Mára a világ egyik legkeresettebb énekese. Európa és az Egyesült Államok legnagyobb koncerttermei között ingázik. Youtube-videóinak nézettsége sok százezres, Vivaldi-felvétele közelíti az egymilliót. Egyedülálló hangja és lenyűgöző énektechnikája mellett ebben tagadhatatlan szerepe lehet hasonlóan vonzó külsejének is. A 27 éves lengyel kontratenor, Jakub Józef Orliński a minap New Yorkban, két amerikai koncertje között szakított időt a beszélgetésre.
– Nézegetve koncertprogramját, gyakran fordul elő, hogy sorozatokat énekel, azaz egyetlen darabot heteken keresztül. Így volt ez márciusban is, Londontól New Yorkig sok helyen lépett fel Händel Rinaldójával. Ez nem okoz Önnek nehézséget? Netán szereti, mert növeli magabiztosságát, vagy inkább kihívásként éli meg, hogy estéről estére ugyanolyan színvonalon és élvezettel énekelje ugyanazt?
– Legtöbbször egészen egyszerűen csak izgatott vagyok, hogy már megint énekelhetek. Nyilván előadásról előadásra magabiztosabb leszek, de ettől még minden egyes fellépés külön feladat. Tulajdonképpen a Rinaldo volt az English Concerttel, Harry Bicket vezetésével az első igazi koncertturném. Imádtam. Óriási élvezet volt ugyanazt a szerepet énekelni más-más koncerttermekben. És bevallom, a produkció különbözött minden alkalommal, egész egyszerűen azért, mert sem a környezet, sem a közönség nem volt ugyanaz. A hangulat és az energiaszint helyszínenként változik, ez alól pedig mi sem vonhatjuk ki magunkat. Minden egyes előadáson megpróbálom átadni magam a zene élvezetének, lehetőleg nem azzal törődve, hogy ma is teljesítenem kell egy meghatározott színvonalon. Mindig a lehető legtöbbet próbálom kihozni magamból, és merem remélni, hogy mára már képes vagyok állandó magas színvonalon teljesíteni.
– Sok énekversenyen indult Európában és a tengerentúlon is. Valójában mi motiválja? Karrierjének építése, vagy repertoárjának gazdagítása, netán az, hogy minél többet lásson, illetve, hogy Önt minél többen lássák?
– Korántsem mondanám, hogy szeretek versenyezni. Valóban azért indultam számos ének- és táncversenyen, mert imádok utazni, embereket megismerni és új helyeket felfedezni. El sem hiszi hányszor vesztettem, de mindegyikből rengeteget tanultam. Hiszem, hogy később azért voltam képes nyerni több nagyon jelentős versenyen, mert már rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, miközben megtanultam versenyezni, ami nem olyan egyszerű ám, mint azt a felületes szemlélő gondolná. Szóval, szerettem volna minél több helyre elutazni, és minél több helyen énekelni. Úgy gondoltam, ha sok versenyen, sok helyen énekelek, majd csak elindul a hírem. Igen, azt akartam, hogy lássanak.
– A kontratenorok számának az utóbbi évtizedben történt szinte robbanásszerű gyarapodása ellenére ez az énektechnika tapasztalatom szerint sokaknak – ide értve a klasszikus zene rajongóinak táborát – még ma is idegen és furcsa. Ön mikor fedezte fel saját hangját? S azonnal tudta, hogy ennek a sajátos hangfajnak válik hivatott képviselőjévé?
– Egy Gregorianum nevű amatőr fiúkórusban kezdtem énekelni, éveken keresztül fiú alt, illetve rövid ideig szopránként. Amikor kissé idősebb lettem, a csoportból kilencen elhatároztuk, hogy új együttest alakítunk. Sok reneszánsz dalt énekeltünk, így szükség volt két igen magas hangra. Én és Piotr barátom voltunk a legfiatalabbak a csoportból, ezért minket jelöltek ki erre a feladatra. Ez volt az a pillanat, amikor kontratenorként kezdtem el énekelni, de fogalmam sem volt, hogy ezt így hívják. Idővel aztán egyre többet tudtam meg e hangfaj természetéről.
– És megszerette.
– Rájöttem, hogy a kontratenor hangon tudom igazán kifejezni mit érzek és mit akarok mondani. Egész döbbenetes érzés volt felfedezni, hogy csak és kizárólag így szeretnék énekelni. Sosem lennék például basszbariton, mert egész egyszerűen nem jelent öröme komolyzenét előadni ezen a hangfekvésen. Popslágereket nagyon szívesen énekelek basszbariton hangon, de nem operát.
– Afféle nagyon fiús, csibészes srácként nem zavarta, netán nem csúfolták, amikor egyszer csak nőies hangon kezdett énekelni?
– Dehogynem, csúfoltak és gúnyolódtak rajtam. Kontratenornak lenni nem könnyű dolog. Különösen kezdőként. Lehet, hogy ez nem mindenhol van így, de én számos olyan szituációban találtam magam, amikor gúnyolódtak azon, hogy női hangon énekelek. Valószínűleg ez azért van, mert még mindig sok helyütt nem ismerik ezt a hangfajt, a sajátosságait, a lehetőségeit és a szépségét. Egyeseknek továbbra is furcsa és természetellenes, pedig szerintem a kontratenor egy teljesen természetes hangzás, szinte bármely férfi tudja produkálni. Mindenki képes fejhangon énekelni, ettől kezdve pedig csak döntés és ízlés kérdése.
– A breaktánchoz való vonzódása is dinamikus, merész, versengő személyiségének egyik kifejeződése, míg a klasszikus éneklés – a breakeléshez képest mindenképp – visszafogottabb, lágyabb, intimebb műfaj, igaz ez még a tüzesebb, viharosabb barokk zenére is. E két nagyon eltérő tevékenység miként fér meg egy személyben? Vannak közös pontok, vagy inkább személyiségének két nagyon eltérő világaként békésen elviselik egymást?
– A két világ két külön életet élt. Amikor elindultam kontratenorként és még nagyon nem ment az éneklés, nem akartam megosztani a breakes haverjaimmal, hogy operát énekelek, ráadásul kontratenor hangon. Nem titkoltam, de nem ezzel kezdtem a bemutatkozást. Aztán ahogy elkezdtem utazni mind táncosi, mind énekesi minőségben a két dolog egyszer csak elkezdett összekapcsolódni. Rengeteg közöset látok a két művészetben, és sokat tanulok mindkettőből. Olyan dolgokat, amelyek segítenek az előadói pályámon. Annak ellenére, hogy ma már lecsúsztam a táncosi pályáról, illetve úgy döntöttem inkább énekes leszek, tánc nélkül nem tudom az életemet elképzelni. Felszabadít testileg, lelkileg, és helyre teszi a testemet. Erre az érzésre nagy szükségem van az előadások és persze a sok fárasztó utazás előtt, alatt és után.
– Ön egy igazi macsó férfi, nem csak utcai breaktáncos, hanem – és itt engedje, meg, hogy néhány Facebook-kommentet idézzek – „döglesztően jóképű pasi”, „Michelangelo éneklő Dávidja”. Sosem gondolt arra, hogy rendkívül vonzó külsejét arra is felhasználja, hogy a kontratenor hang nagyköveteként újabb híveket szerezzen e hangfajnak, illetve e műfaj népszerűsítésének misszióját felvállalja?
– A kontratenor hang nagyon is népszerű. Egyre több énekes műveli. Ez nagyszerű dolog. És ez azért lehetséges, mert az emberek egyre nyitottabbnak mutatkoznak iránta. E hangképzés technikája gyorsan fejlődik és egyre több jó tanár képes remekül tanítani és hallgatóinak értékes útmutatást adni. Rengeteg karmester akar új (régi) darabokat felfedezni és előadni, amihez viszont e hang képviselőire is szükségük van. Mindezt azért mondtam, hogy érzékeltessem, nagykövetekre itt nem hiszem, hogy szükség lenne. A magam részéről boldog vagyok, hogy ezt az elég ritka hangtípust olyanokhoz is eljuttathatom, akik korábban sose hallották. Ugyanakkor például a közösségi médiából is kiderül, hogy bizony már elég sokan vagyunk itt kontratenorok.
– A koncerttermeket vagy az operaszínpadot érzi inkább otthonának? Kovalik Balázs rendező, akivel két éve német színpadon dolgozott, azt mesélte, hogy Ön a manapság fehér hollónak számító nagyon őszinte, közvetlen, ugyanakkor, intuitív, érzékeny művész, akinek rendkívül szuggesztív a színpadi jelenléte.
– Őszintén mondom, egyformán szeretem mindkettőt. Teljesen más élmény, amikor egymagam, mondjuk zongorista partnerrel állok színpadon, vagy ha egy teljes zenekar társaságában. Ha egyedül vagy, a teremtés teljes súlya rád hárul, minden szem rád tapad. Ez borzasztóan nehéz, intenzív és intim dolog, de hihetetlenül örömteli. A színpadot azért szeretem, mert az valami egészen más, ott egy konkrét szerepbe bújsz, amelyben egy történeten keresztül egy teljes karakter fejlődését mutathatod meg a közönségnek. Igen, azt hiszem, mindkettőért egyformán rajongok. Szeretek új világokat teremteni, egy-egy pillanatra megállítani az időt, és erre mindkét szituáció alkalmas.
– Némileg előre tekintve, eltökélt abban, hogy az életét az éneklésnek szenteli? Lévén Ön nagyon sokoldalú tehetség, a táncot is mesterfokon űzi, a kérdés nem alaptalan.
– Nem jutottam volna eddig, ha ezen a döntésen már rég nem lennék túl. 8 éve meghoztam. Tudtam, hogy ez jelent boldogságot, beteljesülést a mindennapokban, s közben megvalósulhat a másik célom, sokat utazgatni a világ legkülönbözőbb pontjaira. Tehát igen, a kezdetektől egyértelműen elkötelezett vagyok az éneklés iránt.
– Beszélgetésünk végén hadd kérdezzem meg: mennyire van tele a naptára? Mi az a következő időszak, amikorra újabb szereplést- mondjuk akár Budapesten, ahol még nem járt – el tud vállalni?
– Hát nem panaszkodom, a naptáram valóban nagyon tele van, de egy vagy két koncertre azért mindig találunk helyet. Programomat úgy tervezik, hogy mindig maradjon néhány szabad időpont esetleges váratlan meghívások elfogadására.
– Egy ilyen meghívás esetén szívesen tanulna új darabot is, például Bach-kantátát, -misét vagy -passiót?
– Óriási a repertoár, amit életem során el szeretnék énekelni. Csak alkalom kell, és szívesen tanulok új műveket. Van ugyanis valami nagyon izgató abban, ha ez ember valamit életében először énekel. Nagyon szeretem ezt az érzést. Ösztönöz és lendületet ad.