Rendszeres brüsszeli koncertlátogatóként hamar a látókörünkbe kerül néhány a pályájuk elején járó magyar zenész, akikkel különböző formációkban gyakran találkozhatunk. Egyikük Pusker Éva hegedűművész, az Amôn Kvartett második hegedűse, aki kamarazenészként és a Flandria Szimfonikus Zenekar tagjaként Belgium-szerte folyamatosan koncertezik. Interjúnkban brüsszeli szakmai életéről, a Királyi Konzervatóriumban szerzett tapasztalatairól és zenei ízlésről is kérdeztük.
– Legutóbb a EuropArt fesztivál nyitókoncertjén hallottalak klasszikus repertoárt előadni vonósnégyeseddel, az Amôn Kvartettel. Ehhez képest Belgium legnagyobb komolyzenei fesztiválján, a Klarafestivalon tavaly frissen komponált kortárs darabokat mutattatok be egy innovatív projekt keretében. Mennyire áll közel hozzád e két látszólag eltérő technikai felkészültséget és egyéni ízlésvilágot tükröző játékmód?
– A pályámon a kortárs és a klasszikus zene egyaránt meghatározó. Brüsszel, illetve egész Belgium sokszínű és elfogadó közeg, ahol erre is, arra is nyitott a közönség, én pedig örömmel próbálom ki magamat mindkettőben. A EuropArt-on idén Janáček Kreutzer-szonátáját, Debussy vonósnégyesét és Brahms klarinétkvintettjét adtuk elő. Játszottam már ugyanitt Tartini Ördög trilla-szonátáját vagy Nina Šenk szlovén zeneszerző darabját is. A kortárs műveknél azt is nagyon szeretem, hogy időnként a zeneszerzővel is lehet találkozni. Christopher Muscat, a kedvelt máltai zeneszerző például rendszeresen jár Brüsszelbe, én is játszottam már műveit. Nemrég hasonló indíttatásból jártunk a Feröer-szigeteken a kvartettel, ide Christian Black zeneszerző hívott meg bennünket a fesztiváljára. Nagyon szép út volt és különleges élmény.
– Az új művek létrehozását támogató nemzetközi MusMA projektben is részt vettetek. Ebben pontosan milyen szerepe volt az Amôn Kvartettnek?
– A MusMA – Music Masters on Air egy fiatal komponistákat és új művek születését támogató európai kezdeményezés. A zeneszerzők megadott tematika és kritériumok alapján minden évben új szerzeményekkel pályázhatnak. A zsűri által elbírált nyertes pályaműveket az erre felkért előadók mutatják be a közönségnek, ez tavaly a mi vonósnégyesünk volt. Öt újonnan komponált darabot adtunk elő Brüsszelben a Klarafestivalon a rádió 4-es stúdiójában (Flagey), és elvittük őket a zeneszerzők országaiba is: Svédországba, Olaszországba és Lengyelországba. Izgalmas feladat volt, mert a pályázati kiírásban a komponistáknak vonósnégyesre és elektronikus hangzásra kellett zenét szerezniük, ezért a játékunk alatt hangfájl is szólt számítógépről.
– Hogyan fogadta mindezt a közönség?
– Abszolút nyitott volt rá. Annak idején,
amikor Brüsszelbe jöttem, meg is lepődtem rajta, milyen szabadon és merészen nyúlnak errefelé meghökkentő, nem bevett megoldásokhoz. De valószínűleg ez a jövő.
A „live electronics” is egyre nagyobb teret kap a kortárs zenében, mikor az előadó maga szabályozza játék közben, milyen effekteket használ. Ez számomra teljesen új volt és sokat tanultam belőle.
– Ha már említetted, mikor és hogyan kerültél Brüsszelbe?
Zenélni családi indíttatásból kezdtem, édesapám kántor, édesanyám magyar-ének szakos tanár, a nagybátyám és a nagynéném is zenetanárok. (Éva bátyja a debreceni filharmonikusok csellistája, öccse jazz-szaxofonos, és az unokatestvérei is elismert hegedűművészek. – a szerző) A kecskeméti Kodály Iskolába jártam, majd a Pécsi Egyetem Liszt Ferenc Zeneművészeti Karán diplomáztam Bánfalvi Bélánál, aki sok évig a Budapesti Vonósok koncertmestere és szólistája is volt. Az egyetemi évek után szerettem volna tovább képezni magamat. Részt vettem Sebestyén Katalin, a Belgiumban élő neves pedagógus tíz napos nyári mesterkurzusán Tatán, ahol nagyon jól ment a munka. Kati néni az utolsó órán felajánlotta, hogy ha sikeres felvételi vizsgát teszek, szívesen felvesz az osztályába a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban. Gyakorlatilag tíz napom volt a felkészülésre, de nagy örömömre sikerült. Így 2009 szeptemberének közepén már Brüsszelben voltam. Szinte egyik napról a másikra változott meg az életem.
– A Brüsszeli Konzervatóriumban milyen hatások értek? Ismert, hogy az intézményben a magyar hegedű-pedagógiai hagyomány Hubay Jenő, majd Gertler Endre munkássága révén több, mint egy évszázadra nyúlik vissza.
– A Brüsszeli Konzervatóriumban nagyon sok inger ért.
Megtanultam egy sokszínű nemzetközi közegben létezni és szakmailag is rengeteget tanultam.
Sebestyén Kati néni csodálatos pedagógus, aki lenyűgöző, milyen precizitással és mindenre kiterjedően tanít hegedűjátékot és a zene értelmezését egyaránt. A tudásával minden bizonnyal tovább gazdagodott a Hubay-Gertler-féle hagyomány, amit a Konzervatóriumban a nyugdíjazása óta a tanítványai visznek tovább. Kati néni a tatai Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzuson azóta is minden évben tanít, idén augusztusban is tart kurzust, ezt mindenkinek csak ajánlani tudom!
A tatai Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzust idén 2018. augusztus 19. és 31. között rendezik, részletes információ itt érhető el
Amit a Királyi Konzervatóriumból még kiemelnék, az a kortárs zene. Ez teljesen új távlatokat nyitott meg számomra. Eleinte kötelező tantárgy volt mester szakon, később többször is választott tárgyként vettem fel. Míg azelőtt a hegedűre mint „éneklő hangszer”-re tekintettem, a kortárs órán majdhogynem „ütőhangszer” lett belőle, persze nem a szó szoros értelmében. Megtanultunk máshogy, másféle hangszínnel játszani, teljesen új effekteket kísérleteztünk ki. Rám mindez nagyon inspirálóan hatott.
– E tapasztalatok birtokában a tanulmányaid befejezése után hogyan alakult a pályád?
– A Királyi Konzervatóriumban 2013-ban diplomáztam és azóta is itt élek. Egyik lehetőség jött a másik után, amik miatt szívesen maradtam Brüsszelben. Már a konzervatóriumban eldőlt, hogy a klasszikus és a kortárs repertoárral egyszerre, egymás kiegészítéseként szeretnék foglalkozni. Ha mindig csak a régi nagy mesterek műveit játszanám, úgy érezném, hogy elmegyek valami mellett. A zenében is, ahogy az irodalomban, fontos természetesen a klasszikus műveltség, de ugyanolyan lényeges, hogy tisztában legyünk azzal is, hol tart ma a világ.
A kortárs zene valahol folytatása a hagyományoknak és nekünk, zenészeknek nyitottaknak kell lennünk rá, mert így formálhatjuk ezt a mai kort, az életünket.
Ráadásul a közönség is a mi közvetítésünkkel fog tudni megbarátkozni vele.
– Ami a formációkat illeti, játszol szimfonikus zenekarban és kamaraegyüttesben is?
– Igen, jelenleg tagja vagyok a Flandria Szimfonikus Zenekarnak, ami idéntől a genti De Bijloke Zenei Központ rezidens zenekara, ezért Gentbe rendszeresen ingázom. Velük sokat koncertezem Antwerpenben, Brugge-ben (Bruges) és itt Brüsszelben is. Emellett fontos szerep jut a kamarazenének, ami különösen közel áll a szívemhez. Korábban a CoryFeye vonósnégyesben játszottam, két éve vagyok az Amôn Kvartett tagja. Az első hegedűsünk, Aymeric de Villoutreys és a csellista, Anne-Gabrielle Lia-Aragnouet franciák, a brácsásunk, Nina Poskin pedig belga nemzetiségű. Velük is rendszeresen adunk elő kortársaktól, Christian Black-től például, akinél a Feröer-szigeteken jártunk. Gyönyörű az a sziget, harapni lehet a levegőt, a madarak csiripelnek… így már érthető, miért komponál ő olyan, hogy is mondjam… „pozitív” zenét.
Rendszeresen játszom hegedűduókat is, ebben a partnerem Ábrahám Bence kollégám, barátom, aki szintén a Brüsszeli Konzervatóriumban végzett Sebestyén-tanítvány.
Nemrég Allan Pettersson svéd zeneszerző műveit játszottuk, de van Bartók-programunk is. A kamarazenélés minden esetben kihívás, legyen az bármiféle formáció. Hatalmas élmény közösen felfedezni a műveket, megtalálni bennük a saját mondanivalót.
A zenélésben az a jó, hogy a játék során teljesen szabadon asszociálhat az ember, egész kis képcsarnokot rendezhet be különböző karakterekből.
Amikor képek jelennek meg a képzeletemben, úgy érzem, kezd jó lenni, amit csinálunk. Minden alkalommal megszenvedjük, de a végén fantasztikus dolgok sülnek ki belőle, amiktől úgy érezzük, hogy sokkal többek lettünk.
– Brüsszellel kapcsolatban nem érzel hasonlót? Mit jelent számodra az, hogy Belgiumban élhetsz?
– Leginkább a nagyfokú nyitottságot tapasztalom a szakmai és a civil életben egyaránt. Számomra nagyon lényeges, hogy lássak mást, többféle megoldást is egy problémara, legyen az zenei vagy teljesen hétköznapi kérdés.
Szeretem még, hogy itt
változatos szakmai életet élhet az ember. Érezhetően van igény a klasszikus zenére, a különböző kamaraformációknak is nagy tere van.
Rugalmas lehetőségekben gondolkodhatom: zenekari zenész is vagyok, de nem kizárólag, mert ezzel együtt kamarazenész is lehetek és taníthatok is, és én nem vagyok kirívó eset. Természetesen ehhez meg kell, hogy legyen a felvevő piac is mind szellemi, mind anyagi értelemben. Egyik koncertünk nemrég egy arisztokrata család kastélyában volt, akik a barátaikat, ismerőseiket hívták meg egy zenei estre. Szinte hihetetlen volt látni, hogy a kastély nem múzeumnak ad otthont, hanem ugyanaz a család lakja generációk óta. Nagy élmény tapasztalni, hogy ebben az országban a sokszinűség mellett az arisztokrácia évszázados hagyományai ugyanúgy élnek tovább, ezzel jelent és múltat összekötve.
Itt élni számomra még mindig a meglepetéseket jelenti, meghökkent, ámulatba ejt. Belgiumot lehet szeretni vagy nem szeretni, de megunni aligha.
Allan Pettersson „2. és 7. szonáta két hegedűre” című művei Pusker Éva és Ábrahám Bence előadásában. Készült: EuropArt fesztivál 2017. április 12. Brüsszel Protestáns Temploma (rue du Musée 2)
