Szirtes Edina Mókus: „A zene nem ér véget bennünk”

Szirtes Edina Mókus

A Művészetek Völgyében a Mókuskert nevű aprócska kapolcsi udvarnak a megnyugvás, az álmodozás és egy kis borzongás a lényege – mindezt egyszerre átélve! Az udvar házigazdája és kitalálója Szirtes Edina Mókus, aki megosztotta velünk, hogy milyen csodákra lelhetnek a tenyérnyi helyre látogatók.

Szirtes Edina Mókus olyan helyet álmodott meg, ahol nem a művészek hajladozása a lényeg egy-egy produkció után, hanem hogy együtt teremtsenek valamit a színészek, a mesélők, a muzsikusok, a ritmusra verselők, a szájjal dobolók és a lelkes befogadók.

– Milyen gyerek volt Szirtes Edina Mókus?

– Nem tudom pontosan felidézni, milyen gyerek voltam, de azt tudom, hogy ugyanazt éreztem akkor is, mint most, felnőttként: sok dolgot nem értek, de tele vagyok gondolattal és érzelemmel, amik alig összeegyeztethetők a világ működésével. Talán annyi változott, hogy akkor még elhittem, hogy tényleg meg tudjuk váltani a világot.

– Hogy látod most felnőtt, tapasztalt fejjel a gyerekkori szerzeményeidet?

– Természetesen nem kell sokat kutatni, hogy lássuk a hibáinkat. Még a tegnapelőtti szerzeményemben is találok javítanivalót. Inkább az a különös, hogy van olyan szerzeményem tizenhét éves koromból, amit ma is játszom. Természetesen azóta már átírtam, hozzáírtam, de az alap megmaradt. Vagyis, tanulok magamtól is.

A zene nem ér véget bennünk. Folyamatosan jelen van, hiszen szeretjük. Nincs szükségünk semmilyen eszközre, hogy mindig velünk legyen.

– Mi inspirál a mindennapokban?

– Inspiráció számomra minden, ami mozog, ami dobog, ami fénylik vagy mosolyog; a szomorúságunk, mások zseniális játéka vagy muzsikája. De a legfőbb Múzsa a Határidő! Ott a naptárban, hívogat, csalogat, és minél közelebb van, annál inkább követelőzik.

Szirtes Edina Mókus

– Mi történt eddig és mi lesz veled 2018-ban?

– Ebben az évben az a legmegtisztelőbb számomra, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar befogadta a darabjaimat, amiket népzenészekkel, rezes hangszeres-művészekkel és ütőhangszeres-művészekkel kiegészítve mutatunk be Kapolcson, július 26-án. Izgalmas koncertnek ígérkezik, és én már a felemelő próbákért is rendkívül hálás vagyok. Nagy örömömre a Szegedi Szabadtéri Játékokon, valamint a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok alkalmával is hallhatóak lesznek a munkáim. Nagy meglepetés ért, hogy a Recirquel Újcirkusz Társulat legújabb darabjához, a most készülő My Landhez én írhattam zenét.

A részletes programokért keresse különszámunkat.

– Mi a különlegessége a Művészetek Völgyében látogatható udvarodnak, a Mókuskertnek? 

– A Mókuskertet nem koncertező művészeknek és nem produkcióknak álmodtam meg, hanem olyan mindennapi embereknek, akik példaértékűek lehetnek mások számára. Akikről nem is hallunk, pedig minden nap alázattal és tisztelettel szolgálnak egy nemes célt. Ezeket az embereket szeretném a középpontba helyezni. Természetesen emellett igazodunk a fesztivál kereteihez és rendjéhez, és az udvarban meghívott művészek is fellépnek. Fontos, hogy egy egészen kis helyen sok ember kerülhet közel egymáshoz anélkül, hogy a különbözőségek nézeteltérésekhez vezetnének. Ellenkezőleg! A Mókuskertben azt szeretnénk elérni, hogy mindenki rácsodálkozzon arra, hogy mások milyen értékekkel bírnak. Ezt szolgálja a Nemigazimókus Simogató programsorozat, amelyben érdekes emberek mesélnek, zenélnek.

Szirtes Edina Mókus – Művészetek Völgye 2016

Igazi élmény volt azt látnom tavaly, ahogy egy maroknyi csapat összegyűlt és egymáshoz, egymással beszélt. Lesz Pajtaszínház, azaz felolvasó színházi előadások a Karaván Színház jóvoltából. Esténként koncertek, majd Folk Karaoke, ami azt jelenti, hogy, bárki énekelhet népdalokat élő népzenére.

– Hogyan állt össze a program? 

– A program összeállításánál mindig az volt a cél, hogy picike és igazi legyen! Előbbi nem a terület méreteire értendő – ennek a szempontnak az a lényege, hogy a mai kommersz és zajos produkciókat ellensúlyozzuk. Másrészt a fellépők nem a sikerért játszanak, hanem azért, mert hisznek a zene szeretetnyelvében, élet- és emberjobbító szándékában.

Mit szeretnél adni, mutatni a közönségnek?

A legfontosabb, amit adni szeretnèk, tovàbbadni, az az embereknek az odaadó játéka, jelenléte. Tavaly a legnagyobb ajándék az volt, amikor a Quintettemmel játszottunk utolsó nap (most is így lesz). Ez egy vonós kamara formáció, tehát nem tudunk versenyezni a nagy, mély, harsogó dobokkal, így halkan jatszottunk a domb tetején. Az utolsó dal után, ami Presser-Dusán Mama című dala volt, ott csücsültünk egymással szemben, muzsikálók és hallgatók/befogadók és ezután a dal után teljes csendet kaptunk. 1-1,5percig. Ami rengeteg. Elmondhatatlan érzés. Ültünk és néztünk egymásra. Potyogtak a könnyeink.

Talán furcsán hangzik, de csendet szeretnék adni. Egy kis nyugalmat odabentre.

– Van olyan program, amit különösen vársz?

– Mindent nagyon várok, a látogatókat és a művészeket egyaránt. Tóth Szabolcs szitárművészt, Rozs Tamást és Barátait, Kemény Zsófit, a Jammal & The GrooveTroop zenekart, Lombos Mártonékat, Horváth Kristófèkat, a népzenészeket, tehát mindenkit! Hiszen mindenki hoz nekünk valamit ajándékba, ami egyformán érdekes és értékes. Leginkább mégis a Hallgatókat várom, akik miatt létrejött az udvar és a programok. Várom, hogy továbbvigyék magukban mindazt, amit szavakkal csak sután próbálunk elmondani.