Csodagyerek zongorista Nagykanizsán

Nagykanizsa, Király utca 21.

A fiatal Dános Lili (Forrás: OMIKE.hu)

A városközpontból Kiskanizsára vezető útnak a centrumhoz közelebbi részén 1912-ben épült eklektikus stílusú földszintes polgárház áll. Itt töltötte kisgyermekkorát Dános Lili (1912-2010) zongoraművész.

A házat – felépülése után szinte rögtön – Fleischacker Ignác fakereskedő vásárolta meg üzletnek és családi lakóháznak. Fleischacker Ignác Dános Lili nagyapja volt. Erre az időre lánya, Malvin már férjhez ment Dános (eredetileg Dukász) Aladár – szintén nagykanizsai származású – építészmérnökhöz. A fiatal pár Marosvásárhelyen kezdte közös életét, ott született meg első gyermekükként Lili 1912. október 8-án. Hamarosan hazatelepültek Kanizsára és beköltöztek a Király utca 21-be. Itt látta meg a napvilágot Lili öccse, Gyuri.

Minden bizonnyal a család életére is rányomta bélyegét a világháborús nélkülözés, ám ennél nagyobb tragédia is történt: az édesanya 1918-ban spanyolnáthában meghalt; harmincéves korában lett a világháború végétől dühöngött rettegett járvány egyik első nagykanizsai áldozata.

Az egyéves Lilike édesanyjával

Lili ekkor hatéves volt, s körülbelül ebben az időben kezdett el csak úgy magától játszogatni édesanyja pianínóján. Ez a gyermeki próbálkozás aztán kihatott Nagykanizsa zenei életére: jó zenei érzékű, de fizikusi diplomát szerzett anyai nagybátyja, dr. Fenyves Ferenc felfedezte Lilike tehetségét, s ennek apropóján megalapította a város első, egyesületi fenntartású zeneiskoláját. A helyi sajtóból részletesen nyomon követhető az intézmény rövid, mindössze három tanévre terjedő, kiemelkedő eredményeket elérő, de nagy nehézségekkel küzdő élete. Lilin kívül onnét indult a közeli Zákányban született Venetianer Rózsi is, aki később Bartók növendéke, majd a Zeneakadémia tanárképző szakának zongoratanára lett.

A Fenyves-zeneiskola félévente megtartott növendékhangversenyeinek fénypontja, utolsó fellépője mindig Dános Lili volt, az „eleven zene”, ahogy egy helyi újságíró jellemezte a korához képest apró termetű kislányt.

A kislány Dános Lili

Egy 1921-es koncertről – ekkor Lili kilencedik évében járt – így számolt be a Zala, Kanizsa egyik hírlapja:

„Dános Lilike … hihetetlen fejlődést tanúsított. Kezei villámgyorsan száguldottak a billentyűkön, bámulatos precizitással és belső átérzéssel, önkéntelenül felidézve a hallgatóságban a kérdést, hogy vajjon, hogy fog szólni az a zongora, ha majd e csöppség ujjai az oktávot is elérik, lábai a még szinte elérhetetlen messzeségben fekvő pedált.”

1928 elején a kanizsaiak ezt is megtudták, amikor a még tizenhatodik életévét be sem töltött fiatal lány, már szinte végzett művészként hatalmas műsorral adott koncertet gyerekkora városában. Addigra életében nagy változások történtek: édesapja újra megnősült, a család felköltözött a fővárosba, őt édesanyja húga nevelte tovább. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében, majd a Zeneakadémián folytatta, tanárai közül leginkább Varró Margit és Weiner Leó hatottak rá. Ekkoriban kötött életre szóló barátságot Rév Líviával és Fischer Annie-val.

1928-as kanizsai szólóestjéről a korabeli Zalai Közlöny igazán helytálló értékelést írt január 25-i számában:

Csudálatos tehetség valóban Dános Lili. Öntudatos, okos a fellépése, ugyanolyan a játéka. Amit ad, annál csak az több, amit ígér. De amit ígér, az nagyon sok, mert ha fejlődésének eddigi iramát megőrzi, a magyar muzsika legnagyobb interpretátorai közt lesz a helye. Ehhez elsősorban arra lesz szüksége, hogy játék-technikai készségének kialakulását egy lelki fejlődés folyamata kövesse, ami aztán élő színeket, belső tartalmi valóságot adjon annak a bámulatos technikai készségnek, ami Dános Lili játékának legdominánsabb karaktere.

Fegyelmezett, nyugodt, biztos, öntudatos ez a technika, elegáns, finom kézhordozás, hihetetlenül hajlékony, fürge ujjmozgás kíséri. De ma még – és 15 év mellett vajjon lehetne-e másképpen? – sokkal többet játszik az okos, abszolút muzsikus fejével, mint a lelkéből fakadó belső vivőerővel. Emellett azonban a fizikumát szinte túlhaladó dinamikai ereje is megcsillanik már helyenként a játékában. Mindamellett az érzés sem idegen, sőt annak benne meglévő alapjaiból a technikájához méltó kifejező erőt jósolunk a kis művésznőnek.

Hogy későbbi pályája nem ívelt olyan magasra, mint két nagyszerű barátnőjéé, nem a tehetségén múlt. Nem kedvezett a koncertezésnek, hogy nem volt olyan menedzsere, szervezője, aki irányította volna pályáját. S művészi kiteljesedését nehezítette, hogy családot alapított. Férje, az 1975-ben elhunyt Szudy Nándor református lelkész, egyben kiváló képzőművész, a református egyházművészet megújítója volt. Csillogó karrier helyett három gyermekkel, öt unokával és tíz dédunokával büszkélkedhetett. Tanított Békés-Tarhoson, volt a budapesti Operaház korrepetitora, s a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézete tanáraként, kiváló pedagógusként ment nyugdíjba.

Nagykanizsa, Király utca 21.

Kanizsai gyökereiről nem feledkezett meg. Oda kötötte sok emléke, s zenei pályakezdése mellett édesanyja sírja is. Korábbi kanizsai barátnőjével, Domány Sárival (szintén a Fenyves-zeneiskolából indult, operaénekesnő vált belőle) többször is felléptek a Kanizsáról a fővárosba kerültek egyesületének programjain. 1934-ben, még mindig csak huszonkét évesen, újra nagy koncertet adott Nagykanizsán; műsorára és helyszínére, a kaszinóra idős korában is pontosan emlékezett.

E sorok írója ugyanis egy alkalommal személyesen is találkozhatott vele. 2009-ben Nagykanizsai zenei emlékhelyeit feltáró könyvemen dolgoztam, amikor kiderült, hogy Dános Lili életben van, sőt, kilencvenhét évéhez képest remek kondícióban! Sikerült eljutnom hozzá, beszélgetni vele, fényképeket nézegetni, még zongorázni is hallhattam. Pontosan emlékezett kanizsai házukra, kanizsai koncertjeire. Úgy éreztem, megelevenedik mindaz, amiről addig csak a régi újságokban olvastam…

Dános Lili és a blogger 2009 szeptemberében