Az Öregtemplom vagy Nagytemplom, azaz mai hivatalos nevén a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye társszékesegyháza Oswald Gáspár tervei alapján épült 1774–1806-ban, későbarokk (copf) stílusban.
Nem ez Kecskemét legrégibb temploma: az „öreg” jelző az alföldi szóhasználatban nagyot, hatalmasat jelent, s ez igaz, mert ez a templom az Alföld legmagasabb épülete. Erkéllyel övezett homlokzati tornyán az ország legnagyobb toronyórái mutatják az idő múlását.
Az épület nemcsak méretei, hanem művészi értékei miatt is jelentős. Az európai stílusjegyek mellett külön kecskeméti jellegzetességekkel is rendelkezik. Ilyen Merész Gyula 1900-ban festett oltárképe, a Barackos Madonna és ilyen az oszlopokon felfutó díszítés: szőlőfürtök, búzakévék, a szószék talapzatán pedig az aranyozott gyümölcscsokor.
A főbejárat felett karzat magasodik, amely két oldalt az oldalhajók fölött körülbelül a templombelső feléig húzódik. Teljes egészét kitölti a templom méreteihez méltó, hatalmas orgona, mely három manuállal, pedálsorral és 48 regiszterrel rendelkezik.
A templom első orgonája a pesti Invalidusház templomából került ide 1784-ben. 1885-ben Országh Sándor-féle orgonát építtetett az egyház, mely 3 manuálos, 33 regiszteres volt. Ez a hangszer az 1911-es nagy földrengésben nagy károkat szenvedett. A neves pécsi Angster cég javította meg, majd két évtized múlva ugyancsak az Angster gyár építette újjá a teljes orgonát. A legújabb korszerűsítést 1992-ben végezték el a hangszeren.
A templomot és annak legnagyobb harangját az egyik legnépszerűbb magyar népies műdal is népszerűsíti. Mintegy száz éve Pósa Lajos szövegére Dankó Pista írta a Búsan szól a kecskeméti öregtemplom nagyharangja című (Megkondult a kecskeméti… szövegkezdettel is ismert) nótát, mely a századforduló körül a Cigányszerelem című népszínműben hangzott fel először.
Ezt a harangot, melyet az oldalán látható felirat szerint 1694-ben öntöttek, a Barátok templomából hozták át 1780-ban az akkor új Öregtemplomba. További sorsát, 1819-es, majd 1848-as megrongálódását és újjászületését maga a harang meséli el egy, a külsején olvasható latin felirat formájában, mely magyarul így hangzik:
Amikor április 2-án, azon a gyászos éjszakán, a toronnyal együtt ez a templom és a város nagy része is elhamvadt a tűzvészben, én is megsérültem. A tanács és a kecskeméti római katolikus nép, melyet kellemes hangommal 1694 óta gyönyörködtettem – mivel a balsors először 1819-ben, majd huszonkilenc évvel később újból megrongált – a kedvező sorsfordulat beálltával, megnagyobbítva, a Szentháromság tiszteletére újra öntetett 1852-ben.
A Kecskeméten született és gyerekeskedett Révay József író, klasszika–filológus visszaemlékezésében így írt a harang szaváról:
Ez a hang egyszer belekondul a kecskeméti kisgyerek fülébe, s benne zeng már élete fogytáig, elnémíthatatlanul. Megrendítő és magasztos volt ez a harangzúgás közelről és távolról egyaránt: búgó hangjával lenyűgözött és parancsolt, megriasztott és büntetett, fölemelt és vigasztalt. Bársonyos búgása messze szállt a végtelen mezők felett s künn a tanyán a dolgos magyarok megérezték, hogy édesanyjuk szól hozzájuk.
Források:
Heltai Nándor: Kecskemét. Kecskeméti Lapok, 1998
Heltai Nándor: Kincses Kecskemét. Kecskemét, 2005
foplebania.hu/kecskemeti-nagytemplom-tortenete