen a plebejus szerelmespár, Melanto (Isabelle Druet) és Eurimaco (Emiliano Gonzalez Toro) boldogságának és Pénelopé boldogtalanságának kontrasztjai emlékezetesek. Mariam Clément rendezőnek azonban sikerül az istenek meglehetősen terjengős disputáit is hol szemtelenül mulatságossá, hol fájdalmasan szomorúvá tenni. Merthogy a trójai háború véres utórezgései az ő magasságukig is elhatolnak. Az isteneknek ezúttal nem a Walhallában, hanem az Olümposzon alkonyul be.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Ha valaki (jóval) túljut az emberi élet felén, megannyi ismeret, élmény és tapasztalat birtokában egyre kevesebb újdonsággal találkozik. Míg egy nap kezébe nem kerül egy lemez, amely lelkesedését is kiváltja. A mindössze 27 éves, dobosként és basszusgitárosként is jeleskedő, több együttesben foglalkoztatott Tálas Áron akusztikus zongoratriójának második opusa a Japánban kiadott, Floating Island című CD-t követően hazai kiadó gondozásában jelent meg.

Miért ragaszkodunk a sztereotípiákhoz? – Női karmesterek a BTF-en

A felvétel 2017. augusztus 9-10-én a Budapest Music Center koncerttermében, nem stúdiókörülmények között készült, ami a természetes megszólalás iránti igényt mutatja a muzsikusok részéről. A cím kis huncutként vagy csibészként fordítható magyarra; kérdés, mi volt az eredeti szándék. Mindenesetre nem kis merészség címadó darabként balladai hangvételű, több szakaszos, a magyar népzenei (és kodályi) kötődést jelző, szvinges improvizációba váltó pentaton szerzeménnyel indítani a lemezt. A feltehetően a modern jazz kiváló szaxofonosára, Joe Hendersonra utaló második, Hendersong című szerzemény aztán fergeteges lendülettel indítja útjára a triót, mindjárt teret adva a korszerű felfogásban doboló Gyárfás Attila viharos szólójának. Hogy az egyensúly megteremtődjön, a harmadik, Ke-Bop című darabban Barcza Horváth József kap lehetőséget hasonló, néha kettőzött tempójú bőgőszólóra. Külső szemmel nézve ő a „kakukktojás” az elméletileg nemzedéki alapon szerveződött trióban, de a 2014-ben alapított együttesnek vélhetően másfajta, szakmai és habitusbeli kötődés az alapja.

A számokat szerző zongorista aligha jutna a triójáték ilyen magaslataira kompetens társai nélkül. Az alapvetően tonális szerzemények a zenei ötletek, elképzelések és megoldások burjánzó gazdagságával nyűgözik le a hallgatót. Felvillanyozó, hogy a jazz klasszikus formációjának tartott, a mainstream jazz kimerülésével kevés újdonsággal kecsegtető hangszeres felállás mennyi izgalmat és érdekfeszítő pillanatot képes hordozni. Ez tudatos hozzáállás kérdése, ami dramaturgiailag határozza meg a szerzemények jellegét; ugyanakkor belülről jövő, spontán természetességgel áradó zeneiség folyománya, amelynek csak eszköze a kiemelkedő hangszeres felkészültség. És zárásként játékos visszacsatolás a New Orleans-i zene ritmusához: a folytonosság a jazz második évszázadában.

Cím: Monteverdi: Il ritornod’Ulissein Patria
Kiadó: Erato/Warner – Magneoton
Katalógusszám: 0190295738129

Cím: Tálas Áron Trio: Little Beggar
Kiadó: BMC Records
Katalógusszám: BMC CD 264