Nobel-díjas mérnök tervezte a Magyar Rádió 6-os stúdióját

Békésy György, a stúdió Nobel-díjas tervezője

A Gramofon hasábjain 2015-ben jelentek meg Ujházy László írásai a Magyar Rádió akkor nyolcvanéves 6-os stúdiójáról. A következőkben e tanulmányok révén idézzük meg a stúdió történetét.

Az 1930-as évek elején egy nemzetközi tanulmányút eredményeképpen döntött arról a Rádió vezetősége, hogy az új stúdiók építése elkerülhetetlen. Ezt részben a hamarosan beinduló második magyar műsor (Budapest II.) indítása, részben pedig az a felismerés indokolta, hogy az univerzális, változtatható akusztikájú stúdiók helyett célszerűbb,

ha a stúdiók az egyes műfajok által igényelt fix akusztikai beállítással épülnek.

1932 nyarán az építkezések meg is indultak, s csakhamar – miután sikerült megvásárolni a szomszédos telkeket – több új stúdió mellett a hatos alapjait is lerakták. A hatos építész tervezője Münich Aladár, akusztikai tervezője Békésy György volt, aki később a halláskutatásban elért eredményeiért kapta meg a Nobel-díjat. Postamérnökként a telefonátvitel kérdéseivel foglalkozott, s így került kapcsolatba a fül, az emberi hallásérzékelés vizsgálatával. Ám mert abban az időben a Rádió műszaki kérdései is a Postához tartoztak, ezért a stúdiók akusztikai tervezése is Békésy feladata volt. E tevékenységét akkor értékelhetjük igazán, ha egy kicsit beleéljük magunkat a harmincas évek teremakusztikájába, hiszen akkor az még igen fiatal tudományág volt.

Az első, akusztikai tervezéssel épült hangversenytermet 1900-ban avatták fel

(Boston, Symphony Hall), de még bizonyos mértékben ez is a bécsi Musikverein mintájára épült, melynek kitűnő akusztikája csupán a véletlennek volt köszönhető. 1925-ben jött létre az elektromos hangfelvétel, s a korábbi – szinte teljes egészében csupán a megfelelő hangerősségre koncentráló –„tölcséres”szemlélet helyett lassan ki kellett alakulnia a stúdióbeli esztétikus hangzás ideáljának. Már egyre inkább nem csak az volt a szempont, hogy az előadó egyáltalán hallható legyen a lemez lejátszásakor, hanem emellett a hangszínezet, a dinamikai arányok, a hangok körvonalazottsága tekintetében kialakuljon valamilyen esztétikum. Ám mert a mikrofon másképp „hall”, mint az emberi fül, ezért a stúdiók akusztikai tervezésekor – a hangversenytermektől eltérően – a mikrofon szempontjait is figyelembe kellett venni.

Továbbá Békésy – a maga idejében úttörő módon – nem elégedett meg egy átlagos utózengési idő megteremtésével, hanem azzal is kísérletezett, hogy milyen eszközökkel lehetséges az utózengés hangszínezetének beállítása.

Mai felfogásunk szerint a hatos nem nagy, ám az akusztikában nem a „kis stúdió, kis gond, nagy stúdió, nagy gond”elve érvényes, hanem inkább fordítva: egy viszonylag kistér akusztikai kezelése is rendkívül összetett feladat. (Egy nagy teremben az elszíneződést okozó teremrezonanciák a zenei tartományban már annyira sűrűn helyezkednek el a frekvencia skálán, hogy nem zavaróak, ám egy kis helyiségben éppen a legfontosabb alaphangtartományban okozzák egyes frekvenciák aránytalan kiemelkedését. Minderről magunk is meggyőződhetünk, ha egy jó alaposan kicsempézett, kongó fürdőszobában skálázunk.) Az új stúdiókban alkalmazott akusztikai burkolatokat illetően az ország akkori helyzetében szóba sem jöhetett külföldi anyagok beszerzése, ezért Békésy a korábbi, kisebb stúdiókban folytatott kísérletei nyomán alakította ki a hatosban alkalmazott anyagokat. Visszaemlékezéseiben erről így ír:

Rendkívül hosszú és körülményes kísérletsorozatot kellett elvégeznünk ahhoz, hogy olyan anyagcsoportosítást találjunk, amely a magas frekvenciákat a kívánt kisebb mértékben nyeli el, mint a mély frekvenciás hangokat. Sikerült egészen újfajta hangelnyelő anyagberendezést kidolgoznunk, amely lényegében megfelelő átitatással kellően merevvé tett ponyvával borított vattarétegből áll. Ezt a vatta-ponyva kombinációt megfelelő keretekre szerelve és tűz ellen is biztosítva a termek esztétikai kiképzésének megfelelően festhettük úgy, hogy a burkolat alig tért el észrevehetően a tapétázott faltól. A legapróbb részletekre is kiterjedő munkát minden esetben akkor fejeztük be, ha akusztikai méréseink eredménye és a zenei szakértők érzékelése teljesen azonos volt.

Békésy idézett gondolatainak utolsó mondata különösen is megszívlelendő, hiszen napjainkban egy-egy hangversenyterem elkészülésekor gyakran még a kiterjedt akusztikai mérések sem történnek meg, a zenészek és a közönség véleményét tükröző szubjektív tesztek pedig rendre elmaradnak, vagy a gondosan előkészített tesztlapok egyszerűen eltűnnek.

Békésy György és Dohnányi Ernő a hatos egyik akusztikai próbáján (1935)

Szakmai berkekben jól ismert a fénykép, amely az egyik ilyen vizsgálatot örökítette meg. A 6-os építészeti szempontból ekkor már elkészült, de az akusztikai burkolat elemei még ideiglenesek. Békésy és az akkori fő-zeneigazgató Dohnányi éppen hallgatja a pódiumon elhelyezkedő zenekarjátékát. A kép közepén a mikrofont és az akusztikai mérőműszereket is felismerhetjük. Mai szemmel szokatlan, hogy a stúdiónak körben ablakai vannak, ám az akkori mikrofonok még nem voltak annyira érzékenyek a zajokra és a környezet is sokkal csöndesebb lehetett, tehát a hatosba olykor még a Nap is besüthetett. A maga idejében egy szép, modern stúdió volt, s a képen különösen a födém gerendázatának nemes vonalai ragadják meg a nézőt.

Az akusztikus művészetek mostohagyermeke – a Gramofon blog hangfelvétel-esztétikai sorozata.

Az új stúdiók sajtóbemutatója 1935. május 14-én történt. Ma, amikor a rádiós és televíziós székházügyek évekig-évtizedekig vajúdnak, talán meglepőnek tűnik a régi gyorsaság. Ám ne feledjük: abban az időben az elcsatolt nemzetrészek felé szinte a rádió jelentette az egyetlen összekötő kapcsot, hiszen a műsorok az éterben nem a politika, hanem az elektromágneses hullámok terjedési törvényszerűségei szerint jutnak el a hallgatóhoz. Ez a tudat akkor egybekovácsolta mindazokat, akik e kérdésben valamit tehettek. (Ez a mentalitás egyébként még évtizedekig tartotta magát mindaddig, amíg a szakmai orientációt nem váltotta fel a pénz-orientáció.)

A Magyar Rádió 6-os stúdiója – 80 év a magyar zenekultúra szolgálatában

Elkészültét követően a 6-os belépett a rádióműsor szempontjából is fontos budapesti zenei helyszínek sorába. Bára Rádió kiterjedt közvetítővonal-hálózatot építtetett ki többek között az Operaházból, a Városi Színházból és a Vígadóból, a zenekultúra terjesztését és megőrzését illetően ezek közül mégis a 6-os volt a legjelentősebb: a fejlődő adóhálózat révén élő koncertjei és felvételei hallgatók millióihoz juthattak el rendszeresen. Ám hamarosan kitört az újabb világháború, melynek pusztításai a rádióstúdiókat sem kíméltek.