Nemzetközi kürtkurzus flashmobbal és filmzenekoncerttel a Balatonon

Zempléni Szabolcs

A Christian-Friedrich Dallmann, Zempléni Szabolcs, Takács Miklós és Keserű Péter vezetésével, a Jeunesses Musicales magyar szervezete rendezésében zajló nemzetközi kürtkurzus résztvevői augusztus 25-én koncerteznek a Klassz a pARTon! keretében Balatonfüreden, a Kisfaludy Színpadon.

Harmadik éve kerül sor Zempléni Szabolcs vezetésével nemzetközi kürtkurzusra Balatonfüreden. Idén augusztus 20. és 25. között magyar fiatalok mellett többek között német, francia, sőt kínai, közép-, illetve felsőfokú tanulmányokat végző kürtösök vesznek részt a programban, amelyre akkora volt a jelentkezés, hogy kiegészült egy kétnapos mini workshoppal is.

Kürtkurzus és filmzene a Balaton-parton

A 13-28 éves ifjú muzsikusok, fiúk és lányok, olyan tanárokkal dolgoznak, mint Zempléni Szabolcs kürtművész, a Trossingeni Állami Zeneművészeti Főiskola professzora, állandó vendégtanár Londonban és Tokióban; Christian-Friedrich Dallmann, aki a Berlini Művészeti Egyetem professzora, a stuttgarti Bach Akadémia tagja és tanára, a Daniel Barenboim nevével fémjelzett Kelet-nyugati Divan Zenekar tanára; illetve Takács Miklós, aki a 2002 óta a drezdai Staatskapelle kürtöse, a zenekar kürtkvartettjének tagja, rendszeresen fellép natúrkürtön szólistaként és kamaraegyüttesekkel is, továbbá a Giuseppe Sinopoli Zenekari Akadémia tanára, és különös figyelmet szentel a historikus előadásmódnak.

A JMH kürtkurzusának résztvevői a Tagore sétányon, 2017-ben

A kurzussal párhuzamosan zajlik egy kiállítás Juhász Zoltán magyar, Engelbert Schmid német és Klaus Fehr holland kürtkészítő mesterek hangszereiből, de ott lesz a Curia, a Zeneakadémia Alapítvány, Cristopher Cornford, a Musik Alexander, a Buffet Crampon és a Fon-Trade is.

Érdemes a Balatonfüreden vagy a környéken lakóknak és nyaralóknak nyitott füllel járni a városban: szerdán flashmob lesz a Tagore sétányon, három vitorlásról fognak játszani a fiatalok, pénteken a növendékek a zeneiskolában adnak hangversenyt, szombaton pedig szintén a Tagore sétányon játszanak filmzenéket!