Gál Tamás: „Egy élet is kevés Aranyt megismerni”

Gál Tamás - fotó: MMA / Éder Vera

Arany Jánost a százarcú jelzővel írta le Gál Tamás, aki a Csavar Színházban a költő három művét is játssza. Az ember ezek után azt hinné, a színművész életében Aranyon kívül más nem vagy alig létezik. Beszélgetésünkből kiderült, a szerep fontos, hely kitüntetett, de nem kizárólagos.

Hallgasson Aranyt Gál Tamás tolmácsolásában!

– Van három nagyszerű előadásod, amelyeket a Csavar Színházban hoztál létre, A nagyidai cigányok, a Buda halála és a Jóka ördöge. Jól gondolom, hogy Arany Jánossal régi, akár gyerekkorig visszamenő, bensőséges kapcsolatot ápolsz?

– Nem, egyáltalán nem ennyire régi a kapcsolat. Hatévesen, Pilinszkyvel szerettem meg a költészetet, keresztanyám által, aki versmondó volt. A Fabulát gyakorolta, és nagyon megérintett a történet, nagyon sajnáltam a farkast. Ezt követte egy intenzív József Attila-korszakom, majd – bár nem vers, de fontos volt – egy Dosztojevszkij-időszak. Petőfi forradalmi költészete fogott meg, és ezeket a verseket elkezdtem megzenésíteni, köztük a Nemzeti dalt is, mint oly sokan. Aztán hatott rám Ady Endre, és még sorolhatnám a költőket, akikhez közelebb kerültem, de Arany valahogy kimaradt a gyermek- és ifjúkoromból.

A helység kalapácsa után kerestem egy újabb előadás irodalmi alapanyagát. Nem akartam ismét Petőfit, de mindenképp komoly értékű, hasonló volumenű, és hasonlóan humoros műre gondoltam, hogy megmutassam a diákoknak költőóriásaink humorát. Rátaláltam A nagyidai cigányokra, és azóta Arany-függő vagyok. A Buda halálával egy komolyabb témát vettünk elő, a Jóka ördöge pedig az alaphelyzet, a gyermekének mesélő apa miatt került repertoárra.

– A nagyidai cigányokban és a Jóka ördögében egyedül vagy színész, zenész partnerrel állsz a színpadon, a Buda halálában viszont bábokat használsz annak ellenére, hogy nem vagy bábos. Hogyan jött a forma ötlete?

– A Buda halálát képekkel szerettem volna lefesteni, mint régen a képmutogatók. Festeni viszont nem tudok. Már nem emlékszem a nevére, de láttam egy nagy francia színészt esernyőkkel játszani Shakespeare-t. Ez indított arra, hogy viszonylag realisztikus bábokat válasszak a Buda halálához. A fafaragás közel áll hozzám, és amikor megfaragtam az első arcot, felbátorodtam. Nagy utazás volt ez számomra: megfaragtam azokat, akiket magam előtt láttam, miközben az elbeszélő költeménnyel foglalkoztam.

Él bennem egy hatalmas gyermek, aki imádja a történelmet. Minden nap olvasok valamit, korszaktól függetlenül. Egyik nap Churchillről, másik nap a középkorról, magyar és világtörténelemről – e tekintetben mindenevő vagyok. A Buda halálával megtaláltam azt a művet, ami ezt a szenvedélyemet is kielégíti: egy nagy történelmi mesét szerettem volna a magyar gyermekek elé tárni, és egy komoly drámát, hogy ha később színházba mennek, ne csak a komédiát válasszák, hanem érezzék át, micsoda felemelő ereje van a tragédiának.

– A Jóka ördögével visszaugrottál egy-két korosztályt.

– Olyan meséket szoktunk keresni – eddig népmeséket, ez az első műmese –, amelyek a gyermekeknek és a felnőtteknek is élvezetesek és tanulságosak. A Jóka ördöge alapvetően a legkisebbeknek készült, de óvodától egészen ötödikes korig ajánljuk. Ezt is én magam dramatizáltam és rendeztem, de Kiss Szilvia nélkülözhetetlen társam a munkában.

– Több egyéni versműsorod is van. Hogyan állítottad össze ezeket?

– Van egy Faludy György-estem, a Megáldva és leköpve mindenütt, amely a Villon-átköltésekből készült, illetve egy Nagy László-estem, amelynek Rege a tűzről és jácintról a címe, és Kiss Szilviával, illetve négy zenész barátommal adunk elő. A Testamentum esetében könnyű dolgom volt, mert nem válik két részre Faludynál, ráadásul átköltésekről van szó, és tulajdonképp egy ember életét meséli el a költő. Faludy pontosan ráérzett mindannyiunk gondjára, bajára, bűnére, vágyára, fájdalmára, ezért könnyű a művel azonosulni. Helyenként megszakítom az átköltéseket megzenésített balladákkal, amelyek tematikusan kapcsolódnak az addigiakhoz, ráadásul Kovács Marcell segítségével középkori vándordallamokból épülnek, így a korhangulatot is megfestik. Ezt már 15 éve játsszuk sikerrel.

A Rege a tűzről és jácintról esetében is könnyű volt a feladatom, mert a verset Nagy László a szüleihez írta: a tűz az édesapa, a jácint az édesanya. Bizonyos részeknél itt is megszakítjuk a szöveget vagy zenével, ha az adott sorok annyira adták a megzenésítést, vagy más megzenésített Nagy László-versekkel. Büszke vagyok arra, hogy a költő fia, Nagy András is méltatta az előadást, és arra is, hogy Iszkázon játszhattuk, ott, ahol Nagy László született, ahonnan ez a vers megszólal. Örömünnep volt az a nap az életünkben.

– Egy Arany-versekből összeállított műsorhoz nem jött meg a kedved?

– Arany őrületesen nagy életművel rendelkezik. Száz arca van, egy előadóművész számára egy élet is kevés, hogy mindet megismerje. Nem mondom, hogy sosem fogok Arany-versestet készíteni, de most úgy érzem, ezzel a három elbeszélő költeménnyel, és különösen a Buda halálával kiéltem az Arannyal kapcsolatos vágyaimat. Hatalmas a magyar irodalom, rengeteg költőnek vagyok adósa. A József Attila-műsoromat nem játszom, mert sok hasonló műsort játszanak kollégáim, de szeretnék egyszer egy olyan Adyval kiállni, ami valami újat mutat meg belőle. És aztán ott vannak a kortárs költők, akik között sok barátom is van.

Mi minden évben műsorra tűzünk egy klasszikus drámát is, idén Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című darabját mutattuk be, és készülünk egy nagy volumenű produkcióra, ami Charles Bukowski Ponyva című regényének felvidéki helyszínekre átírt változata lesz Szarvas József főszereplésével. Terv tehát rengeteg van, csak az idő kevés, akkora a magyar irodalom.

– A Hallgatni Aranyt! oldalra látogatók egy nagyon rövid verset ismerhetnek meg tőled, illetve három olyan levelet, amit nem is Arany írt, hanem neki szóltak. Mennyire kellett ismerned a kontextust, azt, hogy épp milyen helyzetben születtek ezek a levelek, milyen viszonyban áll a levélíró és a címzett, aki írta, az milyen egyéniség volt?

– Markovits Ferenc rendező rendkívül felkészülten segített, hogy a hátteret megismerjem. Egyébként nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezeket a leveleket kaptam, mert magamtól nem biztos, hogy a kezembe kerülnek. Rengeteget tudtam meg belőlük a két óriásról, Aranyról és Petőfiről, akiket elsősorban műveiken, és nem életrajzukon keresztül ismertem meg. Levélváltásuk még közelebb hozta őket hozzám. Tompa Mihály levele ugyanilyen érdekes betekintést adott, és az Arany–Madách-levelezés, amivel véletlenül kerültem kapcsolatba, szintén árnyalta, gazdagította a bennem élő képet. Csodálatos kor lehetett az, amikor ezek a nagyságok éltek, és akkor a politikusok, Kossuth vagy Deák formátumáról még nem is beszéltünk!

Melyik talál?

Hogy melyik arcképem választom rajzai közzől?
Fényképíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan,
Menni csak egy készűl: útja van: ez leszek én!

(1880. márc. 30.)