A Debreceni Zenede megnyitásakor 1862. november 2-án Liszt: Rigoletto. Paraphrase de concert című alkotása csendült fel Emmerth Antal zenedei zongoraművész-tanár, zeneszerző előadásában.
A cikk eredetileg a Parlando folyóiratban jelent meg.
Emmerth Antal többször is megszólaltatta ebben az időben Liszt műveit, a XV. Magyar rapszódiát is előadta. 1869. szeptember 19-én Liszt: Szent Erzsébet legendája című oratóriumából a „Keresztes vitézek indulóját” adták elő Debrecenben a „dalos
„találkozón, melyen Erkel Ferenc vezényelt. Ez „dalos találkozó” (országos találkozója a dalároknak) a Debreceni Zenede szervezésében, Komlóssy Lajos akkori zenedei igazgató munkálkodásával jött létre. Az említett induló 1871. július 23-án is felhangzott. (A Zenede egész estés koncertjén Ridley Kohne – ekkor, a Debreceni Zenede hegedűtanára – vezényelt.) Erre az eseményre Liszt Ferencet is meghívták, de római útja miatt azonban ezen az eseményen nem tudott részt venni.
A Debreceni Zenede egy 1912-es képeslapon – forrás: oroksegnapok.hu
Egy 1867-ben kelt levélből megtudhatjuk, hogy a Debreczeni Zenede kiállt Liszt Koronázási miséjének a koronázási ünnepségen való megszólaltatása mellett – a bécsi udvarral szemben… (Lásd: Emmerth Antal és báró August Antal levelezése)
A Zenede növendékhangversenyein több ízben adtak elő Liszt-műveket.Az I. Magyar rapszódiát 1868-ban és 1880-ben, valamint Donizetti-Liszt: Réminiscences de Lucia de Lammermoor című drabját 1864-ben. 1882 nyarán, a hatodik Országos Dalünnepélyen Debrecenben 700 dalos vett részt. A díszhangversenyen felcsendült Liszt-Petőfi: A Magyarok Istene című kórusmű is.
Liszt Ferenc 1865-ben rendszeres támogatója, majd az intézet tiszteletbeli pártoló tagja lett.
Gróf Zichy Géza, aki szintén a Zenede patrónusa volt, gróf Dégenfeld Imre (1810-1883) politikus, nagybirtokos elhalálozása után (aki a kezdetektől a haláláig szintén védnöke volt a Zenedének) jelentős szerepet töltött be az intézmény életében.
A tetétleni Zichy-Harvey-kastély – forrás: hungaricana.hu
Tetétlen közel van Debrecenhez. Itt található az a Zichy-kastély, melyben gróf Zichy Géza egyik jó barátja, Liszt Ferenc is sokat vendégeskedett. Egy ilyen alkalommal, a hosszúpályi templomszenteléskor (1883. december 8-án) Liszt is játszott a templom orgonáján, majd néhány napot a Zichy-kastélyban töltött. 1884-ben a tetétleni kastélyparkban hangzott fel először a Liszt: Csárdás obstiné („Makacs csárdás”) című kompozíciója.
Itt található az ún. „Liszt Ház”, ahol a család vendégeit szállásolták el. Liszt Ferenc 1884 őszén csaknem három hetet töltött ebben a házban. (A zeneszerző látogatásának 100. évfordulóján emléktáblát avattak. A kastélykertben ma is áll a „Liszt-fa”, amely alatt a zeneszerző szívesen pihent.)
1884 novemberében a kastélyban tartózkodott, amikor, november 10-én hangversenyt adott. Erre a nem mindennapi eseményre Zichy gróf meghívta a környező falvak úri családjait. Az ominózus koncerten, többek között XV. Magyar rapszódiát („Rákóczi-induló”) és Zichy Géza Impromtu-jét játszotta. A Rákóczi-indulóban Zichy Géza is közreműködött, aki Volkmann Róbert (1815-1883) német származású magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester tanítványa volt, s kiválóan zongorázott, sőt sikeres zongorista volt annak
ellenére, hogy egy vadászati baleset következményeként 14 évesen elvesztette jobb kezét. Liszt Ferenc – akihez barátság fűzte –, több művet is komponált számára bal kézre.
Minden, amit a Rákóczi-indulóról tudni kell
Liszt Ferenc részére a tetétleni kastélyban egy külön szoba volt berendezve, melynek bútorait a Debrecenbe költözött Nyári Lajos őrizte. A berendezés része volt egy zongora is, amit Liszt annak idején a fővárostól kapott ajándékba. Ezt a zongorát később Lilian Harvay filmszínésznő vette meg, akitől egy árverés útján dr. Freund Róbert debreceni ügyvédhez jutott. Később a hangszer tovább vándorolt: új tulajdonosa özv. Kiss Kálmánné lett, aki 1958-ban tovább adta azt Debreceni Jánosnak, a debreceni Vízmű Vállalat dolgozójának. Sajnos, azóta nem tudni semmit a zongora sorsáról.
Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia régi orgonájának szétszedett részeit 1907-ben a Kultuszminiszter a Debreceni Zenedének ajánlotta fel, „bármely elfogadható áron való megvételre”. A miniszter ezen intézkedésével a közadakozásból létesült és fenntartott Debreceni Zenede kulturális jelentőségét kívánta méltányolni.
A Zenede két okból is rászolgált a kitüntetésre. Az olcsó tandíj miatt, aminek eredményeként az ún. „szegény rétegek” is hozzájuthattak a zenetanuláshoz, másrészt a Zenepalota épülete miatt, amelyet kifejezetten zeneoktatási célra terveztetett Debrecen megelőzve ezzel hazánk összes városát és zenei tanintézetét.
Liszt Ferenc orgonája – forrás: nol.hu
Dangl Antal (1840-1909) és fia aradi orgonakészítő cége 1882-ben építette fel a Régi Zeneakadémián azt a redőnyszerkezettel ellátott mechanikus kúpládájú orgonát, amelyről Liszt Ferenc elismerően nyilatkozott. Ezen a hangszeren indult el a felsőfokú művészképzés.
A zeneszerző halála után az akkori kultuszminiszter ezt a hangszert a Debreceni Zenedének ajándékozta, de ott azt mérete miatt nem tudták felállítani. Ezért a berettyóújfalui reformátusok 600 pengőért megvásárolták, és a templomuk eredeti orgonájával építtették egybe 1936-ban Árokháti Béla tervei alapján és Rieger Ottó irányításával.
Jablonczay Lenke (1884-1967), Szabó Magda írónő édesanyja az egyik legkiválóbb növendéke volt a Debreceni Zenedének. Kiemelkedő tehetségéről számot adnak a zenedei évkönyvek, valamint az akkoriban éppen itt vendégeskedő Jan Kubelik (1880-1940) cseh hegedűművész-zeneszerző véleménye szerint is Jablonczay Lenkének a koncertpódiumon lenne a helye. A család tiltakozása miatt (bár a Rickl és Jablonczay, valamint a Szabó család aktív támogatója volt a Zenedének) azonban végül Jablonczay Lenke nem lépett zenei pályára. Egyik kedvenc előadási darabja, melyet sokszor, szívesen és nagyszerűen játszott a Zenede koncertjein az Liszt: Rigoletto-parafrázisa volt. A vélhetően Jablonczay Lenke által használt korabeli kotta ma is megtalálható az intézet könyvtárában.
Vásáry Tamás álma Debrecenben vált valóra
Összegyűjtötte, felkutatta, közreadta: Stébel Ildikó, Kodály Zoltán-díjas mestertanár, zenei könyvtáros, nyugalmazott könyvtárvezető
