A Zsidó Művészeti Napok különleges koncerteket kínál, köztük az esemény záróestjén, június 10-én fellépő Jazzical Trió előadását, melynek alapítótagjával, Káel Norbert zongoraművésszel beszélgettünk. A nemzetközileg elismert muzsikust a jazz és a klasszikus zene fúziója már régóta foglalkoztatja, ezúttal azonban a zsidó tradícionális zene elemei kerülnek kompozícióinak középpontjába.
– Hogyan jelennek meg a zsidó kultúra elemei a Jazzical trió zenéjében?
– Pontosan egy évvel ezelőtt kaptunk koncertfelkérést a koppenhágai Nemzetközi Zsidó Fesztiválról, aminek apropóján elkezdtem foglalkozni különféle tradícionális dalokkal. Azelőtt csak elképzeléseim voltak erről a zenei világról, de éreztem, hogy nagyon jól fúzionálható a klasszikus zenével és a jazzel egyaránt, azonban sosem jutottam el odáig, hogy ténylegesen használjam is őket. A koppenhágai felkérés eredményeképp elkezdtem elemezni a zsidó dallamokat. Kiderült, hogy valóban nagyon jól összedolgozhatóak a jazzel mind skálájukat, mind dallamvonalukat illetően.
A trióval megpróbáltuk kizökkenteni ezt a zenét az eredeti medréből: ritmikában elsősorban jazzel, harmónia- és dallamvilágban klasszikus zenével ötvöztük.
Úgy érzem, hogy nagyon jó ismeretséget kötöttem a zsidó zenével és egy nagyon jó műsort tudtunk kialakítani. Idén a Zsidó Művészeti Napokon ugyanazt a koncertet fogjuk játszani, mint amit tavaly Koppenhágában.
A Jazzical Trio fő profilja a különböző kultúrák, zenei stílusok fúziója. Jerusalem of Gold című koncertjükön, melyet június 10-én 19:00-tól adnak a Budapest Jazz Clubban, a zsidó kultúra legismertebb, legszebb dalait adják elő a trióra jellemző egyéni és izgalmas hangzásban. További információk a Zsidó Művészeti Napok oldalán.
– A trió másik két tagjai is foglalkozott már hasonló tradícionális zenékkel?
– Lakatos Pecek András már többször játszott klezmer-ihletésű zenei projektekben és Oláh Péternek is vannak korábbi tapasztalatai a zsidó zenéről, illetve találkozott már különféle etnikumok tradícionális népzenéjével, így mindkettejüknek ismerős volt a terep. Amiatt, hogy már mindannyiunknak voltak előzetes ismeretei, tudtuk, hogy mit lehet hozzáadni, hogy érdekes legyen a fúzió. Ez ráadásul egy nagyon élvezetes csapatmunka is a trió számára.
– Inkább a klasszikus vagy a jazz zenész tör elő belőletek ezesetben?
– Az első megközelítés a jazzből ered. Ki kell találnunk, hogy milyen lüktetést, milyen groove-ot és érzeteket adjunk a dallamokhoz, majd ha elkészült a jazz-váz, a klasszikus zenéből vett harmóniai, illetve összhangzattani szempontok szerint bővítjük tovább a kompozíciókat.
Amellett, hogy egy zenésznek rengeteget kell gyakorolnia és technikailag magas szintre kell fejlesztenie magát, tudnia kell, hogy mit csinál, hogy aztán önmagától is tudjon komponálni a zene struktúrájának ismeretében.
Sokan a technikát és a hangszerkezelést helyezik előtérbe és az a legfontosabb számukra, hogy minél látványosabb legyen a játékuk. Nálam mindkettő ugyanolyan jelentőséggel bír.
– Egyénenként ki mit tesz hozzá a zenekarhoz?
– Hosszú ideig tartott, amég megtaláltam a megfelelő zenészeket, mert azt szerettem volna, hogy mindenki egyenrangúan és kreatívan tudjon hozzáállni a produkciókhoz. Nagyon jó partnerekre találtam Oláh Péter és Lakatos Pecek András személyében, mert
képesek vagyunk közösen kamarazenét létrehozni.
– Hogyan működtök együtt?
– Amikor van egy ötletem, amit bedobok a közösbe, az abban a pillanatban már egy kicsit más lesz, amint ők hozzányúlnak. Általuk változik az eredeti koncepció, de a változás mindig jó irányba mutat. Van úgy, hogy a koncert előtti utolsó próba legvégén jön egy új ötlet! Soha nincs végleges formája a produkciónak, megmarad azonban egy állandó folyamat, amely során csiszolódik, gazdagodik a zene. Ez olyan, mint egy utazás.
– A közönség részéről milyen visszajelzéseket kapsz?
– Szóló koncertjeim vannak leginkább, és sokat utazunk a trióval is, ami mindig nagy élmény. Minden ország és minden nép másképp reagál a zenére, ezért mindenhol nagyon jó játszani. Azt szeretem, amikor a közönség nem feszélyezett és azonnal reagál mindenre; amikor nem próbálnak meg viselkedni és érzem, hogy működik köztünk a kommunikáció.
– Klasszikus zenészként és jazz zenészként bizonyára teljesen más reakciókkal találkozol.
– Nagyon más a kémiája a két közönségnek. Érdekes volt ezt átélni a legutóbbi spanyolországi turném alkalmával is. Klasszikus zenét hallgató közönségnek zongoráztam – a profilomnak megfelelően klasszikus darabokat játszottam jazz átdolgozásban.
Amikor Chopin cisz-moll keringőjét az eredetihez képest teljesen más harmóniákkal kezdtem megtöltni, eleinte nagyon tartottam a klasszikus zenéhez erősen ragaszkodó közönség reakciójától, de nagyon jó fogadtatásban részesült az átdolgozás.
Ez a különlegesség kinyitja az embereket. Mintha más dimenzióba lépnének át, amikor teljesen új megvilágításban, a jazz ritmus- és dallamvilágával együtt hallanak már ismert darabokat.
– Nagy teret hagytok az improvizációnak vagy ragaszkodtok a megírt struktúrához?
– Vannak szinte teljesen megírt számok, amikben nagyon kevés az improvizatív rész, de átlagosan negyven-hatvan arányban az improvizáció javára dől a mérleg. Gyakran előfordul az is, hogy teljesen kilépünk az eredeti koncepcióból, a megkonstruált vázat a koncert közben félredobjuk, és
amit éppen érzünk, ami jön az árral, azt játsszuk.
– Ezt a szabadságot elősegíti a tradícionális zene beemelése?
– A zsidó zene bővítette a zenei világomat és az improvizációimba is beépítem az általa nyert hatásokat. A klezmert mi egyáltalán nem érintjük a kompozícióinkban, hanem zsidó vallási énekekkel dolgozunk, melyekhez könnyen hozzáképzelhetők a harmóniák, vagy éppen a megszokottnak ellentmondó akkordmenetek is.
A zenei építkezésnél megpróbáltam minden eddigi tudást félretenni, mert tudni akartam, mire sarkallnak engem ezek a dallamok.
Nagyon sok zenét hallgatok, aminek az az előnye, hogy mindig frissen tartom magamat. Nem úgy játszom most, mint három évvel ezelőtt, hiszen az új zenei élmények hatására folyamatosan formálódik a zenei világom, állandóan új elemek kerülnek be a zenei gondolkodásomba.