László Boldizsár vehette át a Székely Mihály-emlékplakettet

László Boldizsár fotó: Operaház

A Cotton Club Singers egykori alapítója, az Operaház kiváló tenoristájaként vehette át április 20-án a Fészek Művészklubban a legendás magyar énekes tiszteletére alapított elismerést.

A Székely Mihály-emlékplakettet 1964-ben adták át először, azóta pedig olyan énekesek részesültek az elismerésben, mint Cser Krisztián, Pasztircsák Polina vagy Rost Andrea.

László Boldizsár: „Feszegetem a határaimat”

László Boldizsár 1969-ben született. Huszonöt évesen alapító tagja volt a Cotton Club Singersnek, zenés színházi karrierje a Szegeden kezdődött. Puccini-szerepei (Pinkerton, Rodolphe, Kalaf) különösen emlékezetesek, 2012-ben a zeneszerző szülővárosában Cavaradossit énekelt a Toscában. Szabadúszóként a Magyar Állami Operaház mellett a Budapesti Operettszínházban is rendszeresen megfordul. A nevéhez olyan kortárs operák szerepei kötődnek, mint Tóth Péter Tóték és Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című művei.

(Via FidelioOpera)