Kurtág György: Zwiegespräch

Kurtág György - fotó: Stiller Ákos / The New York Times

1999-ben Baselban mutattuk be először a szintetizátorra és vonós-négyesre közösen komponált darabot. A munka során lett nyilvánvaló számomra, apámmal mennyire másképpen gondolkozunk, ami nem csak abból származhat, hogy a zene fogalma is megváltozott a minket elválasztó harminc év alatt, hanem abból is, hogy még ugyanaz a hang is mást jelent számunkra. Az, hogy egyáltalán nem ugyanazt halljuk, kezdetben félreértésekre adott okot, de amikor rájöttünk erre, már meg tudtuk egymástól kérdezni: te mit hallasz?

Ezután következett: a hogyan tovább? De ez nem zenében történt, hanem szóban, metaforák révén informáltuk egymást elképzeléseinkről, amiből aztán olyan zene született, amilyet külön-külön nem komponáltunk volna.

A zenemű a Papageno.fm műsorán is hallható.

Az egyik ilyen kísérlet alkalmával mondtam, hogy olyan zenére gondolok, mint amikor egy vízcseppről tudom, hogy le fog esni, de nem tudom, mikor. Erre írta meg apám a mű első tételét Tears címmel.

Szétválaszthatatlan, ki mit csinált a darabban, amely előadásról előadásra változik; ma már nincs egyetlen közös hangja sem az első koncerten elhangzottakkal.

Nyolcadik éve dolgozunk rajta, és talán nem is fogjuk sohasem befejezni, hiszen arról is szól, hogyan folytatódik közöttünk a párbeszéd.

A Zwiegespräch CD-adaptációja voltaképpen a mű átkomponálását jelentette. Felcseréltem a tételek sorrendjét is, hogy a forma érthetőbbé és dinamikusabbá váljék. És ami a legfontosabb, a fent említett Tears eddig megoldatlan szintetizátor szólama itt nyerte el végleges – vagy legalább is annak tűnő – formáját.

A rovat támogatója az: