Brad Melhdau és a BFZ a Gramofon toplistájának első helyén

Brad Mehldau - forrás:bradmehldau.com

Brad Mehldau egyre-másra nyűgözi le stúdióalbumaival a jazzrajongókat, legújabb Seymour Reads the Constitution! című lemezével sincs ez másként. Fischer Iván és Budapesti Fesztiválzenekar a tőlük megszokott színvonalon, de hozzájuk különösen közelálló szerzők műveiből készített lemezt.

De ki az a Seymour és miért kell az alkotmányt olvasnia? Talán állampolgársági vagy jogi alapvizsgára készül? Biztos nem Seymour Simonsról van szó, aki egy régi jazz standard, az All of Me társszerzője. Mehldau persze nem róla beszél elmélyült és szellemes, honlapján olvasható kommentárjában, hanem a filmszínész Philip Seymour Hoffmanról. Ugyanis pár éve

egy álmában ő olvasta fel neki az amerikai alkotmányt. Amikor felébredt, a felolvasás prozódiáját megragadva kottázott le egy dallamot, ebből lett a címadó szám.

Hoffman halálhíre két héttel ezután érkezett, de azért az álmok jóslatként való értelmezésétől Mehldau óva int; a Biblia és az alkotmány olvasása kapcsán pedig egy hazudozó öreg bohócra is kitér.

Amilyen egyéni a címadás, olyan különleges ez a lemez is. A Jeff Ballarddal és Larry Grenadier-vel 2005 óta felálló trió elképesztően együtt lélegzik, és roppant rugalmassággal követi Mehldaut (saját számaiban kevesebb, a feldolgozásokban nagyobb szerepet juttat nekik), aki három eltérő rétegből cementezi össze ezt a lenyűgöző albumot. A nyitó szám (Spiral) a szokásosan fifikás, a kimódoltság határáig elmerészkedő saját szerzeményei közé tartozó tipikus darab. Ez a swingesen lüktető címadó szám és úgy nagyjából a lemez egésze mégis inkább nyugodt megközelítést nyújt. Még talán a Ten Tune feszíti leginkább meg a harmóniákat és nyit asztrofizikai távlatokat a két, teljesen függetlenített kézzel és a ritmusszekcióval. Rengeteget mondanak el céltudatos beosztással, sietség nélkül, mindez tovább fokozza azt az érzésemet, hogy

bölcs emberek zenéjét hallom.

A harmadik szám nyitja a jazz standardek és a zongoristára oly jellemző popfeldolgozások sorát, amelyek interpretációja kifejezetten színes. A trió ezeknél eljut a szenvedélyesen előadott szórakoztatásig (vö. hard bop), semmit fel nem adva a mélyértelműségből: a kecsességet megőrző romantika (Friends) és az extatikusan ritmizáló Great Day domborítják ki, hogyan születik újjá régi sláger Mehldauék kezében. Mehldau egyre nagyobb számú utánzóinak fel kell kötnie az övet, ha ilyen széles hangulati spektrumon, ilyen változatos stílusárnyalatokkal akarnak ilyen sok gondolatot közölni. A borítóra utalva: talicskával kell a könyveket bevásárolniuk, hogy lépést tartsanak.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Fischer Iván bizonyos komponisták műveihez különösen közel áll. Ilyen Schubert és Mendelssohn. Fischer stílusának különös ismertetőjegye egyfajta finomság, lágyság, puhaság, bensőségesség – s ez e két zeneszerző művei kapcsán különös, az általános jón túli kvalitást eredményez. Mendelssohn Szentivánéji álom nyitánya és kísérőzenéje a szubtilis zeneiség egyik csúcspontja. Nem is okoz csalódást a lemez.

Az a hangzás, amelyet Fischer zenekarával az idők során kialakított, kvázi predesztinálja Mendelssohn alkotásainak kiemelkedő előadására.

Jó lenne bizony, ha majd az öt szimfóniát is felvenné. Sok a jó felvétel ezekről, de úgy képzelem,

Fischer stílusa épp olyan, mint amilyennek Mendelssohn a zenekari hangzást megálmodta.

A később keletkezett kísérőzene során azonban más is előtérbe kerül az együttes kvalitásai közül: nevezetesen a hangszeresek egyéni kiválósága, a zenekar mérettől független kamarazenés jellege. Egészen meglepő dolgot művel Fischer a Gyászindulóban. Szokatlan, de egyáltalán nem inadekvát módon hajlításokat alkalmaz, s ez a melizmatikus előadásmód a zeneszerző családjától egyáltalán nem idegen zsidó népzenei hagyományhoz kapcsolja – és roppant expresszívvé teszi – az előadást. Elsőre talán meglepő, de az igazi zenei telitalálatok közé tartozik: ahogy hallotta az ember, nem tudja elfelejteni, s akkor is eszébe jut majd, amikor például Klemperer, Abbado vagy Chailly remek, de e tekintetben hagyományos interpretációját hallja.

Fischer Iván: „Európa nagyon fontos”

Mint – nem egyszeri a párhuzam – Ivo Pogorelić előadásában a gyászindulósított Bydlo. Remek a két szólista, a szoprán Anna Lucia Richter és a mezzoszoprán Barbara Kozelj, valamint a Nyíregyházi Pro Musica Leánykar. Mindkét szólista éneklése fiatalos, egyszerre költői és ízes. Ezután Fanny Mendelssohn három dala következik zenekari kísérettel, Richter kiváló előadásában. Pótolandó szerkesztői mulasztás, hogy nem szerepel információ arról, hogy a dalokat Balogh Sándor hangszerelte. Itt jegyzem meg, hogy fel kéne venniük egyszer Dvořák Morva duettjeit is Fischer és Gátay Tibor hangszerelésében. Hajdanán csodálatosan adták elő a Zeneakadémián Virginie Pochon és Karine Deshayes közreműködésével.

Cím: Mendelssohn: Szentivánéji álom, Fanny Mendelssohn: Dalok

Kiadó: Channel Classics – Karsay és Társa

Katalógusszám: CCS SA 37418

 

Cím: Brad Mehldau Trio: Seymour Reads the Constitution!

Kiadó: Nonesuch – Magneoton

Katalógusszám: 7559-79344-3