Ismét sokszínű és változatos programokkal érkezik a Hagyományok Háza a Művészetek Völgyébe. A különböző zenekarok, táncosok, valamint kézműves mesterek abból adnak majd ízelítőt, hogy milyen több kultúrának együtt élni, hogyan alakítják, gazdagítják egymás örökségét. Az idei tematikáról és a részletekről Hont Angélát kérdeztük.
– Hogy van most a Hagyományok Háza, mik történnek veletek 2018-ban?
– 2018 különösen fontos év az intézmény életében, hiszen ősszel már újra székházunkban, a felújított Budai Vigadóban kezdhetjük az évadunkat. A felújítás során nemcsak a méltatlan kényszerbeépítések, szintfelezések, zegzugos folyosók szűnnek meg, hanem, ahol csak lehet, visszaállítják az eredeti műemléki tereket. Ennek megfelelően lehet majd újra bált is tartani az épület dísztermében, ami így egy korszerű, többfunkciós kulturális térré válik. Ami ennél is fontosabb, hogy a különböző tevékenységeinknek dedikált terei lesznek, így például
az 1951 óta az épületben működő Magyar Állami Népi Együttes saját próbatermet és öltözőt is kap.
A Fő utcai oldalon négy, jól felszerelt műhelyben lehet majd ismerkedni a népi kézművesség különböző ágaival a hobbi szinttől a mesterségig, megfelelő méretű klimatizált raktárban tárolhatjuk a nálunk gyűlő népzenei és néptánc felvételeket, nem kell többet azon sem aggódni, hogy beázik a jelmeztár és a kiadványraktárunk a pincében. Fontos megemlítenem, hogy ebben az évben az intézmény részeként működő magyar Állami Népi Együttest választotta a Müpa az évad együttesének, így a rengeteg turné és előadás mellett a 2018/19-es évadban három új bemutatót is tarthat az formáció.
– Hogyan került a Hagyományok Háza a Művészetek Völgyébe?
– 2015-ben egy négyes együttműködés tagjaként a Fonó Budai Zeneházzal, a Kobuci Kerttel és a Hungarian FolkEmbassy zenekarral együtt vettünk először részt Folkudvar programjainak megszervezésében. Ezen a telken indult a legendás Kobuci kert 2005-ben, és lett Budapest egyik felkapott, immár tízedik évadát töltő szórakozóhelye az óbudai Zichy-kastély udvarán.
„Az igényes magyar élőzene helyszíneként szeretnénk létezni”
Nem volt kérdés, hogy szerettünk volna létrehozni egy az intézmény profiljához illő, népzenére épülő fesztiválhangulatot egy kicsit kibővítve, szélesebbre tárva a palettát a kézművességtől az énektanításig, a meséléstől a táncoktatásig. Később úgy alakult, hogy 2016-ban már önállóan lettünk az udvargazdák, és azóta is minden évben nagy lelkesedéssel készülünk és igyekszünk olyan programot összeállítani, ahol tényleg minden korosztály megtalálja a kedvére valót.
– Mit kell tudni a Folkudvarról?
A Folkduvar mára gyakorlatilag egy branddé nőtte ki magát, hiszen a Kapolcson bejáratott, összecsiszolt programstruktúrát igyekszünk más fesztiválokra is elvinni szerte a Kárpát-medencében. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenhol ugyanazt, ugyanakkor és ugyanazokkal a szereplőkkel lehet megtalálni, ahol a Hagyományok Háza felbukkan. Természetesen igazodunk a helyi sajátosságokhoz, Erdélyben vagy Felvidéken például sokkal több helyi népzenész, kézműves, mesélő vesz részt a programokon és minden évben igyekszünk kicsit újítani is. A lényeg, hogy megmutassuk, hogy hagyományos örökségünk mennyire sokszínű, és mennyire mindenkinek szól nemtől, kortól, népzenében való jártasságtól függetlenül.
A napi programok során nemcsak a fülünket és szemünket gyönyörködhetjük a színpadon zajló produkcióknak köszönhetően, hanem fejleszthetjük kézügyességünket természetes anyagokból készülő apró emlékek készítésével vagy épp a nemez fesztiválszőnyegben való közreműködéssel. Csiszolhatjuk hangunkat az énektanításon, együtt izgulhatunk a népmesék szövevényeiben, amíg a jók elnyerik méltó jutalmukat, de vállalkozhatunk arra is, hogy egy-egy tájegység legjellemzőbb tánclépéseit megtanuljuk.
– Kik járnak hozzátok a Völgybe, kiket ér el a Folkudvar?
– Nagyon sokszínű a közönség, mindig vannak új érdeklődők és olyanok, akik itt csodálkoznak rá arra, hogy ez a világ tényleg mennyire jó, és ma is élvezhető. Vannak régi táncházas ismerősök, barátok, táncegyüttesek tagjai szerte az országból és a nagyvilágból, akadnak iskolai csoportok, idősebb baráti körök, kisgyerekes családok is szép számmal. Aminek nagyon örülünk, hogy kialakult egy olyan törzsközönség is, akikkel csak itt, a Völgyben szoktunk találkozni, de velük tíz napon keresztül viszont minden nap, szinte minden programon.
– Szerintetek milyen a kapcsolata a mai fiataloknak a néphagyományokkal?
– Egy viszonylag széles réteg van már, akik egészen kiskorukban a szülők, vagy az óvoda, iskola által kapcsolatba kerülnek ezzel a világgal, és miután örömüket lelik benne, elköteleződnek egy-egy táncegyüttesben vagy hangszer mellett. Nekik természetes módon lesz az életük része őseink kultúrája, legfeljebb akkor döbbennek rá, hogy ez valami különleges dolog, amikor hajnalban, a belvárosi romkocsmában szóba elegyednek az őket tánc-zene közben fotózó, videózó turistákkal.
Személy szerint érzek még azonban feladatot, hogy azokhoz is eljussunk, akik nem voltak ilyen szerencsések, vagy épp rossz élményük volt a kötelező iskolai néptáncoktatás, mert cifrából csak hármast kaptak, vagy muszáj volt megfogni a fiú kezét. Az a jó ebben a kultúrában, hogy bármelyik életszakaszban rá lehet kattanni, sosincs késő, és aki egyszer elkezdte, jó eséllyel nem szabadul. A tánc után jön a népmese, a szőnyegszövés, vagy épp a kosárfonás. Csak meg kell találni azokat a hidakat, ahol át lehet jönni erre az oldalra. A fesztiválok véleményem szerint ilyenek.
– Minden évben van egy témakör, amivel foglalkoztok. Idén mi lesz a középpontban?
– Idén az együttélés témáját választottuk, és eköré építettük fel a programjainkat. Nagyon fontosnak érezzük, hogy megmutassuk, hogy a Kárpát-medencei kultúra mennyire sokszínű és sokrétű, mennyi találkozás, kölcsönhatás kellett ahhoz, hogy ma ezt a kincset a magunkénak érezzük, és tovább tudjuk adni. A történeti Magyarország évszázadok óta különböző népek hol békés, hol konfliktusokkal terhelt együttélésének színhelye. Magyarok, románok, szlovákok, németek, zsidók, cigányok, szerbek és még számos nép itt élő csoportjai kerültek kapcsolatba egymással, és alakították ki a közös élet feltételeit, élték meg a hétköznapokat és az ünnepeket.
Egy-egy faluban, kisebb régióban – főként a határainkon túl – ma sem ritka, hogy két-három etnikum él együtt, az évtizedek, évszázadok során pedig kialakultak az élet játékszabályai, amelyek a közös gazdasági, társadalmi, kulturális létet határozzák meg. Különbözhettek egymástól viselet, foglalkozás, vallás, nyelvhasználat terén, de egymás szokásait, kultúráját megismerve hatottak is egymásra. Egy-egy dallam, hímzésforma, kifejezés vagy akár tánctípus egyik néptől a másikhoz vándorolt. Már nem mindig lehet megállapítani, ki mit adott a közös tudáshoz, de az biztos, hogy ezek nélkül a kölcsönhatások nélkül szegényebbek lennénk.
– Hogyan találtatok ehhez kapcsolódó programokat?
– Szerencsére egyáltalán nem volt nehéz dolgunk, hiszen már Bartók Béla is egy adott terület minden nemzetiségétől gyűjtött. Az első táncházban a széki táncrend mellett békés megyei, méhkeréki román táncrendet táncoltak az együttesek, sorra alakultak a magyar táncházak mellett a román, görög, szerb együttesek és zenekarok is. A mai előadók között fel sem merül kérdésként, hogy ne tanulná meg egy adott terület magyar, szlovák vagy épp cigány dallamait és táncait úgy, ahogy ezt régen is megtették. A falubeli legények átjártak egymás mulatságaiba, a zenekar minden nemzetiség jeles alkalmaihoz húzta a talpalávalót.
Lesznek az udvarban tematikus koncertek mint a Muzsikás zsidó népzenei anyaga, a magyarországi oláh-cigány zenét játszó Romengo koncertje, a magyarországi délszláv zene óriásának, a Vujicsicsnak a koncertje vagy éppen Kárpátalja nemzetiségeit bemutató este a Técsői bandával és szlatinai román zenészekkel. Felvidékről érkezik Lakatos Róbert és a RÉV, Erdélyből pedig a Heveder és az Üver zenekar is az udvar vendégei lesznek. A határon túlról érkező zenekarok abból adnak ízelítőt, hogy milyen magyarként egy más kultúrájú többségi társadalomban élni. Az együttélés tematikája visszaköszön majd a kézművességben, a népmesékben és a szabadegyetem beszélgetésein is.
