Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Címlap Cesare Lievi: „Távol akartam maradni a Trisztántól”

Cesare Lievi: „Távol akartam maradni a Trisztántól”

Három alkalommal, új rendezésben tér vissza a Budapesti Wagner-napokra a Trisztán és Izolda. A művet a Fischer Ádám vezette Nemzeti Filharmonikusokkal hallhatjuk, az olasz, de német nyelvterületen is otthonosan mozgó Cesare Lievi elképzelései mentén. A rendezőt a Trisztánhoz fűződő viszonyáról, és a különböző befogadói nézőpontokról is kérdeztük.

Szereplőváltozás a Trisztán és Izoldában

Anja Kampe betegsége miatt a Budapesti Wagner-napok Trisztán és Izolda című előadásában – június 7-én, 13-án és 16-án – Izolda szerepében Allison Oakes lép színpadra.

A kiváló, brit származású szoprán nevét akkor ismerhette meg a világ, amikor a berlini Deutsche Operben egy beugrással vállalt címszerepben hatalmas sikert aratott Salomeként, emellett a trieszti Teatro Giuseppe Verdi új Trisztán és Izolda-produkciójában nyűgözte le a közönséget magával ragadó Izoldájával. A 2017-es Bayreuthi Ünnepi Játékokon Az istenek alkonya Gutrunéjaként nyújtott felejthetetlen alakítást. A 2017-18-as évad is nagy sikereket hozott számára: a Berlini Filharmóniában A walkür harmadik felvonásának koncertszerű előadásában, Brünnhilde szerepében debütált, és az Elektra Khrüszothemiszeként a New York-i Metropolitan Operában is bemutatkozott.

Emlékezetes színpadi alakításai mellett számos énekversenyen ért el sikereket, például 2010-ben Dániában elnyerte a Lauritz-Melchior Nemzetközi Wagner-énekverseny első díját, sőt a közönség és a zenekar is őt választotta a legjobbnak.

– Hogyan került kapcsolatba a Budapesti Wagner-napokkal?

– Fischer Ádámmal már több alkalommal dolgoztunk együtt, a legemlékezetesebb talán Paisiello  Nina, o sia La pazza per amore című operájának színpadra állítása volt Zürichben. Cecilia Bartoli volt a szólista, aki az utóbbi éveket tekintve szakmai összekötő kapocsként van jelen az életünkben. A mostani előadásról két éve beszélgettünk először Bécsben, és attól függetlenül, hogy majdnem lemondtam a lehetőséget, mert félreértettem a dátumot (Nevet.), a második találkozásunkkor már a rendezői koncepcióról egyeztettük. Örömmel láttam neki a munkának, Ádámnak pedig tetszettek az ötleteim.

Ceasare Lievi forrás: Müpa Magazin

– Rendezőként milyen a kapcsolata Wagner operáival?

– A Trisztánnal most először dolgozom, korábban rendeztem egy Parsifalt a milánói Scalában, a zenekart Riccardo Muti vezényelte, a színpadon Waltraud Meier és Plácido Domingo énekelt, fantasztikus élményt volt. A Wagner műveivel való eddigi találkozásaimnak magyar vonatkozása is van, hiszen a Ringen Peskó Zoltán karmesterrel dolgozhattam együtt Cataniában.

– Mi az, ami felkeltette az érdeklődését a Trisztán kapcsán?

– A Trisztán és Izolda egy nagyon különleges mű, hiszen megváltoztatta a zenetörténetet, és úgymond az egész színházcsinálást.

Olyan darab, ami nem csak elindított egy forradalmat, hanem maga a forradalom

minden addigi releváns művészetfelfogással szemben. Félreértés ne essék, ez nem értékítélet, hanem tény. Mindenképpen szembe szerettem volna kerülni a darabbal.

Új arculattal néz a jövőbe a Budapesti Wagner-napok

– Hogyan lehet az első pillanattól megragadni a mű súlyát és jelentőségét?

– Filozófiát tanultam, ekként is fordulok minden darabomhoz. Számomra egyáltalán nem lényeges, hogy milyen közel áll hozzánk a mű. Éppen a távolsága érdekel, ami a mai befogadótól egy kissé idegenné teszi. Az a fajta későromantikus szerelem mítosz áll előttünk, aminek egyetlen lehetséges feloldása a halál. Ez a mai ember számára jóformán ismeretlen. Egy állapotot, gondolkodásmódot akartam bemutatni, hidat találni a mű költőiességén keresztül, de semmi esetre sem közelebb hozni. Az opera egy régi teremtmény, a jelenben adják elő, de a múlthoz tartozik, éppen az eltávolodás ad lehetőséget a párbeszédre, valamint arra, hogy megőrizzünk egyfajta varázst.

Allison Oakes és Peter Seiffert fotó: Bruzák Noémi / MTI

– Hogyan képzeljük el a Wagner-napokon most debütáló előadást?

– Wagnernél a vezérmotívum gondolata adott, ami a rendezőt is segíti. A Trisztán esetében a vizet, mint konkrét anyagit, és mint metaforát is alapvetőnek gondolom. Élet és halál kettősségét szeretném párhuzamba állítani, a víz pedig egyaránt magában hordozza a kezdetet és a véget is. Videó-installációt fogunk használni, ami hozzásegít ahhoz, hogy a létállapotok közötti lebegést, a lehetséges határátlépéseket is ábrázolni tudjuk. A közönség a vízfelszínhez viszonyított perspektívákból követheti majd az eseményeket. De nem akarok mindent elárulni.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X