Prokofjev operája épp annak a rezsimnek vált áldozatává, amelyet a mű dicsőíteni kívánt

Szergej Prokofjev

Szergej Prokofjev szocreál operáját még a sztálini kultúrpolitika sem tolerálta, a premier után két évtizedet kellett várni az újabb előadásokig. Juhász Gábor, a magyar jazzgitározás meghatározó alakja, új lemezével egy kellemes kerti sétára invitálja a hallgatót. A Gramofon toplistájának harmadik helyezettjei.

Nehéz ma már elhinnünk, hogy Szergej Prokofjev szocialista-realistaoperája nem mindenben felelt mega sztálini-zsdanovi kultúrpolitika elvárásainak. Pedig így volt: 1940-es moszkvai premierje után a kritikusok még hónapokig vitatkoztak róla a Szovjetszkaja Muzika című folyóirat hasábjain, hogy azután a mű majd két évtizedre elhallgattassék és csak a hruscsovi enyhülés idején szólalhasson meg újra, eljutva ezek után Kelet-Európa számos operaszínpadára. Hogy a Szemjon Kotko manapság is érdemes a figyelmünkre, azt szerzője zsenialitásának köszönheti, amely még a partitúrára rakódott vastag ideológiai porrétegen is minduntalan átfénylik. Merthogy a hazájába nem sokkal korábban visszatelepült Prokofjev igazán mindent megtett azért, hogy témaválasztásával – mint írta:

az újembert, az új érzéseket, az új életstílust

ábrázolja. Valentyin Katajev A dolgozó nép fia vagyok című elbeszélésének (1937) megzenésítésére Alekszej Tolsztoj beszélte rá; a siker érdekében a világhírű komponista magát a novella íróját – a rendszer dédelgetett kedvencét – kérte föl a librettó elkészítésére. Rendezője sem akárki lett volna a Sztanyiszlavszkij színházbeli ősbemutatónak: a gyakran filmszerűen éles váltásokra épülő darabot Vszevolod Meyerhold állította volna színre. Csak hát a politika közbeszólt: Meyerhold, a színpadi formanyelv korszakos megújítója épp annak a rezsimnek vált áldozatává, amelyet az opera dicsőíteni kívánt. A Szemjon Kotko egyértelmű fogadtatását mindazonáltal Prokofjev önmagával szembeni igénye akadályozta a leginkább: hogy egyszerre elégítse ki a „dolgozó nép” által könnyen befogadható, népszerű(népies) azaz „dallamos” zene kritériumait, valamint saját ízlését is, amely mégiscsak a modern és hiteles – jóllehet formalistaként megbélyegzett – művészet irányába húzott.

A másfél évtizede a Philips Kirov-sorozatában CD-n már megörökített produkciót Anna Matison mozgékony kamerái szinte tévéjátékszerű intenzitással rögzítették videóra. Jurij Alekszandrov eredeti, látványos rendezése a partizánok győzelmét – a „rendszerváltás” utáni korhoz illőn – ironikus fénytörésben láttatja. A szereposztás részben azonos a korábbival: a tenor címszerepben Viktor Lucjuk még mindig jó, bár a tizenöt év fölötte sem múlt el nyomtalanul.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Juhász Gábor jazzgitáros sokoldalú és termékeny zeneszerző; a magyar jazzélet jó ízlésű, magabiztos játéktudású alakja. Olyan kitüntetések tulajdonosa, mint az Artisjus-díj, Aegon-társdíj, Gramofon-díj – 1978 című szerzői albuma pedig kiérdemelte Az év jazz-hanglemeze díjat. Ezzel korántsem ér véget azoknak az adatoknak a sora, melyek e muzsikus kvalitásait igazolják, de erről győződjön meg mindenki úgy, hogy beszerzi és meghallgatja A kertben című lemezt! A dalcsokor minden bizonnyal egy olyan kertről kapta a nevét, ahova az ember fellélegezni jár: arcát a meleg májusi napsütésben megfürdetni és otthonosan megnyugodni. Juhász Gábor gitárhangja azt sugallja befogadójának, hogy a jazzgitározás a világ legevidensebb meditációs gyakorlata. Akinek bárminemű fogalma van a gitárjátékról, az tudja, hogy ez a hangszer egyike a legnehezebbeknek, ha az ember művészi szinten kívánja azt művelni. Az elhivatottak azonban egy egész zenekart tudhatnak magukénak, amennyiben megszelídítik ezt a bűvös instrumentumot. Juhász Gábor könnyedén guruló, éneklő motívumai a ritmus, az idő és a dallam hihetetlenül ízléses kombinációit eredményezik, s ez a fenomén párosul a gitáros letisztult, s a nagy tudású emberekre jellemző szerénységgel megalkotott kompozícióival. A Gátos Iván hammondos, Kovács Zoltán nagybőgős és Jeszenszky György dobos közreműködésével létrehozott muzikális közeg organikusan lüktető, elegánsan swingelő (hallgasd: Diófa) hullámzása ideális közeg a bizsergetően gömbölyű gitárhang számára.

Igen, az egész lemez swingel az elsőtől az utolsó hangig: hagyományhű jazz-felvétellel van dolgunk. A kizárólag saját szerzeményekből álló anyag bárhol a világon megállná a helyét mainstream kategóriában is (mielőtt valaki felszisszenne: rendkívül nehéz feladat manapság ezt a stílust hitelesen képviselni). Emellett egy alkotó szellem belső világába is betekintést nyerhetünk. A jazz harmónia- és szókincsének olyan uralma ez, mely a despotizmus helyett a szimbiózist választja életformájának: a zenészek in- és out-játéka elasztikusan követi egymást, a kompozíciók szólórészei ízléses arányban tartalmazzák a lírai, bop- és blues-elemeket, életigenlő muzsikálás formájában. Egy fárasztó nap végén tegyünk egy sétát a kertben!

Cím: Prokofjev: Szemjon Kotko

Kiadó: Mariinsky – Mevex

Katalógusszám: MAR O592

 

Cím: Juhász Gábor Quartet: A kertben

Kiadó: Fonó Budai Zeneház

Katalógusszám: FA 405-2