Jordi Savall a tőle megszokott igényességgel szerkesztetten ismerteti Velence (zenei) történetét, míg Anouar Brahem, az oud legismertebb játékosa Dave Hollanddel és Jack DeJohnette-tel készítet közös lemezt, elfoglalván ezzel a Gramofon toplistájának első helyét.
Velence városának története egészen a 6. századig nyúlik vissza, amikor a jámbor népek a lagúnák szigetein kerestek és találtak menedéket a pusztákról szalajtott vad, lovas-nomád kardcsörtető harcosok elől. A nagyrészt halászokból és békés kereskedőkből álló lakosság, érdekei és biztonsága védelmében, kezdetben „communákba” tömörült, majd a 7. század végén egy közös vezető (Paolo Lucio Anafesto, az első dózse) zászlaja alatt egyesült, létrehozva a mintegy ezeregyszáz évig prosperáló Velencei Köztársaságot.
Jordi Savall Velence ezer évét üdvözlő kiadványa a 8. században veszi fel a fonalat, s egészen a 18. végéig,
Beethoven dallamaiig vezet minket. Ez idő alatt a város az Adria legszebb ékkövévé fejlődött, élénk kereskedelmét a Közel-Kelettel és Afrikával a rivális Genova sem múlhatta felül. A kezdetben bizánci provinciaként, utóbb önálló városállamként kivirágzó Velence a keresztes hadjáratok nyomán tett szert hatalmas vagyonra és döntő politikai befolyásra a Földközi-tenger keleti medencéjében, meghódítva Konstantinápolyt, Krétát, Ciprust, majd a 13. században, a város híres szülötte, Marco Polo egészen a Távol-Keletig jutott. Libanon legszebb cédrusait faragták cölöpökké, hogy a város míves palotái és templomai felépülhessenek, s Márk szárnyas oroszlánja aranyba vonva figyelhesse birodalmát. A Savalltól megszokott, kivételesen igényesen szerkesztett albumon hosszabb-rövidebb zenei illusztrációk szolgálnak fontos történelmi eseményeket ide citálandó, Szent Márk hamvainak hazaszállításától az Ottomán Birodalom elleni kudarcokon át egészen a köztársaságot eltörlő napóleoni hadjáratig.
A több mint két és fél órás zenei gyöngyfüzér nagy részének szerzője ismeretlen, s több darabot maga Savall dolgozott át (Mozart Török indulóját például) a kiadványhoz, de felbukkannak a sorban Velence emblematikus, iskolateremtő zeneszerzői: a németalföldről ide zarándokolt Adrian Willaert, a született velencei Andrea Gabrieli, a korszakfordító Claudio Monteverdi és természetesen a város hervadhatatlan ikonja, Antonio Vivaldi. A hanyatlást elindító török áfium és a népesség háromnegyedének életét követelő pestisjárvány borzalmai éppúgy megidéződnek a Venezia Millenariában, mint a dicsőséges szentföldi hódítások, vagy az önfeledt maszkabált ígérő nagy karnevál.
Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.
A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.
Anouar Brahem három briliáns zenészt hívott meg legújabb, Blue Maqams című produkciójába. Az album igen különleges kollaborációban fogant: nemcsak kiválóak a muzsikusok, hanem korábbi közös útkereszteződéseik miatt megvan közöttük a kémia is. Dave Holland bőgőzik, akivel az oud mester Brahem húsz évvel korábban játszott együtt először Thimar című lemezén; kettejük számára ez a formáció tehát a nagy újraegyesülés. Jack DeJohnette dobol, neki pedig Hollanddal van jó fél évszázados közös zenei múltja. A zongorista Django Bates az ECM-producer Manfred Eicher javaslatára került a kvartettbe, s noha egyedül neki nincs előző kapcsolata az együttes többi tagjával, az első pillanattól kezdve megtalálja a közös hangot velük. Már az első számot hallgatva érezzük, hogy Brahemnek sikerült a tökéletes partnereket megtalálnia. Az oudpoetizmusa érzékeny kíséretet igényel,
társai pedig mindnyájan kifinomult játékkal viszonyulnak az arab lant misztikus hangjaihoz és az ő szerzeményeihez.
A zene stílusa egyszerre archaikus és modern, a Blue Maqams, azaz Kék makámok cím maga is utalás a hagyományos arab zenei formák jazzes, „blue-hangulatú” átfogalmazásaira. Néha egészen közel járunk Brahem tunéziai gyökereihez, néha pedig a jazz kifejezésmódja a meghatározóbb, de az albumon valójában teljesen elmosódnak a határok és egy új esztétika bontakozik ki. A négy zenész képes feltárni Brahem darabjainak legmélyebb tartalmait, lélekig hatol a muzsikájuk. DeJohnette és Holland ritmusszekciója végtelenül muzikális, folyondár-szerű és precíz, puha és részletgazdag, mint egy perzsaszőnyeg. Bates nagyszerűen kapcsolódik az összeszokott nagy öregekhez, az ő lírai játéka, néha csupán hangfoszlányokból építkező tónusai tökéletesen illeszkednek ebbe az érzékeny közegbe, ami minduntalan meglepetéseket tartogat.
Improvizáció és kompozíció ugyanis szintén egyensúlyt alkot a számokban. Az albumhoz írt ajánlója szerint Brahem most először épített be taksimot (tradicionális arab improvizációt) megkomponált darabjaiba, és nemcsak az ő játékában, hanem partnerei számára is elegendő tér nyílik a rögtönzésre. A zene szabadon áramlik, azoknál a részeknél is, amikor a szerző gondosan megírt szerzeményei nem adnak lehetőséget személyes szabad interpretációknak. Igazi mestermű a lemez.
Cím: Venezia Millenaria
Kiadó: Alia Vox – Karsay és Társa
Katalógusszám: AVSA 9925
Cím: Anouar Brahem – Blue Maqams
Kiadó: ECM Records – Hangvető
Katalógusszám: 576 7265