Magyar kórusok találkozóját rendezik Veszprémben

Veszprém Város Vegyeskara - forrás: Hangvilla

A Magyar Kórusok Találkozójának ad otthont Veszprém június 9-10-én. A kétnapos rendezvényen felvidéki kórusok és Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjának tagjai adnak koncertet.

A szervezők a kórustalálkozó megrendezésével a városban fél évszázados múltra visszatekintő kóruszenei hagyományokat kívánják tovább erősíteni. Június 9-én az ünnepi hangversenyen Veszprém Város Vegyeskara mellett a kóruscsaládba tartozó Vokál, a Dúdoló Népzenei Együttes, valamint a Felvidékről érkező Peredi Nőikar és az Ipolybalogról érkező Szent Korona Kórus ad koncertet, 10-én a vendégkórusok koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Szent Margit-templomban és a Szent Mihály-bazilikában.

1968-ban zajlott Veszprémben az első Europa Cantat Nemzetközi Éneklő Hét, melyet Zámbó István karnagy rendezett. Azóta is szinte minden nyáron hallgatható kóruszene a városban néhány napon keresztül, a legjelentősebb találkozó a több mint egy évtizeden át évről évre megrendezett Vivace Kórusfesztivál volt. A szervezők célja az, hogy a jövőben a kórustalálkozót 3-4 naposra bővítsék.

(Via MTI)