Júliusban a Gramofon toplistáján első helyre a magyar régi zenei élet két jelentős és nemzetközi szinten is egyre elismertebb együttesének francia barokk operát rögzítő lemeze, valamint Európa egyik legfontosabb jazzbőgőse, Arild Andersen trióalbuma került.

Arild Andersen a hetvenes évek óta Európa egyik legjelentősebb bőgőse, akinek a neve egyet jelent a magas zenei minőséggel. Művészi pályájának nívóját az ECM kiadó is meghatározza, és ez fordítva is igaz, hiszen a patinás lemezcég fennállásának kezdete óta, csaknem ötven éve adja ki albumait. Andersen új lemeze a több mint egy évtizede létező triójával közös produkció, amiben a norvég bőgős a skót tenorszaxofonos Tommy Smith-szel és az olasz származású dobos Paolo Vinacciával játszik együtt. A formáció első koncertfelvétele, a Live At Belleville annak idején hatalmas sikert aratott, a most megjelent In-House Science pedig szintén egy élő koncertalbum a csapattól. Ha mindezek okán fokozott várakozással tesszük fel a korongot, akkor sem fogunk csalódni, mert ez az album is egy klasszis. Ezen a színvonalon már-már közhelyes a zenészek egyenrangúságáról beszélni. Mégis ki kell emelnünk, hogy ez a három, egy súlycsoportba tartozó nehézfiú elképesztő egyensúlyban játszik együtt – ez végig meghatározó alapélmény a felvételen.

Egymás gondolataira ráhangolódva, azokat kiegészítve és támogatva muzsikálnak, s mindhárom művész szinte egyik hangról a másikra képes spontán váltani szóló és támogató szerep között.

Elmélyült ez a gondolatiság, és érzékeny zenei megfogalmazásokban tárul fel. Az Andersen jegyezte témák komplexek és a jazzirodalom mélyreható ismeretéről árulkodnak, de minden darab modern és előremutató. Sokféle érzelemnek teret engednek a nagy lélegzetű kompozíciók, és nagyon sok energia van bennük. A lemezt nyitó Mira nyugodt, lírai hangvétele, a zseniális ritmikai manővereket bemutató Science és In-house címadó számok free-jazzig fokozódó futamai, a Venice hozzájuk hasonlóan sebesen zakatoló ritmusa és a Blussy felszabadult, vidám swingje mind-mind végighullámzik a lemezen. A kompozíciókon belül is váltakoznak a hangulatok, ilyen a North of the North Wind is, melynek szférikus visszhangjaiból Andersen bőgőszólama melodikusan kezdi kibontani a témát, ami Smith széles ívű szaxofonszólójában szinte megrázóan teljesedik ki.

Nem könnyen fogyasztható az In-House Science, viszont minden újrahallgatás újabb felfedezésekkel hálálja meg magát.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Gigászok és Titánok sosemvolt csatáját megénekelni tökéletesen megfelelt a korszellemnek. A 18. század közepének francia operaszínpada valósággal kikövetelte a mitológia parfümös szenvedélytől fűtött, magakellető istenségeit, hogy bornírt és kendőzetlenül dagályos verseikben vívják blőd rímpárbajaikat a rizsporos parókáik alatt izzadó főurak és nemes asszonyok nagyobb megelégedésére. Rameau Naïs című zenés drámájában (műfaji megjelölése: hősi pasztorál) ezúttal a rangrejtve kóborló Neptunusz epekedik a világszép vízi nimfa, Naïs kegyeiért. A három felvonásra duzzadó operában az iszthmoszi játékok leglátványosabb elemei nyernek briliáns zenei megfogalmazást: van itt birkózás, boksz, atlétika, de még öldöklő tengeri csata is – megannyi heroikus kaland és izgalom, a Lajos-aranyakat meg ki számolja! Az osztrák örökösödési háborút lezáró aacheni békeszerződés (1748) apropóján született dalmű Neptunuszban II. György angol uralkodót, Jupiterben pedig XV. Lajos francia királyt festi meg, tervei szerint emléket állítva a nagy vezetők kiegyezésének.

Vashegyi György

Rameau ezen művével meglehetősen mostohán bánt az utókor, hiszen csaknem 250 év hallgatás után szólalt meg ismét – majd’ negyven esztendővel ezelőtt. Holott zenéje legalább annyira szép és kifejezésgazdag, mint a népszerűbb Gáláns Indiák, a Platée vagy éppen az Hippolyte és Aricie. Így a Naïs felelevenítése már csak azért is aktuális és indokolt, mert két korábbi hanglemezfelvétele hosszú ideje hozzáférhetetlen. A Vashegyi György irányította Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadása gyönyörűen kibontja a darab legszebb zenei megoldásait, a változatos táncokat és a helyenként különösen ötletes hangszerelési mutatványokat. A zenekar saját hangját halljuk:

pontosság, visszafogottság, óvatos karakteresség, lekerekített vonalak. S mindezt tisztán és fegyelmezetten, a francia barokk muzsikákhoz méltó színpompával.

A lemez anyagának gerincét a tavaly március 4-én, a Müpában elhangzott koncertszerű produkció rögzítése, valamint a próbaszakaszban készített stúdiófelvételek adják. A főszerepekben kiválóan helytálló Chantal Santon-Jeffery (Naïs), valamint Reinoud Van Mechelen (Neptunusz) a nemzetközi élvonalba tartoznak. Éneklésük és szerepformálásuk nehezen lenne mélyebb bírálat alá vonható.