A hegedűversenyt alapító kaposvári fotográfus

Kaposvár, Ady Endre utca 10.

Juan Gyenes: Önarckép hegedűvel - juan314.wordpress.com

A közeledő Kaposfest alkalmából ma és a jövő héten Kataliszt is Kaposvárra látogat. Két olyan emlékhelyet mutatok meg, amelyek az 1900-as évek elején még kisváros Kaposvár zenei életében sokat dolgozó zenetanár apa és világhírű fotóművésszé vált fia életéhez kötődnek.

Hamisítatlan, szép szecessziós lakóépület a korábban a Korona szállóról elnevezett utcában. Díszítése épületszobrászati kuriózum, amelyet Csikász Imre tervei alapján Borovitz Imre kaposvári kőfaragó készített. Földszintjén üzletek, emeletén lakások találhatók.

Néhány évig, körülbelül 1910 és 1914 között ebben a házban lakott Gyenes Izsó hegedűművész, aki 1903 és 1928 között meghatározó szerepet játszott a város zenei életében.

A Kassához közeli Szepsiben 1874. július 8-án született muzsikus 1903-ban mint színházi hegedűs jött Kaposvárra és kedvező légkört találva le is telepedett. Házimuzsikáló társaival még abban az évben megalapították a Kaposvári Zenekedvelők Egyesületét, amelynek keretében aztán zeneiskola és szimfonikus zenekar is létrejött; a kulcsszerepet mindkettőben Gyenes Izsó játszotta. 1907-ben megnősült: csurgói lányt vett feleségül, akit Reményi Irénnek hívtak.

Két fiuk egyike sem lett főfoglalkozású muzsikus, de mindkettejük életében kulcsszerepet játszott a zene, hiszen gyerekkoruktól zenei légkört szívtak magukba és apjuktól hegedülni is tanultak.

Az idősebbik fiú, István még előző lakásukon, a Rózsa utcában született 1909. február 24-én. Később édesanyja családnevét is felvette, így Reményi Gyenes Istvánként neve már biztosan ismerősen hangzik: író, újságíró és a zene terén elsősorban klasszikus francia sanzonok műfordítója volt. Egészen ifjan azért ő is zenélt, például a kaposvári mozikban némafilmek alá, hogy egy kis pénzt keressen. 🙂

Öccse, János már ebben a szép épületben jött a világra 1912. október 21-én. Neve spanyol alakjában vált ismertté: ő Juan Gyenes világhírű fotóművész.

Tizennégy éves koráig muzsikusnak készült, ám rájött, hogy olyan jó hegedűs soha nem válik belőle, mint apja. Egyszer fényképezőgépet kapott ajándékba, s ez döntötte el végképp a sorsát. Első híres képét 15 éves korában készítette a kaposvári villájában felravatalozott  Rippl-Rónai Józsefről. Érettségi után egészen fiatalon Budapesten a Színház és Mozi című népszerű képes hetilap fotósa lett. Eleinte csak laborálhatott, majd első felvételei főnöke neve alatt kerültek nyilvánosságra. Saját nevével a lap 1932. évi 12. számában látott napvilágot legelső fotója, amely rögtön komoly figyelmet keltett.

(Lábjegyzet: a kép az utókor számára azért is érdekes, mert a rajta látható fiatal szobrász Mészáros Márta filmrendező tragikus sorsú édesapja…)

Ettől kezdve a lap profilján belül „mindenevő” fotósként működött: fényképezett színházi, filmes eseményeket, hangversenyeket, de bálokat, esküvőket is. A kor ismert magyar színészei, zenei előadóművészei, írói, a társas élet vezető személyiségei és az akkoriban Budapestre érkező nemzetközi hírességek egyaránt modelljei lettek. Érdemes böngészni a Színházi Élet akkori számait, itt megtehetjük, elképesztő mennyiségű felvételével találkozhatunk. A lap 1933. karácsonyi számában publikált például egy remek összeállítást, amelyben a legismertebb magyar muzsikusokat otthonaikban, dolgozószobájukban fényképezte le. Ekkor készítette Hubay Jenőről az egyik legismertebbé vált képet, amely a Hubay-palota legendás koncerttermében mutatta meg a Mestert.

Privát zeneterem világhírű vendégekkel – a Hubay-palota története

Gyenes István fotósként kint volt a berlini olimpián. Nagyon nem tetszett neki az a légkör, amit ott tapasztalt, s bár idehaza környezete nem hitt neki, ő rossz sejtései miatt mégis inkább nyakába vette a világot. Mint egy interjúban elmesélte, a második világháború kitörése Egyiptomban érte:

„1938-ban utaztam oda, hogy az egyiptomi uralkodó esküvőjéről tudósítsam a The New York Timest, a világlap londoni irodájának magyar származású képszerkesztője megbízásából. Végül is két évre ott ragadtam Egyiptomban, amely akkortájt angol fennhatóság alá tartozott. Kairó mellett a brit hadsereg Ausztráliából és Új-Zélandról érkezett katonái állomásoztak. 1940-ben az utolsó olasz hajóval indultam el Alexandriából. Eredetileg egyenesen Amerikába készültem – a hollywoodi Universal stúdiótól kaptam szerződést – de a kairói konzul, akivel összebarátkoztam, rábeszélt: feltétlen szakítsam meg az utamat rövid időre Spanyolországban, nem fogom megbánni. Így lett a 15 naposra tervezett kiruccanásból idestova 53 év.”

Madridban vált világhírű művésszé, de gyökereit soha nem feledte. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a róla szóló életrajzok, cikkek azzal kezdődjenek, hogy „született Kaposváron, Magyarországon”. Amikor, udvari fotósként már személyes kapcsolat is fűzte János Károly királyhoz és feleségéhez, tréfásan szokta mondani, hogy ő Kaposváron is „udvari fotós” volt, mert „ahol tanultam a szakmát, a Fő utcai kapun ki volt írva: Holzer Félix fényképész az udvarban balra…”

Fotós pályáján kiemelt szerepet kapott a zene. Fiatalon, a Színházi Élet fotósaként volt modellje Bartók Béla, Kodály Zoltán, Arturo Toscanini, Wilhelm Furtwängler és sokan mások. Később sokat fényképezte az ismert spanyol táncosokat, együtteseket. Antonio Gades karrierjének alakulásába személyesen is belejátszott, mert a szegény sorból származó fiatalember az ő műtermében volt kifutófiú és Gyenes egyengette útját, kapcsolatait felhasználva, hogy a legjobbaktól tanulhasson táncolni. Megörökítette a világ operaszínpadainak spanyol csillagait – Montserrat Caballét, Domingót, Carrerast és a többieket. Portrék és színpadi pillanatok mellett fotókompozíciókat is álmodott zenére, többek között Beethoven műveire.

Erről így beszélt:

„A zene mindig is meghatározó közegem, inspirációs forrásom maradt. A stúdiómban mindig szól a zene, s máig legszívesebben muzsikusokat fényképezek. A zene számomra vizuálisan jelenik meg, kompozícióimban ezt az élményt igyekszem kifejezni, továbbadni.”

Gépe elé álltak a nagy spanyol képzőművészek – Picasso, Dalí, Miró – is. A spanyol királyról, királyi párról készült hivatalos fotói közül több bélyegekre és bankjegyekre került.

Juan Gyenes: „Für Elise”

Több évtizednyi külföldi tartózkodás után is tökéletesen beszélt magyarul. Keresztnevét spanyol alakban használta („János öcsém Don Juan lett” – írta tréfásan fivére, amikor először látogatta meg Madridban), vezetéknevéből viszont nem volt hajlandó kivenni a könnyebb kiejthetőség kedvéért az y-t, ragaszkodott eredeti írásmódjához.

1962-ben a madridi konzervatóriumban hegedűversenyt alapított előző évben elhunyt édesapja emlékére (Premio Isidro Gyenes).

Többször is hazalátogatott, számos alkotását szülővárosának adományozta. Kaposvár városa 1993-ban – halála előtt két évvel – díszpolgári címmel tüntette ki a művészt. 2012-ben, halála évfordulóján szülőházát magyar és spanyol nyelvű emléktáblával jelölték meg.

Az Együd Árpád Kulturális Központban több képe látható, mint „Juan Gyenes Galéria” – de sajnos nagyon eldugva, a harmadik emeleten. A fotóknak nincs jó helye, bútorok, ruhatári fogasok zavarják a látványt, ahogyan e sorok írója tapasztalta néhány hete. Szerencsére az ottani munkatársak nagyon kedvesek és a helyszínre kalauzolják az érdeklődőt. Kedves Kaposfestre látogatók, egészítsék ki a koncertélményt Juan Gyenes fotóival! Talán egyszer méltóbb helyük is lesz…

Források:

Laczkó András: Gyenes por Gyenes: beszélgetés Reményi Gyenes Istvánnal. = Hálózati Tájékoztató 1984. 4. 101-120. p.
http:gervaiandras.hu/koenyvekm/emigranens-/46-juan-gyenesngyes-janos.html
La Vanguardia, 1962. április 24. 29. p.
Juan Gyenes fotóművész állandó kiállítása. Kaposvár, Vaszary Képtár [Ismertető]
Lőrincz Sándor: „Csak az felejt el magyarul, aki el akar felejteni”. = Új Ember 2015. 07. 05.
Lengyel András: Fél szívvel mediterrán. = Somogyi Néplap 1984. 11. 17.