Így készültek a Hallgatni Aranyt! felvételei

Mácsai Pál és Markovits Ferenc rendező - Hallgatni Aranyt! - fotó: MMA / Éder Vera

A Hallgatni Aranyt! című projekt különleges és nagyszabású vállalás: 70 színművész tolmácsolásában 201 Arany János-verset, általa írt vagy neki címzett levelet ismerhetünk meg.

A Hallgatni Aranyt! oldal ide kattintva érhető el

2017. december 5-én kezdődtek a felvételek a BMC stúdiójában Markovits Ferenc rendező vezetésével. A hanganyagokat 2018. április végéig rögzítette a stáb, májusban már csak apróbb korrekciók történtek. Az elkészült felvételek folyamatosan kerültek a honlapra, ahol az érdeklődők nem csupán meghallgathatják a verseket és a leveleket, de el is olvashatják azokat. Minden vershez és levélhez magyarázat is tartozik, amelyek az olvasót segítik: hátteret, kontextust adnak, vagy a nyelvből kikopott szavak jelentését világítják meg.

Az előadókról

A 19 színművésznő és 51 színművész között vannak a pálya kezdetén levők, és olyanok is, akiket régóta ismer a közönség, a legfiatalabb művész 25, a legtapasztaltabb 83 éves. A művészek között vannak budapesti, vidéki és határon túli színházak tagjai, illetve szabadúszók.

Néhány rekord

A legrövidebb vers Mihályi Győzőre jutott, mindössze 24 másodperc a Mi vagyok én?. („Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál.”)

A leghosszabb költemény a Vojtina ars poeticája, Jordán Tamás előadásában 16 percig tart.

A leghosszabb levél Arany János Gyulai Pálnak írott levele, ami a költő hosszú életrajza. 36 perc a felvétel Mácsai Pál tolmácsolásában, amit kb. másfél óra alatt sikerült felvenni a BMC stúdiójában.

A leggyorsabb felvétel Kerekes József nevéhez köthető, akivel az Emlékre című verset 6-7 perc alatt rögzítették.

Pillanatképek a stúdióból