Magic of a cappella

The Real Group

A III. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep (május 18-21.) egyik „nagy durranása” az a koncert, amelyen végre Magyarországon is fellép a jazz a capella műfajának egyik legnagyobb világsztárja, a The Real Group svéd énekegyüttes. Ezen az estén az a cappella kórusmuzsika legjavából kaphat ízelítőt a Budapesti Kongresszusi Központ közönsége. A The Real Group mellett fellépő Sjaella (Németország) és Jazzation (Magyarország) szintén a műfaj legavatottabb képviselői saját hazájukban. A koncert műsorában önálló és közös számok is szerepelnek.

Nemzetközi Kórusünnep: az együtt éneklés csodája

A koncert a rendezvény egyetlen eseménye, amely nem a Müpa falai között talált otthon. A Budapest Kongresszusi Központba várjuk az érdeklődőket, 2018. május 19-én, szombaton, 19.30 órától.

THE REAL GROUP

A The Real Group a világ egyik legismertebb professzionális a cappella együttese. A stockholmi székhelyű csapatot „Chili Con Carne” című slágerük tette világszerte híressé. 1984-ben a Svéd Királyi Zeneakadémián alakult az együttes, a kezdetekkor az intézmény saját „szakot” hozott létre számukra, melyre maguk hívhatták meg tanáraikat. Diplomakoncertjüket teltház miatt meg kellett ismételni.

Az eltelt bő három évtized alatt a The Real Group bejárta a világ legnagyobb színpadait, évről-évre turnézik Ázsiában és Amerikában is. Stílusok széles arzenálját felvonultató vokális repertoárjának és az élmény alapú kóruszenei oktatás terén kifejtett folyamatos munkájának köszönhetően a nemzetközi a cappella-közösség meghatározó együttese.

Az együttes jelenlegi tagjai: Emma Nilsdotter, Lisa Östergren, Anders Edenroth, Morten Vinther Sørensen, Jānis Strazdiņš.

SJAELLA

Egységes – mégis egyéni, könnyed – mégis tartalmas, pontos – mégis szabad. Ez a sokszínűség jellemezi a Sjaella, Németország egyik vezető női énekegyüttesének hangzásvilágát. A hat fiatal lipcsei énekesnő 2005 óta dolgozik együtt.

Sjaella – fotó: Antje Kroeger

Nyitottak az új benyomásokra, szeretik a zenei sokoldalúságot. Megalakulásuk óta számos fesztiválon és TV-műsorban léptek fel, a legnevesebb kórusversenyeken elnyerték a legjobbaknak járó díjakat. 2016-ban az SOS Gyermekfalvak hivatalos nagykövetévé nevezték ki az együttest. E tevékenységük keretében workshopokat adtak a Közel-Keleten gyermekek és fiatalok számára.

A Sjaella név a dán-svéd sjael = lélek szóból származik.

Tagjai: Franziska Eberhardt, Helene Erben, Luisa Klose, Marie Charlotte Seidel, Marie Fenske, Viola Blache.

JAZZATION

A Jazzation 2005-ben alakult Budapesten, és ma Magyarország legismertebb jazz-acappella formációja. 2013-ban Grazban, 2014-ben az olaszországi Pinerolóban, 2015-ben Lipcsében nyerte meg a legrangosabb acappella versenyek nagydíjait.

Jazzation

2016-ban elnyerte az Independent Music Awards közönségdíját, 2017-ben „A Dal” című műsor kapcsán egy ország dúdolta a „Fall Like Rain”-t. Évről évre számos nemzetközi kurzus és fesztivál résztvevője Európában és Ázsiában is.

Tagjai: Várallyay Katus, Bolyki Sára, Homor Máté, Fábián Attila, Kanizsa Georgina.

Gondolt már arra, milyen érzés lehet sok száz emberrel együtt énekelni? Nem is sejtheti, hogy egy ilyen egyszerű tevékenység mekkora élményt jelent az abban résztvevőknek! Jöjjön és próbálja ki magát kórusénekesként, vagy jöjjön akár egyszerű érdeklődőként és legyen részese ennek a négynapos ünnepnek, melynek középpontjában az éneklés öröme áll, ahol a hazai és külföldi kórusok hangversenyein kívül workshopok és interaktív gyerekprogramok is szerepelnek a programban.

Ezen a hétvégén a Müpa minden zegzugában, minden terében kórusmuzsika zeng! Sőt, a kóruszene ünnepét kiterjesztjük a Müpa határain kívülre is, melynek keretében a Budapest Kongresszusi Központban a The Real Group mellett a magyar Jazzation és a német Sjaella énekegyüttest is fellép. Itt az alkalom, hogy megismerje a kóruszene minden arcát.

A rendezvényeket ajánljuk családoknak, iskolásoknak, illetve a kóruszene szerelmeseinek, hiszen itt garantáltan mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő zenei csemegéket.

Ünnepelje velünk az énekszót és a kórusmuzsikát!

Budapesti Nemzetközi Kórusünnep

május 18-21., Müpa