Csiki Hajnal: „Ereje van a szónak”

Csiki Hajnal - fotó: Éder Vera / MMA

Csiki Hajnal életében a verseknek fontos szerepe van. A marosvásárhelyi színésznővel – akitől két verset A méh románca és a Vágtat a ló… címűeket ismerhetnek meg a Hallgatni Aranyt! oldalra látogatók – öntörvényűségről és a szavak különös, metafizikai erejéről is beszélgettünk.

Hallgasson Aranyt Csiki Hajnal tolmácsolásában!

– Honnan ered a te vers iránti vonzalmad?

– Pici gyerekkorom óta nagyon szeretem a verseket. Édesanyám tanítónő, ő ültette el bennem a versek szeretetét. Amikor pedig nagyobb lettem, iskolás, jöttek a szavalóversenyek. Talán furcsán hangzik, de amikor a kezembe veszek egy verset, először megérzem a szavakat, a gondolatokat, és csak utána értem meg. Mindig azt éreztem, versmondás közben átjár valami. Valahogy a véremben van. Fontos számomra a versmondás, de az elmúlt körülbelül fél évben keveset foglalkoztam vele.

– Időhiány volt ennek az oka, vagy felkérés nem érkezett?

– Egyik sem. Időközben elvégeztem egy metafizikai iskolát, és egészen új dimenziók nyíltak meg előttem. Ennek köszönhetően értettem meg, hogy versmondás közben mi történik velem: lecsatornázódnak bizonyos energiák – amiket az ember kap, senkinek sem a sajátja –, áthatnak, és fizikálisan is más állapot jön létre. Mielőtt közönség elé lépnék, minden egyes verset felajánlok a Teremtőnek.

– És akkor mi történik, ha egy olyan verset kell mondanod, vagy egy olyan szerepet osztanak rád, amivel szellemileg-gondolatilag nem tudsz azonosulni? Akkor másképp nyílik meg a csatorna, vagy nem nyílik meg, és máshonnan kell energiát nyerned?

– Március 15-én egy ilyen. Marosvásárhelyen, a Petőfi-szobor előtti ünnepségen szavaltam. A versben volt egy elég kemény rész, egy átok, és amikor odaértem, egy hang nem hagyta el a torkomat. Nagyon megijedtem. De az átok után következett a versben egy áldás, és akkor egyszerűen visszajött. A közönség már megszokta tőlem, hogy nem szokványosan mondok verset, hanem úgy, hogy abban minden benne van. Ők nem is vették észre, végül gyönyörűen sikerült végigmondanom, csak én tudtam, hogy közben azért valami történt. Ezért válogatom meg nagyon, hogy mit vállalok el. Ha nem azonosulok a verssel lélekben, nemet mondok. Ezt szerencsére megtehetem, mert nem tartozom tagként egyetlen színházhoz sem.

Nem mondok bármilyen verset, mert minden szó rezgésből áll és bizonyos energiát hordoz. Ereje van a szónak, és mindegy, hogy hányan hallgatják, az a versmondónak hatalmas felelősség.

Tiszta gondolat, tiszta szavak – csak így lehet, ennek a kettőnek egyszerre kell teljesülni, különben megfertőzöd a hallgatóidat.

– Arany Jánosnál, gondolom, a tisztaság egyértelmű. Milyen élmény volt számodra a Hallgatni Aranyt?

– Arany fantasztikus költő, a világa maga a gyönyörűség. Épp a tegnap vettem elő ismét a balladáit, amik tele vannak mélységgel, az pedig egészen különleges, ahogy feldolgozza a bűn és bűnhődés témáját. A Hallgatni Aranyt! felvételeit nagyon élveztem, életemben először dolgoztam ilyen profi stúdiókörülmények között. Azt is nagyon élveztem, hogy „szabályosan” kellett verset mondanom, betartva a szabályokat, az írásjeleket.

Csiki Hajnal – fotó: Éder Vera / MMA

– Már az előbb is említetted, hogy nem szokványosan mondasz verset, hanem úgy, hogy abban minden benne van, most pedig a szabálytalanságot használod. Ezt hogy kell elképzelni?

– Én nonkorformista módon mondok verset. (Nevet.) Átszűröm magamon, és mondom, ahogy jön. A színi előtt tanítóképzőt végeztem. 36-an voltunk az osztályban, és minden irodalomórán egyikőnk verset kellett mondjon, amit utána közösen kielemeztünk. Arra jöttem rá, és ezt szerették a társaim is, hogy úgy mondom a verset, hogy nem tartom be az írásjeleket, hanem a saját érzéseimen, gondolataimon szűröm át a sorokat, és hagyom, hogy azok irányítsák a vers szavait. Persze, akkoriban még más volt a hitem, és ez erősen meghatározza a versmondást. Ha megfigyelem, akkor hogy mondtam verset: agresszíven, harcosan. Most: csendességgel, harmóniával. De az a régi dolog is hozzám tartozott, vállalom, ebből vagyok én.

– Voltak eddig is versműsoraid. Újabbat nem tervezel?

– Igen, volt egy Hervai Gizella- és egy Székely János-estem, Marosvásárhelyen, a Spectrum Színházban játszottam. Hervai Gizella költészete csodálatos, de szomorúak, depressziós hangulatúak a versei, kilátástalanság tükröződik bennük. Annak a korszakomnak már vége van, elengedtem magamtól azokat a gondolatokat, és a Hervai-verseket ezért ma nem tudnám elmondani. Székely János a kedvenc költőm, az ő művei a lelket és a másságot boncolgatják. Ez utóbbit egész életemben éreztem magamban, ráadásul sokáig kirekesztettség formájában. Aztán rájöttem arra, hogy el kell fogadnom és szeretnem kell magamat. Ha ezt sugárzom, minden fantasztikusan működik.

– A Gruppenhecc társulattal dolgozol rendszeresen, a repertoárotok kabaréműsorokból áll. Mondják, a könnyű műfaj a legnehezebb a színházban.

– A kabaré vidám dolog, de jól csinálni valóban nem könnyű. Őszintén nevetni és nevettetni a színpadon rettenetesen nehéz, ugyanakkor annyi energiát kap az ember ilyenkor, és annyi szeretetet, amennyit más műfajban nem.

A méh románca

Ablak alatt
A pünkösdi rózsa,
Kezd egy kicsit
Fesleni bimbója:
Kékszemű lyány,
Válogat belőle,
Koszorúnak
Holnap esküvőre.

Reménykedik
Egy kis méh az ágon:
Szép eladó,
Jaj, ne bántsd virágom!
Ezt az egyet
Magamnak kerestem,
Alig hasadt
Mikor eljegyeztem.

Felel a lyány:
Te bohó kis állat!
Lelsz te rózsát
Nem egyet, ha’ százat,
Holnap is nyit,
Holnap is eljössz te
Csak ne kívánd
Ami legszebb közte.

Mond a kis méh:
Szőke szép hajadon,
Neked Isten
Hű szeretőt adjon!
Nem sok amit
Kívánok tetőled:
Ne szakaszd le
Az én szeretőmet.

Felel a lyány:
Dehogynem szakasztom!
Dehogy leszek
E ne’kűl menyasszony!
Koszorúmban
Ezt fonom előre,
Úgy vigyenek
Holnap esküvőre.

El se mondá,
Nyult a szép bimbóhoz,
Hogy letörje
A virágcsomóhoz.
A szegény méh
Rárepűlt kezére,
Csókot adni
Annak a fejére.

„Hess te gyilkos!
Ne bocsáss fulánkot:
Leszakasztám,
Vigyed a virágod.”
„Szép menyasszony,
Már nekem mi haszna!
Koszorúdnak
Híja lesz miatta.”

Koszorúdnak
Híja lesz miatta –
Ezt a kis méh
Keserűn mondhatta,
Mert a szíve,
Hiába parányi,
Nagyon tudott
A virágért fájni.

S a leánynak,
Hiába kiáltott,
Szeme alá
Üti a fulánkot;
Szegény bogár!
S maga haldokolva
Félreült, egy
Rozmarin-bokorra.

Szép menyasszony
Jajgat a sebével,
Esküvőre
Sem mehet szemével:
Holdfogyásig
Dagadt lőn a tája…
Azalatt meg
Elhagyá babája.

(1847)