Egy francia DJ, aki Bartókot és Ligetit hallgat

Chapelier Fou fotó: Romain Gamba

Az Őrült Kalapos, azaz Chapelier Fou a francia downtempo elektronika egyik legegyedibb hangú, páratlanul változatos zenét komponáló alakja. A francia producer dús, minden pillanatban új és új meglepetéseket tartogató muzsikáját április 13-án hallhatjuk a Tavaszi Fesztivál keretében az A38 Hajón.

– A legutóbbi albumod, a Muance a “mutáció” és a “nüansz” szavakból áll össze. Mit jelent a két kifejezés együtt?

– Ez egy létező szó, a zenei hangokra használták a középkorban, amikor csak hat hangot tartottak összesen számon, különböző neveken. Mivel az egész lemez hathangos mintázatra épül, úgy gondoltam, ez illene hozzá a legjobban. Más szemszögből megközelítve is tetszett a két szó összekeverése, azt jelenti számomra, hogy egy hosszú távra szóló alkotás nem bomlik szét, hanem finom átalakulásokon megy keresztül az évek során.

– Több évig oktattál zenei kurzusokat egyetemen – jobb nélküle, vagy azért hiányzik? Mit szerettél és mit nem szerettél a tanításban?

– Szerencsés véletlen, hogy főállású zenész lettem. Egy idő után olyan sok fellépésem volt, hogy nem tudtam megtartani a tanári állásomat. De nagyon szerettem tanítani. Ha szereted a zenét, legalább annyira jó érzés a tudás átadása, mint az alkotás. Csak jó emlékeim vannak a tanításról. De a mai napig tartok workshopokat technológiáról, szoftverekről, szintetizátorokról és élőzenélésről, ezért nem teljesen kopott ki az oktatás az életemből.

– Hogy jutottál el az elektroniáig azután, hogy éveken keresztül klasszikus zenét játszottál?

– Próbáltam megérteni, hogyan készül a zene, amit hallgatok. A sampling DJ Food, Coldcut, DJ Shadow, a Portishead, stb. hatására jött, míg az olyan zenekarok, mint az Autechre vagy az Aphex Twin a programozott zenékhez hozták meg az affinitásom, és szerelembe ejtettek a szintetizátorokkal.

– Nagy utazó vagy, több kontinensen turnéztál és laktál is már. Mi a kedvenc helyed és miért?

– Mindenhol jó, de a legjobb otthon! Nem, csak viccelek. Szeretem Prága nyers szellemét. Szeretek Brüsszelben játszani, lenyűgöző ott a közönség. De a kedvenc országom azt hiszem Kanada, a táj és az egész napos autókázások miatt. Kevés időm van viszont arra, hogy valóban megismerjem az országokat, ahol járok, és ez lehet az oka annak, hogy azokat a helyeket szeretem a legjobban, ahol a legtöbb időt tudtam eltölteni.

– Kik a mindenkori kedvenc zenészeid és miket hallgatsz mostanában?

– Azt hiszem a legnagyobb kedvenc zenekarom az Autechre. Rajtuk kívül a Boards of Canada, Owen Pallett, a Colleen, a Sonic Youth és a Broadcast vannak a toplistámon. Komolyzenei oldalról Janaček, Ravel, Debussy, Varèse, Xenakis, Glass és Reich a kedvenceim. Nagy Moondog-rajongó vagyok, ő valahol a jazz és a komolyzene között helyezkedik el. Mostanában sokat hallgattam a Colleen legutóbbi, M.A. Beat! c. albumát, Kaytlin Aurelia Smith-t, Pan Sonicot és Alva Notót. És újra felfedeztem Amon Tobint és Cloudheadet.

– Vannak kedvenc közép-kelet-európai előadóid?

– Be kell valljam, hogy nem igazán vagyok képben a kortárs zenével ebben a régióban. Viszont sok Bartókot, Janačeket és Ligetit hallgatok.

– Többféle projekthez – filmhez, reklámhoz, installációkhoz – írtál már zenét a saját dalaid mellett. Melyek voltak a kedvenceid?

– Manapság az installációk állnak hozzám közel. A párizsi Centre Pompidou Metz központ számára sok ilyet csináltam, ezeket nagyon élveztem. A legbüszkébb az általam tervezett 12-lépéses sequencerre vagyok, ami 12 különböző hangszóróba juttat el zenét egyszerre. Improvizációt és tereket kever össze, és lehetővé teszi, hogy folyamatosan változó, hipnotikus zenei mintákat tehessünk bele. Van egy különleges órám is, tele apró harangokkal, ami különböző babonás időpontokban szólal meg: például 23:23:25-kor, 11:11:11-kor, vagy 13:33:31-kor, a számjegyekben található szimmetriák vagy különböző számkombinációk alapján.

– A live actek néha a bulicsinálásról, nem magáról a zenéről szólnak: mi az első számú cél számodra a színpadon – megtáncoltatni a közönséget, vagy szimplán jó zenét szolgáltatni számukra?

– Azt gondolom, hogy a zenének önmagában kielégítőnek kell lennie. Mindig a zenére koncentrálok és arra, hogy jól játsszam azt, közben pedig igyekszem minden olyan elemeket kiemelni, ami érdekessé teheti a produkciót, ahelyett, hogy szimplán nagy fényeket vagy vizuálokat használnék. Nincs semmi bajom azzal, ha a közönség táncol, de nem ez az elsődleges célom. Az a fontos számomra, hogy úgy csináljak jó zenét, hogy közben ne unatkozzanak az emberek.

További érdekességek a Tavaszi Fesztiválról ide kattintva!

– Hét év után térsz vissza Budapestre. Több albumod megjelent legutóbbi, 2011-es fellépésed óta – aki akkor látott téged, teljesen másra számíthat, vagy vannak állandó elemek a produkciódban?

– Időközben turnéztam zenekarral is, de Budapestre újra szólóban érkezem. A setupom változott azóta, van egy modulációs szintim és több új játékszerem. De az alapok maradnak: hegedű, gitár, loopok és gyalázatosan sok videojáték-kontroller használata.