Bécs a Stadtparkban is zeneszerzőinek hódol

A Johann Strauss-emlékmű - fotó: Kocsis Katalin

Ma látogassunk el Bécs számos csodás parkja közül a nyilvánosság számára elsőként megnyitott városi parkba!

A Stadtpark a róla elnevezett körút-szakasz, a Parkring külső peremét szegélyezi. Mehetünk oda az 1-es és 2-es villamossal vagy az U4 metróval. Gyalog sincs messze, ha az ember mondjuk a Kärtnerstrassén sétálgat éppen. A Stephansplatzról az Opera felé tartva balra kell ráfordulnunk Johannesgasséra. Azon haladunk tovább mintegy 600 métert. Ha meglátjuk a híres Kursalont, az már a park területén áll; elhaladunk előtte, és már ott is vagyunk. Két bejárata van ezen az oldalon, tőlük jobbra áll a metróállomás szecessziós, 1899-ben megnyitott épülete.

Mint mondtam, ez volt az éppen világvárossá fejlődő Bécs első nyilvános parkja. 1864-ben nyitották meg 65 hektáron. Tervezésében a szakember Rudolph Siebeck mellett egy tájképfestő, bizonyos Joseph Sellény is közreműködött – őt ma látványtervezőnek mondanánk.

Számomra, aki még soha nem jártam ott és nem is tudtam róla mást, mint hogy benne található a Keringőkirály világhírű, aranyozott emlékműve, nagy meglepetést okozott a parkban rejtőzködő folyó. Ez nem más, mint a Wien, Bécs házi folyója, amelyre manapság már inkább csak utcanevek és a Theater an der Wien színház neve utalnak, mivel árvízveszély miatt nagyrészt föld alatti csatornákba terelték. Itt viszont láthatjuk egy szakaszát, egészen impozáns elővezetésben. Ha az ember gyanútlanul érkezik, mint én, és a metróállomáshoz közelebbi bejáraton megy be, akkor tényleg teljesen lenyűgözi a látvány, amely letekintve bontakozik ki előtte teljes pompájában. Addig viszont erősen izgatja a titok, hogy vajon mi lehet a mélyben, amit a bécsi szecesszió nagymestere, Otto Wagner által tervezett impozáns promenád vesz körül.

A Wien folyóról itt sok érdekességet olvashatunk, képek kíséretében.

Mint a térképen is láthatjuk, a park téglalap alakú területét hosszában teljesen kettészeli a kis folyó; maga a park, zöld felületeivel, sétányaival, kis tavával a bal oldali fertályt foglalja el. A Johannesgasse felőli oldalon áll a parkból is harmonikus látványt nyújtó Kursalon. Neoreneszánsz stílusban, nagyjából a park létesítésével egyidőben épült. Eredetileg vízi gyógykezelések – és persze a hozzá tartozó kellemes kiegészítő vendéglátói szolgáltatások, azaz étterem, kávéház és társai – számára épült. Már 1868-ban koncertet adott benne zenekarával Johann Strauss, s ez eldöntötte sorsát: egyértelműen a zene otthona lett – mindmáig.

Park felőli oldalán ott a virágóra a Stadtpark jelmondatával: „A mi kertünk”. És ez valóban így van: a bécsiek magukénak érzik, pihennek, piknikeznek a hatalmas füves területeken, amelyeken nemhogy nem tiltják a fűre lépést, hanem kezdettől erre a célra szánták őket. A turisták közül sokan csak a híres Johann Strauss-emlékműig mennek el, szinte mindig kisebb-nagyobb csapat fényképezkedik előtte (első alkalommal én is így tettem, aztán másnap visszamentem), pedig a park még sok szépséget rejt.

Ebben a bécsi parkban láthatjuk a legtöbb szobrot, emlékművet. A leghíresebb persze az aranyozott Johann Strauss-szobor, mely egészen közel áll a Kursalonhoz, ahol egykor muzsikált. Legelőször ezt pillantja meg a turista. Ha nem találja, csak követni kell a tömeget…

A Johann Strauss-emlékmű avatása
Forrás: Wiener Illustrierte Zeitung 1921. 07. 10. címlapja

Bécs már az 1900-as évek legelején, alig néhány évvel halála után emlékművet kívánt állítani a Keringőkirálynak. Meg is alakult egy bizottság, s helyszínként a Ferenc József rakpartot (a Duna-csatorna belváros felőli partját) jelölték ki. 1907-ben koncepciót módosítottak, hogy az emlékmű ne csak egyszerűen egy népszerű zeneszerző emlékműve, hanem Bécs és a „bécsi keringő” emlékműve, sőt, apoteózisa is legyen, s helyszínül a Stadtparkot választották.

A jelentkező pénzügyi nehézségek, majd a „nagy háború” miatt a terv hosszú időre elaludt és csak 1921. június 26-án sikerült felavatni az Edmund Hellmer jegyezte emlékművet. Az aranyozott bronzszobor fehér márványrelief előtt áll, amelyen ifjak és leányok éppen kikelnek a Duna hullámaiból. Marcel Prawy leírása szerint a szobor Strausst, minden bécsiek elsőhegedűsét éppen olyannak mutatja, amilyennek az emlékezetben él. A póz, és ahogyan hangszerét tartja, igen erőteljes játékra utal.

Az emlékmű leleplezésén, 1921. június 26-án, amely vasárnapra esett, a Bécsi Filharmonikusok, Arthur Nikisch vezényletével természetesen a Kék Duna-keringőt játszották. 1935-ben el kellett távolítani a szobor megsérült aranyozását, s ettől kezdve elég sokáig nélküle volt látható. Csak 1991-ben állították vissza eredeti állapotát. Akik 2011-ben látogattak ide, sokan nagy valószínűséggel nem is láthatták, felújítás miatt ugyanis öt hónapra paraván mögé rejtették. Azóta az aranyburkolat még szebben csillog 🙂

Bár ez a leghíresebb zeneszerző-szobor, ne essünk abba a hibába, hogy elhanyagoljuk a többit – nézzük őket felállításuk időrendjében.

Schubert nagyszabású emlékművét 1872-ben a Bécsi Férfidalegylet állíttatta. Carl Kundmann szobra Schubertet ülve, jegyzetfüzettel és ceruzával ábrázolja. A talapzat Theophil Hansen által készített domborművei a hangszeres és a vokális zene allegóriái. Schubert persze a valóságban a szobornak éppen ellentéte, egy szerény, feltűnésmentes figura volt, aki csak barátai között tudta elengedni magát. Az emlékmű már az alkotói nagyságát átlátó utókor üzenete…

Ilyen volt erdetileg a Bruckner-emlékmű –
Forrás: Wikipedia

1899-ben avatták fel a parkban Anton Bruckner emlékművét, amelynek talapzatán egy múzsa térdelt a zeneszerző mellszobra alatt, és emelte őt mintegy piedesztálra. A Bruckner-portrét Viktor Tilgner készítette, a múzsát Fritz Zerritsch faragta. Ennek ma már csak egy egyszerűsített változatát láthatjuk, mivel az emlékművet vandálok többször is megrongálták. Ezért áthelyezték a Régi Egyetem belső udvarára, helyére pedig a portrészobornak csak egy másolatát helyezték ki – a múzsa nélkül.

1980-ban két operettszerző szobrával bővült a zeneszerzők emlékműveinek sora.

Robert Stolz szobrának alkotója Rudolf Friedl. Feliratát, Stolz gondolatát így fordítottam le: Ha sikerült elérnem, hogy melódiáim helyet találjanak maguknak az emberek szívében, nem éltem hiába.

Lehár Ferenc emlékműve Franz Coufal alkotása, aki a hagyományos, szinte konzervatív portrészobrot expresszív kubista háttér előtt helyezte el.

És a környezet: a park kanyargó sétaútjai, a csodálatos, ápolt növényzet, a bájos tavacska igazán minden igényt kielégít, amire egy világvárosi forgatagban élő ember vágyik. Bár karnyújtásnyira fekszik a nagy forgalmú körúttól, bent a parkban idilli csend honol.