Ezért beszélünk még ma is Solti Carmen-felvételéről

Solti György - forrás: twitter

Ujházy László hangfelvétel-esztétikai sorozatában ezúttal Solti György, a
Decca kiadásában készült, korszakos jelentőségű Carmen-felvételét ismerteti. Második rész. 

A negyedik felvonás előjátékát követő első jelenetek ismét erőteljesen külső cselekményesek: a bikaviadalt megelőző díszes bevonulást, az ünneplő sokaságot a hangfelvétel elsősorban a sztereóhatással, a kórusszólamok határozott elkülönítésével jelzi. Ez utóbbiaknak a teljes sztereó bázist átfogó elhelyezése, mindenfajta mozgáselem alkalmazása nélkül is kitűnően idézi fel képzeletünkben a bikaviadalra érkező színes forgatagot. A második felvonáshoz hasonlóan itt is szerepe van a tömeg morajlásának, s annak is, amikor adott pillanatokban ez a tömegzaj elhallgat.

A szinte folyamatosan emelkedő dinamikaszint betetőzése után hirtelen váltással szólal meg Carmen és Escamillo meghitt kettőse, majd egy újabb különleges beállítást hallhatunk, amikor Frasquita szinte suttogva figyelmezteti Carment: Carmen, fogadd szavunk, távozz gyorsan, siess! Ez, a szinte „szuperközeli”, s valójában csak hangfelvételen megoldható suttogó énekhang a korábbi vidámság és szerelem hangjai után már a közelgő drámai végkifejletet előlegezi.

Az utolsó jelenetben képzeletünk színpada kettéválik: Carmen és Don José az előtérben vívja tusáját, míg az aréna távolából időnként megszólal a torreádort ünneplő győzelmi mámor. Bár a fanfárok és a tömeg hangjának színezete érthetően magas dinamikaszintre utal, az átgondolt hangtechnikai beállításnak köszönhetően azokat mégis távoliként, az „arénából” érzékeljük. Vagyis nem közeli halk, hanem távolban megszólaló, erőteljes, s csupán a távolság következtében elhalkult hangokat hallhatunk.

Ez a valaha készült legtökéletesebb Carmen-felvétel

Ez a felvétel nagyon szép példája annak, hogy akusztikai eszközökkel hogyan vonható be minél jobban a hallgató a drámai cselekménybe, s teszi mindezt oly módon, hogy (az operafilmekkel gyakorta ellentétben) a zene egyáltalán nem sérül, még annak távoli megszólalásakor vagy az erőteljesebb zajok alatt is kitűnően érzékelhető a partitúra valamennyi hangja.

Solti György 1985-ben forrás: Opera Magazin

A rendező és a hangmérnök a művészi újjáteremtés számtalan eszközét latba vetette: az egészen távolitól az intim közelségig alkalmazta a különböző hangsíkokat, ideértve a cselekménynek megfelelően történő folyamatos változtatásukat, a közelítéseket és távolodásokat, mindezt a keverőasztalon is segítve. A belső dinamika beállításakor bátran éltek a különleges arányokkal, s mindezt egy nagyon kellemes, esztétikus hangtérbe helyezték, melyben a zenei hangzás szépsége mellett a prózai részek sem mosódnak el. (Ebben a tekintetben közömbös, hogy e térben mennyi a Henry Wood Hall saját zengése és mennyi a mesterséges zengetés.) Az eredetileg még analóg technikának megfelelően a felvétel dinamikai felépítése rendkívül átgondolt, az egészen halktól a legharsányabb részletekig azok szintjét úgy helyezték el a rendelkezésre álló (a CD-hez képest szűkebb) dinamikatartományban, hogy szubjektíven jóval nagyobb dinamikát érzékelünk, mint amit egyébként a keverőasztal szigorú kivezérlésmérői mutatnak.

A mű és az előadás iránt érzett alázat jegyében jött létre egy olyan másfajta élmény, amely, bár nem azonos azzal, amit egy ugyancsak kitűnő operaházi előadás megtekintése nyújt, nem is kevesebb annál.

Továbbá amikor e felvétel hangzási rendszerét elemezzük, nem hagyható figyelmen kívül a legfontosabb feltétel: maga a zene és a cselekmény olykor szinte tálcán kínálja a
hangmérnöknek a különleges megoldásokat. A belső dinamika arányait tekintve is áttetsző előadás, amely nélkül ez a hangtechnikai kivitel nem sokat érne, illetve nem is lenne mindenben megvalósítható. E Carmen etalonként tekinthető, mellyel nem könnyen vívják meg a csatát a későbbi felvételek. Természetesen a Solti-felvétel óta eltelt négy évtizedben is gyönyörű Carmen-felvételek jelentek meg, melyek hangtechnikai szempontból tisztábbak (pl. az alacsonyabb zajszintet illetően), ám hangzásesztétikai szempontból néha olyan benyomást keltenek, mintha Bizet (nem létező) Carmen című oratóriumát adnák elő egy üres hangversenyteremben, mert sajnos nyomát sem találni azoknak a hangdramaturgiai megoldásoknak, melyek a Solti-felvételt jellemzik.

E sorok írója a felvételt a régi analóg lemezről hallgatta meg, ám az eredetiről azóta több kiadás is készült mind analóg, mind digitális másolat formájában. Jóleső érzés tudnunk, hogy amíg az eredeti magnetofonszalagokat és próbanyomatokat a DECCA vélhetően gondosan őrzi, addig szerencsére minden generációnak meglesz a lehetősége arra, hogy a felvételt abban az eredeti minőségben hallhassa, ahogyan Solti György és a közreműködő művészek annak idején egy-egy ülés után a stúdióban visszahallgatták.

* Végül az alkotók: Zenei rendező Christopher Raeburn, hangmérnökök Kenneth Wilkinson, Colin Moorfoot, Nigel Gayler, Malcolm Hogg.

* A szövegrészleteket a felvétel korabeli Hungaroton LP-kiadásának kísérőfüzete alapján idéztük.